Világtalanok világa (Amadou & Mariam a Szigeten)

Amikor Mariam Doumbia és Amadou Bagayoko segítőjükbe karolva kiléptek színpadra és hagyták, hogy kedvesen odavezessék őket a mikrofonhoz, annyira megható volt a jelenet, hogy az ember egy percre el is felejtette, kik is ők, mit is jelentenek a mai világzenének. No nem is kellett sokáig várni, hogy eszünkbe jusson, a Mali legkeresettebb exportcikkének számító páros ugyanis csodás koncertet adott.

Manu Chao és Damon Albarn nem nagyon szoktak tévedni, márpedig mindketten nagy rajongói a zenészházaspár modern popzenei elemekkel vegyített etno-slágerparádéjának. Előbbi ráadásul producerként is közreműködött a befutást hozó Dimanche á Bamako felvételénél, és valóban, a koncerten is jól hallható volt a tipikus Manu Chao-féle hangzás, a finom kongás betétek, lépegető basszusok és a Stratocaster (már megint a Stratocaster…) összetéveszthetetlenül meleg, magas hangszíne. A két fekete vokalista, a kongás lány és a főszereplők folytonos mozgása, lágyan ringatózó tánca már önmagában is fantasztikus vizuális élményt nyújtott, a vizuális elemek mellé szerencsére maga a zene is felzárkózott; Amadou és Mariam nagyon jó dalokat írnak.

Zenéjük valahol a klasszikus értelemben vett afrikai népzene hagyományait viszi tovább, anélkül, hogy túlságsan autentikus, esetleg idegen fül számára értelmezhetetlen lenne; Amadou jellegzetes gitártémái sokszor a blues- és a rockzene felé kalandoznak el, néha egyenesen a modern angolszász gitárzenék (illetve azok előképeinek) hatása köszön vissza. Ritka a keménykedés, a lendület nem a torzítópedálban, hanem a lüktetésben van, abból pedig akad bőven: nem véletlen, hogy a népes közönség első harmada végigtáncolta a bulit. Érdekes egyébként, hogy ugyanitt a Calexico valahogy “nem jött át”, ám amennyire nem illett szabadtéri színpadra az ő produkciójuk, annyira tökéletes választás volt a Világzenei Nagyszínpad a vak páros koncertjéhez; nyilvánvaló, hogy a közönség jelentős része eddig csak hallomásból ismerte őket, a második szám végére viszont szinte mindenki fülig érő mosollyal hullámzott a többiekkel. A kísérőzenészek (a két vokalista és a kongás mellett egy billentyűs, egy basszusgitáros és egy dobos működött közre) hibátlanul tették a dolgukat, látszott, hogy nem faarcú session-zenészekről van szó, hanem tényleg élvezik, amit csinálnak. A legújabb, Welcome to Mali című lemez programjának nagy részén kívül persze elhangzottak a Dimanche á Bamako gyöngyszemei is, ezeket pedig úgy tűnt, jobban ismerték a koncertlátogatók.

Igaz, tulajdonképpen akármit játszhattak volna, mert Amadou és Mariam zenéje egyáltalán nem dalközpontú, a lényeg a keret, ami az egészet egyben tartja, az a bizonyos karakteres hangzás, ami első blikkre felismerhetővé tesz egy (illetve jelen esetben kettő) előadót. És persze a hitelesség, az érzés, hogy ők tényleg azok, aminek a zenéjük mutatja őket; az elmúlt évtized jelentősen felhígult világzenei mezőnyével épp az a probléma, hogy ez a láncszem hiányzik: osztrákok játszanak balkáni punkot, magyarok raggáznak, hollandok dolgoznak keleti motívumokkal, és mind-mind jól csinálják, csak éppen az egész nem több egy jól eltalált viccnél, kiváló stílusgyakorlatnál. Nos, amit ez a két kedves ember művel, az jóval több puszta tréfánál: ők hoztak valamit, amivel bármit csinálhatnak, mindig az övék marad, mert igazi. És az igazi jó.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Ha túléltük az szerdát: A második nap a Szigeten Ha túléltük az első napot, és valahol aludtunk néhány órát, akár sátorban, akár otthon, a puha ágyban, már indulhatunk is vissza a Hajógyári szigetre, hogy újra belevessük magunkat a porfelhőbe, és a zenei kavalkádba. Mi várható csütörtökön? A mai n...
Megint civil – Sziget 2 Csak színes fonatot akartunk a hajunkba. Pirosat, lilát, kéket, semmi egyebet. De aztán a Toten Hosen felé még útba ejtettük az Élő könyvtárat. Ki is maradt a koncert, annak rendje és módja szerint. Állítom, teljes bizonyossággal, hogy az Élő Könyvt...
Sziget Fesztivál 1.nap Az elsőre látszott,hogy szellősebbek a sorok mint az elmúlt években,csont nélkül,folyamatos hömpölygéssel be lehet jutni a Hajógyárira,csodálkozásomra a szokásos biztonsági tapizás a bejáratnál teljesen elmaradt. Terv szerint a The Puzzle-al kezdtün...