Hihetetlen, de nem: Woven Hand + Muzsikás a Szigeten

Tegnap a Szigeten végre sikerült berúgnom, ittam fényt is, érdekes emberekkel találkoztam, meg még ilyesmi, csupa hihetetlen dolog. Mind közül a leghihetetlenebb, hogy minden előzetes tapasztalat, elvárás és egyebek ellenére a Woven Hand és a Muzsikás közös műsora nem volt jó a Világzenei színpadon. Sajnos be kell vallani, még nekem is, és ez fáj.

Tizenöt éve járok Szigetre, summáztam a HÉV-ről leszállásnál, és még soha, egyetlenegyszer sem tudtam berúgni itt. Komolyan. Ihattam bármit, csak sört, csak dobozost, mindegy: hajnalban mindig úgy mentem haza, hogy tényleg leginkább a zenéktől voltam szétszállva, nem az alkoholtól. Úgyhogy erre számítottam most is, azzal együtt, hogy egyik legkedvencebb koncertzenekarom, a Woven Hand majd biztos úgy megzúz a Muzsikással közösen és az új lemez anyagával, hogy öröm lesz nézni, berúgni már nem is kell. Na jó, na jó, negyed hétkor játszanak a Világzenén, it’s fucking daylight, ahogy Nick Cave mondaná (akit szintén szoktak David Eugene Edwards csapatához kapcsolni), és az Editors már eleve egy kis csalódás volt, de akkor is. A Woven Hand engem még sosem ábrándított ki: mikor először láttam őket pont itt, a Sziget Világzenén 2005-ben, talán a Consider the Birds lemezzel, tényleg elképesztett, mit csinálnak élőben a lemezek gyönyörű, kidolgozott, ám teljes egészében csendes-akusztikus dalaival. Edwards gitárja elment volna a 16 Horsepowerben is, és nem is volt mellette basszusgitár, a mélyeket egy jelentősen lejjebb hangolt másik gitár tette oda, amin olyan be- és meghúzások jöttek egymás után, hogy a fucking daylightban is a jéghideg kéz szaladgált a hátamon. És akkor még hátra volt Nick Cave a Nagyszínpadon.

Több oka is lehet, hogy miért nem ez történt most is. Amire azt gondoltuk, eléggé el nem ítélhető módon, hogy tényleg közös műsor lesz a népzenében szintén legendás Muzsikással, az igazából két egybetolt, de egymástól jól és élesen elváló koncert lett, és ezért egyik sem működött. A vonósokat, a népzenét nem “tették bele” a rakenrollba: két-három számonként Edwardsék megálltak, Pascal Humbert letette a basszusgitárt, és figyelt, a Muzsikás meg játszott 10 perc táncházat. Aztán vissza a gitár, két szám, és újra táncház. Lehetne még így is feszültséget, ívet építeni, de nem tették. A Woven Hand egyik legnagyobb erőssége, a dalok és a teljes műsor folyamatos, agybaverő intenzitása egyszerűen eltűnt. Hiába a Ten Stones lemez döngölős számai, hiába Edwards még mindig elképesztően szuggesztív éneke, Humbert basszushangjai. Az energia elveszett, eltűnt; és még “Not One Stone” sem volt. Nem, nem az volt a baj, hogy már be voltam rúgva.

Még egy ok egyébként, hogy ez a zene elsősorban viszonylag kicsi belső terekben üt igazán nagyot, és egy szabadtéri, bazi nagy színpadon kicsit furcsán is néz ki. Csakhogy ez a 4 évvel ezelőtti tapasztalat szerint egyáltalán nem kizáró ok; lehet, hogy a feszültségépítés, hangszerelés, effektezés tényleg nem tud ugyanúgy menni, de Edwards már bebizonyította, hogy igenis be tudja indítani fucking daylightban, két zenésszel is. Már csak ezért is volt csalódás most: mert ha már nem hozták Peter van Laerhoven gitárost, aki a teljesen elborult második gitárszólamokat szokta csinálni, effektekkel szétküldve, olyan hangfalakat építve fel, amire szinte fel lehetne mászni – hát akkor nagyon bele lehetett volna ebbe tenni egy brácsát-hegedűt a helyére. A Woven Hand különben is számtalan különböző hangszerelésben játssza ugyanazokat a számokat, nem tellett volna sokba megint változtatni kicsit, nem koncertakoncertben alapon felvezetni a Muzsikást, hanem valóban integrálni, valóban közösen játszani.

