Az én Szigetem

Az én Szigetem idén nem volt hosszú, csupán három napra nyúlt, ebből az egyik ráadásul még minuszos is volt. Nem volt semmi terv, nem voltak olyan nevek, amik miatt érdemes lett volna – számomra – kimenni, mégis odamentem. Mert a Szigetre járni ugyan nem kötelesség, de erősen javallott dolog mindenki számára.

Mert Szigetelni jó. Függetlenül a sok portól, azon idióta külföldiektől, akik azt hiszik, hogy itt mindent megtehetnek, az áraktól. (Amik egyébként – bár nem olcsók – nem is annyira veszélyesek, mint néhány budapesti szórakozóhelyen, csak azért nem hangoskodik senki. Bezzeg a Szigeten!)

Az idei évben a programokhoz, koncertekhez nem sok közöm volt. Korábban sem nagyon találtam olyan fellépőt, aki miatt érdemes lett volna kimenni (persze azért akadt néhány), de idén aztán már főleg nem. De ez nem is volt gond. Mert a Sziget nem – csak – a koncertekről szól, hanem a találkozásokról, beszélgetésekről, a spontán bulizásról. A rozéfröccsről, a kolbádszdogról, az új barátságokról. Volt olyan nap, amikor jóformán el sem hagytuk a bázisul szolgáló Hilltop intézményét, leszámítva a Nagyszínpadon épp játszó zenekar hardcore rajongóit. De legalább addig is foglaltuk a helyet, mert abból az egyből kevés volt a Hilltopnál, hiszen nem csak mi gondoltuk úgy, hogy meeting point-nak, kiindulási helynek kiváló lesz.

Van viszont, amit még mindig nem tudok megérteni a Szigeten: ez pedig a táncdal-láz. Már régen is vércikinek számító előadók playback koncertjein tombolnak annyian, ami tömeg már könnyedén megtöltené akár a Körcsarnokot is. Idén ugyan már nincs saját sátra a táncdalosoknak, de a PestiEst-Volt terasznak köszönhetően minden este tizenegykor felcsendültek az ütemek. Szandi, Uhrin Benedek (!), a Korda-házaspár… Utóbbiak koncertjén ráadásul szerény becslésem szerint többen voltak, mint a Brains koncertjén az MR2 színpadon (amit – shame on me – most hallottam először, és kiváló, menjen mindenki megvenni a lemezüket).

Testvéreimmel van egy szokásunk, minden évben legalább egy napot kimegyünk a Szigetre közösen. Ez idén a különböző elfoglaltságok okán hétfőre, a Tankcsapda koncert napjára esett. egyikünk sem rajongó, nem tudjuk Lukácsék összes szövegét, mégis kiváló este volt. Mert arról szólt, amiről ez a bejegyzés is. A Sziget-életérzésről.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Akkor jó, ha zajos (Bloc Party a Szigeten)  A Bloc Party a brit indie-szcéna "másfeledik" generációjának egyik legprominensebb zászlóvivője, épp ezért bőven ideje volt már egy magyarországi fellépésnek. A tegnapi koncert nem lesz felejthetetlen élmény, de végső soron kellemes élménynek bizony...
Tankcsapda nap a Szigeten: nem csak Tankcsapdásoknak! Az, hogy a Sziget fesztivál mínusz egyedik napja a Tankcsapda húsz éves jubileuma körül forog, már elég régóta közismert. Na de mit is jelent ez? Egész este Lukácsék játszanak, aztán este 11-kor vége a koncertnek, és mehet mindenki haza? Hát nem! Szá...
Világtalanok világa (Amadou & Mariam a Szigeten) Amikor Mariam Doumbia és Amadou Bagayoko segítőjükbe karolva kiléptek színpadra és hagyták, hogy kedvesen odavezessék őket a mikrofonhoz, annyira megható volt a jelenet, hogy az ember egy percre el is felejtette, kik is ők, mit is jelentenek a mai vi...