A ördög maga (Faith No More a Szigeten)

Mike Patton, teljes valójában a sátán. Egy hiperőrült energia bomba, aki képes pezsgővel a kezében kisétálni a Nagyszínpadra. És még sok másra is. Én meg csak tátott szájjal bámultam az egészet, és olyanokat hajtogattam, hogy “ezt nem hiszem el, hát mit csinál ez, nem noooormális, de zseniális”. Elképesztő, amit a Faith No More művelt utolsó este a Szigeten, és bátran kijelenthetem, hogy most már boldogan halok meg bármikor. Mert ez volt az egyik dolog, amit látnom kellett.

Ha létezik zenekar, aminek soha többé nem szabad szünetet tartania, az a Faith No More. És ez már hivatalos. Amikor megtudtam, hogy tényleg újra turnéznak, és még a Szigeten is fellépnek, majd kiugrottam a bőrömből. Mert nekem Mike Patton az egyik isten, még ha valójában ördög is. Sikerült elkapni egy olyan beszélgetést, hogy (elnézést a kötelező trágárságért) : “Mike Patton elkaszál mindenkit. Én fiú vagyok bazdmeg, de attól őt még leszopnám!” És tényleg, ezt a figurát szórakoztatásra teremtették, és bár őrült, nem szabad őt bezárni sehova. Hagyni kell, had kaszálja le a fejünket, mert az jó lesz nekünk.

A hangja meg, na az félelmetes.  Egyből bejárta az egész nagyrétet, ahogy kell, pedig nem indították zúzósan a menetet, csak stílusosan a Reuniteddel. De talán ettől volt még hatásosabb. Aztán persze megkaptuk a tipikus Patton színpadmozgást, amit nem tudom hogyan képes még mindig művelni. Úgy, hogy közben tökéletesen énekel. Csak ámultam a gesztusain, a zenekar erején, ami nem csorbult az évek alatt. Már értem, miért mondják, hogy az egyik legjobb koncertbanda ők. Hullámzott a tömeg az Evidence alatt, aztán már pogózott a következő pillanatban. Az Easy-t meg természetesen együtt énekelte mindenki. Na ez volt az a pár perc, amit tudom, hogy meg kellett élnem. A pokol igazán akkor szabadult el először, amikor a Midlife Crisis közben Patton úr felvette a fejére egy leányzó piros tangáját, majd beleugrott egy biztonsági őr nyakába, aztán belesétált a közönségbe. Nem sokkal később már az elsősorosok orra elé rakta a mikrofont, aki pedig nem tudta a szöveget, azt felpofozta. Parádézott, beszélgetett, tökéletes kiejtéssel mondott minden magyar szót. Riszpekt, ezért is.

Aztán fogta magát, meg egy cipőfűzőt, és mint valami Rodolfo, megette. KOMOLYAN. Én se hittem el, és ahogy körbenéztem, mások sem. Csupa “mi a tejóég történik” arcot láttam. És nem csak megette, de ki is öklendezte, majd fogta és bedobta a közönségbe. A szerencsés megtaláló még klónozhatja is őt. Ha ezzel van vége, már akkor is fogom a fejem és nem jutok szóhoz, de visszajöttek még a Stripsearch-csel, amit imádok, és élőben meg főleg. Kirázott a hideg. Végül pedig a Digging The Grave-vel tették fel a koronát az egész fesztiválra. Én meg legszívesebben Patton fejére, de még inkább az egész zenekaréra tenném fel, mert hatalmas királyok ők. Egy óra, több fröccs és cigi kellett, hogy magamhoz térjek. Akarok még ilyen koncertet, jövőre ugyanitt, légyszi!

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Nyílt levél Tom Smith-nek: Editors a Szigeten Az egyértelműen Joy Division-alapokon mozgó zenekarok közül nekem még mindig az Editors a legszimpatikusabb, és ne jöjjön azzal senki, hogy nemisdzsojdivizsön, mert az. Meg U2. Na és akkor mi van, nem ez a baj. Tegnap sem ez volt a baj. Sok minden má...
Ha túléltük az szerdát: A második nap a Szigeten Ha túléltük az első napot, és valahol aludtunk néhány órát, akár sátorban, akár otthon, a puha ágyban, már indulhatunk is vissza a Hajógyári szigetre, hogy újra belevessük magunkat a porfelhőbe, és a zenei kavalkádba. Mi várható csütörtökön? A mai n...
FelTANKolás – Sziget -1 De az a szünet, az mi volt?!?!? Ha tudja valaki a választ az est legkínzóbb kérdésére, akkor ne habozzon, ossza meg velem! Ettől függetlenül tökéletes felvezető napunk volt. Volt benne ismerkedés a csaposokkal, önzetlen segítség, megbánt cselekedet,...