Igazából nem akarok spekulálni, pláne megmondani Edwardsnak, mit és hogy kellett volna. Távol álljon tőlem az is, hogy most egyszer és mindenkorra csalódjak a Woven Handben: ezentúl is meg fogom nézni őket mindenhol, ahol csak tudom. Nemes egyszerűséggel csak annyi van, hogy ez most nem volt jó. És még a napszemüvegem is elveszett.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Hétvége van, de a Hajógyári nem pihen: a negyedik nap a Szigeten Szombat. Minden Szigetek legsikeresebb napja, ekkor fogadja a Hajógyári sziget a legtöbb látogatót, általában ekkor szoktak megdőlni a látogatottsági rekordok, és a legnagyobb neveket is erre a napra teszik a szervezők. Lássuk, hogy megtartják-e ezt ...
Az én Szigetem Az én Szigetem idén nem volt hosszú, csupán három napra nyúlt, ebből az egyik ráadásul még minuszos is volt. Nem volt semmi terv, nem voltak olyan nevek, amik miatt érdemes lett volna - számomra - kimenni, mégis odamentem. Mert a Szigetre járni ugyan...
Ha túléltük az szerdát: A második nap a Szigeten Ha túléltük az első napot, és valahol aludtunk néhány órát, akár sátorban, akár otthon, a puha ágyban, már indulhatunk is vissza a Hajógyári szigetre, hogy újra belevessük magunkat a porfelhőbe, és a zenei kavalkádba. Mi várható csütörtökön? A mai n...
  • K

    Szerintem az idei Sziget legjobbja volt, az meg, hogy nem végig közösen játszottak jót tett. Így lehetett értékelni a Woven Hand számok súlyosságát és a Muzsikás népi dallamait is. Ha végig együtt játszottak volna, az nekem legalábbis túl tömény lett volna. Az Outlaw song a végén pedig egyenesen zseniális volt. Ahogy ott összefonódott a magyar népzene az amerikai countryval az engem lenyűgözött, ahogy azokat is, akikkel utána beszéltem.
    És Placebon találtam egy napszemüveget, gondolom a tiéd. Leadtam a kijáratnál.

  • Lam

    Ha sima fekete Lou Reed-napszemüveg, akkor az enyém 🙂

  • ike

    nem volt jó, valóban nem volt jó, hiszen a katarzisra nem elég kifejező szó ez 🙂

  • K

    Feketének fekete, de a márkáját nem tudom, szerintem rá se volt írva, vagy ha igen, akkor csak nagyon apró betűvel. Placebon találtam elég messze a színpadtól, nekünk jobb oldalon, egy kukán táncoló társaság közelében.

  • T

    Rossz tájékozódásodat helyesbítvén, Ordy Garrison ott volt és dobolt, mert Ő az együttes dobosa.Egyébként tényleg nem ütött akkorát a koncert.

  • Lam

    Köszi, javítva.

  • nálam bőven megvoltak azok a katarktikák, amire számítottam.

  • bcs

    nekem is nagy csalódás volt
    2006-tól évente egyszer megnézem a Wovent valahol, idén is egy fasza kis koncertre akartam menni
    unikális volt a próbálkozás, de nem volt átgondolva, egyszerűen kioltották egymást ezzel a faszsággal
    egyedül a zárótétel, a Betyárdal – Outlaw Song vegyítéstől állt fel a szőr a karomon a ráadás előtt

    ez így el lett baszva