sziget 2009 – 2-3. nap

Daesu cizellált, ám nem feltétlenül finomkodó hétfői szerdai jelentéséhez én csak annyit tudok hozzátenni, hogy aki nem látta a SNOW PATROL-t, az tulajdonképpen nem maradt le semmiről: sekélyes és fantáziátlan Coldplay-utánzat, amiről pozitívumként annyi mondható, hogy maradandó emlékek mellett maradandó károkat sem okoz, és a frontember olyan lelkesen tett-vett a színpadon, hogy már-már megkedveltem.

A Sziget egyébként olyan, mint tavaly volt, csak kissé tömegesebb: nem gondoltam volna, hogy már a spanyol SKA-P megmozdulása alatt sem lehet, nos… megmozdulni. Rengeteg az angol – s nem csak a fellépők közül -, Viktornak biza igaza volt: lehetőleg egyetlen britet se harapjatok meg, amíg kint vagytok, jó? 🙂 Sajna a Csónakházat piszkosul felkapták, így megszűnt törzshelynek lenni, pedig adnak csapolt Heinekkent és nem is rosszat. A szeparé kaják terén amúgy is verhetetlen, ráadásul khm, “chairdancelve” lehet átélni néhány nagyszínpados mókát, ami ebben a korban már inkább pozitívum.

A csütörtöki napot a VIP-től távol, a Burn Arénában kezdtem, ahol kisded korom egyik kultusz zenekara, a megalakulásának 20. évfordulóját kvázi visszatéréssel ünneplő 808 STATE lépett fel úgy 123 és fél ember előtt. Azért kvázi ez a visszatérés, ugyanis a zenekar 15 évesnél fiatalabb zenét nem is játszott, viszont azok a sokak számára ósdinak tűnő techno/rave nóták olyan vehemenciával tértek vissza, mintha ez a stílus soha nem halt volna ki. A Graham Massey által alapított, pocakossá nemesedett banda (átlagéletkor: kb. 55 év) ezt improvizatív – vagy annak tűnő – gitárriffekkel, picit pontatlan, de annál lekesebb élő dobbal és fasza bassgitárral érte el. A hangulat természetesen hamar kiverte a sátor tetejét, ennek ellenére nem sok embert vonzott be – az a kevés viszont baromi jól érezte magát, s ezen az emszíként tetszelgő Andrew Barker falusi kocsmába illő imázsa (köpködés, nyelvöltögetés, grimaszolás jobbra-balra, valamint a fél percenként bedobott fülsiketítő kétujjas fütty) sem rontott. Épp ellenkezőleg. Mindenesetre a buli után elmorzsoltam egy könnycseppet: soha nem gondoltam volna, hogy valaha még élőben hallhatom a Cubikot.

A tavalyi BS-en csúnyán leszerepelt FATBOY SLIM ezúttal jobban összeszedte magát, nem félhullán érkezett és nem űzött gúnyt a hallgatóságból, sőt még egy emberes látványshowt is prezentált a szettje mellé, amely legalább annyira beazonosítható, mint amennyire unalmas. A mix leginkább áthúzásból áll, maguk a zenék pedig úgy nézneki ki, hogy két veretes technodöngölés között kiállás gyanánt felhangzik egy mindenki által ismert dallamsor, ami lehet saját (Praise You) vagy idegen kéz által alkotott (Jum Around). A tömeg persze kajálta, váljék egészségükre.

Ugyanennek a közönségnek a trükkös kölyök muzsikája minden bizonnyal megfeküdte volna a gyomrát, ugyanis az örömködő ugribugri után az A38/WAN2-ban hallhatott füstös és keserű triphop felér egy érfelvágással. TRICKY meglehetősen ritkán kapja el a hangulatomat, pedig állítólag én nem is szeretem a vidám zenét, de amíg a Massive Attackból képes vagyok bármikor bármennyit elfogyasztani, addig a szintén bristoli illetőségű Trickytől gyorsan elriadok. Sajna így volt ez csütörtökön is – zsével meg is állapodtunk, hogy a Black Steelig biztosan maradunk: lévén, hogy az volt a harmadik nóta, ez nem tartott sokáig. Tudom, szégyellem is magam.

A péntek egyértelműen a PENDULUM/PRODIGY kettősé, az előbbi kacsingatott is az utóbbira, az utóbbi pedig annyira egyetemes, hogy nem lett volna méltó hozzájuk, ha teszem azt, a Voodoo People-nak a Pendulum remixét játszották volna. Rosszmájúak szerint akár azt is berakhatták volna a playlistbe, mert hogy az egész koncert amúgy is playback volt. Őket nem igazán értem: elektronikus zenét majdhogynem képtelenség élő hangszerek segítségével reprodukálni, s ha az nem baj, ha egyes előadóknál a “live act” annyit tesz, hogy az illető(k) áll(nak) egy laptop előtt és billentyűket nyomogatnak, akkor pofátlanság leplébekkezni azt a bandát, amely élő dobbal és gitárral, valamint rengeteg pofás átvezetéssel színesíti a fellépését. Ez volt életem hatodik Prodigy-gigje, s egy hangyányival sem kaptam kevesebbet, mint két és három éve, igaz, ami igaz: ez a banda népszerűségük csúcsán okozott valódi zenei orgazmust, de ezekben a számokban még ma is rengeteg energia lakozik, az Out of Space gyönyörű dobtémáját hallva pedig a mennyekben éreztem magam.

Valóban, a Prodigy olyan energikus, hogy majd elfeledkeztem arról, hogy az “előzenekar”, azaz a Pendulum is erélyesen odatette magát: tulajdonképpen az ausztrál trió találta ki slágerbasszus műfaját, és emiatt elég sokan neheztelnek rájuk, de tény és való: ebben a formában, tehát live actként elképesztően jól működnek. Fesztiválbarát módon előadott zenéikkel már az első percben megvették a közönséget, s hol éktelen gitártémákkal, hol klasszikusok riffelgetésével nyertek maguknak újabb fanokat. Az, hogy még most is zselé állagúnak érzem magam, az csak részben tudható be az elfogyasztott temérdek mennyiségű sör/pálinka double feature-öknek… Na de most rohanok, találkozóm van a Szerkesztőkkel.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Táncos mulatság garantálva! Aki ma, szerdán hat órakor a Nagyszínpad környékén nem mozdul be a Ska-P zenéjére, annak azonnal orvoshoz kell fordulnia, mégpedig egyből egy patológushoz. Szerintem. Számomra ugyanis elképzelhetetlen, hogy ezek a gyújtó hangulatú és szövegű nóták (f...
Civil – Sziget 1 Egy nap nagyszínpad nélkül, annyira nélküle, hogy még a környékén sem jártunk. De nem is hiányzott. Korán érkeztünk,  csapat szokás szerint az Alig legálisban gyülekezett, majd mikor teljes lett a létszám megtámadtuk a múzeumkat. Természetesen Capa...
Hardcore Szigetkór Tegye fel a kezét az (ha még bírja) akinek legalább egy kicsit fáj a torka! Ez a minimum egy ilyen hét után, még ha nem is toltad meg annyira. Pláne, hogy a számtalan elfogyasztott hideg fröccs, meg a leizzadás, aztán szaladgálás, és a soha nem elege...
  • bbking

    Kellett volna az remix!