Világtalanok világa (Amadou & Mariam a Szigeten)

Amikor Mariam Doumbia és Amadou Bagayoko segítőjükbe karolva kiléptek színpadra és hagyták, hogy kedvesen odavezessék őket a mikrofonhoz, annyira megható volt a jelenet, hogy az ember egy percre el is felejtette, kik is ők, mit is jelentenek a mai világzenének. No nem is kellett sokáig várni, hogy eszünkbe jusson, a Mali legkeresettebb exportcikkének számító páros ugyanis csodás koncertet adott.

Manu Chao és Damon Albarn nem nagyon szoktak tévedni, márpedig mindketten nagy rajongói a zenészházaspár modern popzenei elemekkel vegyített etno-slágerparádéjának. Előbbi ráadásul producerként is közreműködött a befutást hozó Dimanche á Bamako felvételénél, és valóban, a koncerten is jól hallható volt a tipikus Manu Chao-féle hangzás, a finom kongás betétek, lépegető basszusok és a Stratocaster (már megint a Stratocaster…) összetéveszthetetlenül meleg, magas hangszíne. A két fekete vokalista, a kongás lány és a főszereplők folytonos mozgása, lágyan ringatózó tánca már önmagában is fantasztikus vizuális élményt nyújtott, a vizuális elemek mellé szerencsére maga a zene is felzárkózott; Amadou és Mariam nagyon jó dalokat írnak.

Zenéjük valahol a klasszikus értelemben vett afrikai népzene hagyományait viszi tovább, anélkül, hogy túlságsan autentikus, esetleg idegen fül számára értelmezhetetlen lenne; Amadou jellegzetes gitártémái sokszor a blues- és a rockzene felé kalandoznak el, néha egyenesen a modern angolszász gitárzenék (illetve azok előképeinek) hatása köszön vissza. Ritka a keménykedés, a lendület nem a torzítópedálban, hanem a lüktetésben van, abból pedig akad bőven: nem véletlen, hogy a népes közönség első harmada végigtáncolta a bulit. Érdekes egyébként, hogy ugyanitt a Calexico valahogy “nem jött át”, ám amennyire nem illett szabadtéri színpadra az ő produkciójuk, annyira tökéletes választás volt a Világzenei Nagyszínpad a vak páros koncertjéhez; nyilvánvaló, hogy a közönség jelentős része eddig csak hallomásból ismerte őket, a második szám végére viszont szinte mindenki fülig érő mosollyal hullámzott a többiekkel. A kísérőzenészek (a két vokalista és a kongás mellett egy billentyűs, egy basszusgitáros és egy dobos működött közre) hibátlanul tették a dolgukat, látszott, hogy nem faarcú session-zenészekről van szó, hanem tényleg élvezik, amit csinálnak. A legújabb, Welcome to Mali című lemez programjának nagy részén kívül persze elhangzottak a Dimanche á Bamako gyöngyszemei is, ezeket pedig úgy tűnt, jobban ismerték a koncertlátogatók.

Igaz, tulajdonképpen akármit játszhattak volna, mert Amadou és Mariam zenéje egyáltalán nem dalközpontú, a lényeg a keret, ami az egészet egyben tartja, az a bizonyos karakteres hangzás, ami első blikkre felismerhetővé tesz egy (illetve jelen esetben kettő) előadót. És persze a hitelesség, az érzés, hogy ők tényleg azok, aminek a zenéjük mutatja őket; az elmúlt évtized jelentősen felhígult világzenei mezőnyével épp az a probléma, hogy ez a láncszem hiányzik: osztrákok játszanak balkáni punkot, magyarok raggáznak, hollandok dolgoznak keleti motívumokkal, és mind-mind jól csinálják, csak éppen az egész nem több egy jól eltalált viccnél, kiváló stílusgyakorlatnál. Nos, amit ez a két kedves ember művel, az jóval több puszta tréfánál: ők hoztak valamit, amivel bármit csinálhatnak, mindig az övék marad, mert igazi. És az igazi jó.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Akkor jó, ha zajos (Bloc Party a Szigeten)  A Bloc Party a brit indie-szcéna "másfeledik" generációjának egyik legprominensebb zászlóvivője, épp ezért bőven ideje volt már egy magyarországi fellépésnek. A tegnapi koncert nem lesz felejthetetlen élmény, de végső soron kellemes élménynek bizony...
A fesztivál derekán: a harmadik nap a Szigeten A péntek, a péntek. A világon mindenhol a party, a szórakozás napja ez. A Hajógyári szigeten sincs ez másképp, csak annyi különbséggel, hogy a Szigeten a környező napokon is nagy a buli, legyen az csütörtök, vagy éppen szombat. Lássuk mi vár ránk a h...
Alternatívák a Szigeten: Calexico Sorozatunkban megpróbálunk az ínyencek kedvére tenni és olyan előadókat bemutatni, akik nem feltétlenül tűnnek egyértelmű választásnak, ettől függetlenül rendkívül fontosak és érdekesek. Az egyik legkülönlegesebb csemegét rögtön az első nap tartogatj...