Vámpírok bálja (Plészbu a Szigeten)

Ha már az Every You Every Me Sziget himnusz lett pár éve, nyilvánvaló, hogy a Placebo-nak a Nagyszínpadon a helye. Nekem meg az első sorban. Lett volna, ha nem pogózom ki magam 4 szám után. De annyira jó érzés az, amikor facsarod magadból a vizet és közben énekled a számokat sokakkal, hogy nem érdekelt a tény, hogy már mindenem fáj. Csak menjen az a sok dal a fülembe bele, meg a szívembe is, ha már itt tartunk.

Nehéz nekem elfogultság nélkül írni erről, mert nagyon vártam a koncertet. De nem kellett csalódnom semmiben.  Pedig rémisztgettek, hogy elmarad, hiszen Brian Molko pár napja összeesett a színpadon. De amikor kaptam az sms-t, hogy már kint van a zenekar a Szigeten, megnyugodtam. Felvettem a rajongós pólómat és belementem a közepébe. Onnantól pedig már csak a perceket kellett visszaszámolni, hogy elinduljon a Kitty Litter. Na az meg aztán úgy elindult, hogy egyből beleizzadtam magam a tömegbe. Az új album hihetetlenül jól szól, Brian olyan mint egy vámpír, Stefan még mindig glitter, Steven, az új dobos pedig rá van pörögve a koncertre nagyon. Nem az a zenekar állt ki zenélni, amelyik legutóbb rutinból nyomta le itt a fesztivál koncertet. Nem, a Placebo most nagyon erős. És a világon semmi nem érződött a kimerültségükből. Sőt. Amikor megszólalt a kultikus Every You Every Me, úgy éreztem, soha nem akarom, hogy vége legyen. Ennek, itt. Ennek a tökéletes pillanatnak.

A körülöttem ugrálókkal együtt énekeltem a sorokat, magasba tartottam a kezem és zúdult rám a zenek. Imádom. Azt is ahogy a Follow The Cops Back Home alatt megnyugszik a tömeg. Ahogy a kék fények villódznak. És amikor a Meds csendesen belekezd, lecsorog a könny az arcomon. Nincs mit tenni, tábortűz hangulat. Hatalmas tábortűz. És hál’ Istennek a Song To Say Goodbye, most nem egy viszlát, csak a ráadás előtti utolsó. Ott dobog bennem minden dallama. Aztán már az Infra Red-é, mert azzal jönnek vissza. Nagyon erős, szétszed, ahogy kell, de erre van szükségem. És amikor már tudom, hogy vége lesz, mert szól a Taste In Men, megint nem akarom hogy így legyen. Tényleg, ne már, na. Olyat nem lehet, hogy ez így mégeszer, hogy mindig tartson? Tudom, hogy magamban mindig vissza tudom pörgetni, de az nem elég. De hiába, le kell rakni azt a gitárt, meg kell hajolni, nekünk meg nagyon meg kell köszönni. Nekik. Megint.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Beszélgetés egy jegyüzérrel Jegyet vesznek, eladnak, elképesztő üzleteket bonyolítanak le öt perc alatt, mindeközben vadul kiabálnak. A balatoni nyár obligát "meis, bitte!" kiáltása mellé sikerrel zárkózott fel a szigetes jegyüzérek "napi- hetijegyet vennék/eladnék" jelszava. D...
Pihen – Sziget 3 Mindig van egy pihenős nap, nekem a harmadik lett az. 'Kispihenős', mivel azért a szigeten töltöttem. Hogy milyen a pihenős sziget nap? Kocsma előtt ücsörgős, beszélgetős, ha pedig koncert, akkor az lehetőleg ülve, nyugisan, rohanás, hogy elérjük, sz...
Percről Percre a Sziget fesztiválon! Megnyugtathatunk mindenkit, az idei Sziget sem maradhat a Fesztblog legendás rovata, a Percről percre nélkül! Most is ott vagyunk mindenhol, most is megírunk mindent, amit hallunk, úgyhogy nem maradtok le semmiről, ami a Hajógyári szigeten történik e...