Legalább nem röfög – Sziget 4-5

Böngészve a kínálatot, már jóval a sziget előtt láttam, hogy szombaton nem leszek koncertekkel elkényeztetve. Beszélgetve többekkel megtudhattam, hogy nem csak én éreztem magam zeneileg elhanyagolva. Vígasztalni ez nem vígasztalt, de meglepett, hogy nálam jóval fiatalabbak állították ugyanezt magukról.

A délután megint a civileknél indult, rákattantam a sorra idén rendesen. A vidám délutánon még nem sejtettem, hogy utolsó szigeti napomat töltöm kint.

De erről majd a végén.

Betértünk újra az élő könyvtárba, hogy elbeszélgessünk egy meleg sráccal és egy BKV ellenőrrel. A meleg fiú története érdekes volt, de ő is azon kivételezettek közé tartozott, akit identitásának felvállalása miatt semmiféle attrocitás nem ért.
A jegyellenőr története már érdekesebb. Egy alapjaiban vidám ember, aki 12 éve dolgozik egy munkakörben, amit utál. Utálta már akkor, mikor elvállalta, de dolgozni kell. Ezt sosem fogom megérteni. Persze ráöntöttünk mindent, amit a BKVról gondolunk, ő pedig szembesített minket stiklijeinkkel és megpróbált rávezetni minket arra, hogy nem minden ellenőr hülye. Ami meglepett, hogy maga a BKV figyel arra, hogy egy munkatársa mindig benne legyen Élő Könyvtár projektben. Legalább már van egy pozitívum, amit tudok a cégről.

Az esti Placebokoncertet kettő, plusz kétszer fél szám erejéig kísértem figyelemmel és ezalatt a majd három szám alatt nekem úgy tűnt, hogy a tömény unalom mászik lefelé a színpadról. Mit mondjak, nem is voltak annyian a nagyszínpad előtt, mint előtte való este. Átsétáltunk Bëlgára, na nem a rajongás, hanem a nincs más okán, majd megunva a srácok bohóskodását a következő állomásunk az Amaro Drom volt a Roma sátorban. Na ők végre csináltak hangulatot, táncikáltam is pár percet, amitől sikeresen helyre rázódott a derekam (hiába no, az én koromban ezekkel a fesztiválos fájdalmakkal már számolni kell).

Kölykeimet éjfél után nem sokkal egy kajás sátorban kaptam el, amint épp indiait ettek. Próbáltam közbelépni, de már késő volt. Imádom az indiait, de vallom, az nem a szigetre való. A másnap reggeli események engem igazoltak.

Vasárnap 3/4 8, ébredés falfehér kölyökkel, aki csak a wc-ig akart eljutni és kis folyadékot kért.  Miután újra sátor képes állapotban volt én otthagytam, szükségem volt a kádamra és kicsit még az ágyamra. Már a K hidat tapostuk visszafelé, mikor jött a hír, kölyök a déli hírekkel ellentétben mégsincs jól, már láza is van, amint beértünk irány az EÜ központ. Ott doktornő, aki fiam elmondása szerint elég lazán vette a dolgokat, de azt határozottan állította, hogy láz ide, láz oda, ez vírus ugyan – amire az indiai rásegített, szent meggyőződésem -, de nem röfög és nem is fog. Ezt azért hétfőn megerősíttettük egy másik dokival is, mert a láz kitartónak bizonyult.

Nem cifráznám a dolgokat, sátrat (sátrakat) bontottunk, szereztem fuvart ki a szigetről és búcsúztunk. Én még megpróbáltam Faith No More-ra visszatérni, de Alig legálisnál egy újabb lázas telefon érkezett, így fröccs ment ajándékba én meg egy anyai sóhajjal indultam végleg haza.

Az idei fájó búcsú elmaradt. Majd jövőre pótolom.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Nyílt levél Tom Smith-nek: Editors a Szigeten Az egyértelműen Joy Division-alapokon mozgó zenekarok közül nekem még mindig az Editors a legszimpatikusabb, és ne jöjjön azzal senki, hogy nemisdzsojdivizsön, mert az. Meg U2. Na és akkor mi van, nem ez a baj. Tegnap sem ez volt a baj. Sok minden má...
Hardcore Szigetkór Tegye fel a kezét az (ha még bírja) akinek legalább egy kicsit fáj a torka! Ez a minimum egy ilyen hét után, még ha nem is toltad meg annyira. Pláne, hogy a számtalan elfogyasztott hideg fröccs, meg a leizzadás, aztán szaladgálás, és a soha nem elege...
Alternatívák a Szigeten: Woven Hand A valamikori durván szétcsavart és széttorzított country-ban utazó 16 Horsepower két tagja, a hiperkarizmatikus és hiperkúl David Eugene Edwards és a hiperdurva témákkal operáló Pascal Humbert basszusgitáros formációja, a Woven Hand eddig háromszor l...