Azfeszt – első nap

A nyírbátori Azfeszt nem
olyan amilyennek vártuk. Jobb. Ez egy tényleg barátságos kis fesztivál
nagy nevekkel. És a barátságost úgy kell érteni, hogy itt még
a nagydarab biztonságiak is mosolyogva adnak információt még a magamfajta
tarajos fesztiválozóknak is. A névben kódolt Amatőr Zenekarok már
csak mutatóban vannak, és az amatőrizmus is csak a bájával tüntetet
a helyszínen. 

A fesztivál már nem csak
az amatőr zenekaroknak ad helyet, bár a tehetségkutató továbbra
is lehetőséget ad bemutatkozásra (és talán a kiugrásra is) a lelkes
és tehetséges fiataloknak, de a prímet azért itt is a sztárfellépők
viszik. Az első nap a Nagyszínpadon terv szerint elég eklektikusan
indult volna a Gonzo-Piramis-Belga magyar egyveleggel, és a műsorrend
magában hordozta a tömeg folyamatos lecserélődését. De sajnos
Szabolcsország legnagyobb indie ígérete betegség miatt visszamondta
a fellépést. Igazán csalódottak mégis azok a Piramis rajongók
lehettek, akik nem túl naprakészen az eredeti formációt várták.
Som Lajos nélkül még talán elmenne a dolog, de Révész Sándor
énekhangja hiányában elég erőltetettnek és félresikerültnek
tűnik ez a legújabb reunion. Pedig az egykori Manhattan-as szépfiú,
Csoki nem rossz torkú gyerek, és a banda is hozta a kötelező minimumot,
és az évtizedes közönség-énekeltető slágereket, és mégis…

A Belga koncertjébe is belehallgattunk,
de mivel három szám után sem tudtuk meg hogy kiket is akarnak ők
parodizálni, és hogy honnan van ez az idióta zenekarnév, inkább
átsétáltunk a Kerekes Band-re a Kemping Színpadhoz. És milyen jól
tettük. A népzenei motívumokkal megspékelt rock n’ roll kiváló
hangulatot teremtett, mindenki ropta, aki élt és mozgott a környéken.
Ami azért is érdekes mert ugye instrumentális zenekarról van szó
akik a felhasznált hangszerekkel (ami a hangzásra is rányomja bélyegét)
sem éppen a fősodorral haladnak. Az én hangulatomat kellően felspanolták,
pedig a műsorfüzet böngészése is adott egy alapot.

Én személy szerint leginkább
az Enter Shikarit vártam, kíváncsi voltam, hogy élőben mit hoznak
ki az eddigi termésükből, mi az, ami lejön ebből az igazán eredeti
módon összegyúrt-összekevert stílus kavalkádból.  Mert akad
a zenéjükben minden punkos-hardcore-os alapok, okosan adagolt beteges
elektronika, matekos váltások, SOAD-ot idéző énektémák és vad
hörgések. Nem csalódtam. Már a színpadra lépésük egy energiarobbanás
volt, és nem is nagyon lankadtak a műsor alatt. Megvolt az összes
rockzenei klisé is, volt fej fölött gitározás, mikrofon pögetés,
hangfal zúzás, és a dobos kivételével mindenki felmászott a hangfal-tornyokra.
Sőt a móka hevében még a Deep Purple Smoke on a Water -jébe is
belekaptak a dobos vezetésével, aki itt mint gitáros lépett az élre.
Fergeteges buli volt, a közönséget pedig még azzal is megnyerték,
hogy több magyar kifejezést is megcsillantottak a felkonfokban, és
külön kiemelték hogy még sosem léptek föl olyan helyen ahol a
színpadhoz ilyen közel lett volna egy medence…

Az éjszaka fő attrakciója
a tavalyi Sziget egyik Nagyszínpados fellépője az Anti Flag volt.
A nyolcvanas évek végén alakult amerikai banda első hallásra kicsit
kommersznek tűnik, és a patetikus kórustémákat is kelleténél
jobban erőltetik, de mégis szerethetőek. Masszívan anarchista szövegeik
és a lendületük magával ragadja azokat is, akik egyébként először
futnak beléjük. És ezért itt és most megint megtettek mindent.
Már a második számnál a basszusgitáros egy vendégmuzsikusra hagyva
hangszerét a tömegbe vetette magát, aztán rájöhetett, hogy ezt
jobb játszani, mint hallgatni és a következő számnál már megint
a fekete-fehér színpadkép része volt újra. És pörgött ezerrel,
ahogy a buli és a közönség is.

Erős kezdés volt, és mi
belevetjük magunkat a folytatásba!

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Azfeszt forintokban z Azfeszt a legjobb ár-érték arányú fesztiválként hirdeti magát, ami a fellépők súlyát és a belépőjegyek árát tekintve ránézésre igaz állításnak tűnik, de nézzük meg, hogy a kutúrális javakon túl mit kaphatunk a pénzünkért! A kempingszolgáltatások e...
Azfeszt – második nap Hát ezen is túl vagyunk! Mármint a második napon... Olybá tűnik, hogy a szervezők a Nagyszínpados magyar fellépők segítségével akarják elkerülni a tematikus fesztivál skatulyáját. Mert bár a Kaukázus és Sub Bass Monster is eléggé rendszerkritikusak a...
Irány Nyírbátor! Már lassan öt éve, hogy Nyírbátort már nem csak a középkori épületei és az Szárnyas Sárkány utcaszínházi fesztiválja miatt érdemes meglátogatni, hanem a hazai fesztiválkínálat legjobb ár-érték arányú rendezvényeként is elhíresült Azfeszt Thermal Rock...
  • pow

    igen én is ott voltam enter shikarin.életem egyik legjobb koncertje volt ez,már régóta szeretem őket.kitomboltam magam,majd a barátnőm invitálására végülis megejtettünk Robbal egy beszélgetést.
    nagyon jó volt.neked pedig további jó szórakozást!!
    🙂

  • Bár az átépítés kissé rányomja bélyegét az általános azfeszt-hangulatra (de mivel mindez a fejlődés nevében van így nem lehet felróni nekik) – a koncertekre nem lehet panasz. Csak így tovább!

  • vasshy

    Először is üdv mindenkinek!
    Nem tudom szerintem kib***ot jó volt első nap a Belga, de szerencsére, akinek nem tetszet annak még volt választási lehetősége. Az is igaz, hogy az utolsó számukat én meg a haverom sírta ki/ egy, két há./ már, mint elégé úgy nézet ki, mert már pakoltak volna, de amint oda nézet és lát, mert, /hallani nem biztos, hogy hallotta:)/ éppen magasba emelt kezünkkel számoltunk 3-ig és utána kérdezte+, hogy még egy belefér-e egy utolsó és pont ez volt. Ami legjobban tetszet, hogy erre vergődtek a legjobban. A másik az Esti showder fellépői is nagyot alkotnak nyúlás a nevetéstől. Most a 2. nap viszont nem telt nekem olyan jól köszönhető annak, hogy csak sub bass monster volt az egyetlen jó előadó személyemnek, na és persze a humoristák. Na, a másik gáz, hogy az első naphoz képest a Jäger sátornál számomra totális csőd volt a lassú, Fenyő Mikis mit tudom én milyen zenék elég gázra sikeredet. Szóval remélem a mai napom jobb lesz 3. nap:) és megint faxa disco zenét fognak nyomni a Jäger színpadnál és még több tankcsapdát fognak megint leadni:).
    Ja igen ma jön a road szóval remélem összegyűlik a nép és tombolunk egy jót. További jó szórakozást mindenkinek a feszthez. vasshy voltam, sziasztok.