Pihen – Sziget 3

Mindig van egy pihenős nap, nekem a harmadik lett az. ‘Kispihenős’, mivel azért a szigeten töltöttem.
Hogy milyen a pihenős sziget nap? Kocsma előtt ücsörgős, beszélgetős, ha pedig koncert, akkor az lehetőleg ülve, nyugisan, rohanás, hogy elérjük, szóba sem jöhet.

Egy pihenős nap kezdeteként mi más jöhetne szóba, mint a múzeumi negyed és környéke?

Táskát akartam varrni kiselejtezett molinókból. Az anyag kiválasztása, a szabásminta megszerzése, körberajzolása és kivágása után következett a sorbanállás. Igen, én, aki utálom a sorokat és ezt nem is rejtem véka alá vártam türelemmel, majd két órán keresztül. Táska, csak türelmeseknek, vagy erősen lelassult türelmetleneknek.
Várakozásomnak meg is lett a jutalma, a varrógép pont az én táskámnál mondta be az unalmast, mehetek vissza megint, de azt előre lebeszéltem, hogy sorállásról szó sem lehet. Elvégre, csak egy pihenős napja van az embernek egy szigeten.

Táskástól átsétáltam a fröccskertbe, megvettem kis feles palackomat, majd írtam sms-t az illetékeseknek, hogy Csíkon ne várjanak, de ha vége, akkor húzzák a csíkot a fröccsökhöz, megvárom őket, nem szaladok sehova.
Az ilyen ücsörgés egy kis bor mellett a legalkalmasabb arra, hogy az ember szigetlakókkal ismerkedjen, meghallgassa a sztorikat, különösen a “bezzeg x évvel ezelőtt” kezdetűeket. Ezt tettem hát én is.

Társaság megérkezett, bort vételezett, majd irány a Kiscsillag, ami pihenős nap ide, lazítós nap oda, elég ugrálósra, táncosra sikeredett. Üssetek agyon, de én imádom Lovasi stílusát, zenéljen bármilyen összeállításban.

Koncert után még visszasétáltunk a fröccsökhöz, hogy aztán elinduljunk Prodigyre, hogy aztán pár lépés után, a nagyszínpadról még kilométerekre beleütközzünk a tömegbe. Lőttek a tervnek, hogy majd hátul leülünk a fűbe és onnan meghallgatjuk, mit tol a banda.

Mit volt mit tenni, bezsíroztuk magunkat a szeparéba, hogy aztán ott üljem végig az őrjöngést. Rettenetes volt. Na nem a koncert, hanem a lelkiállapotom, amibe kerültem. Rimánkodtam az égiekhez, hogy gyerekeim ne elöl legyenek, mert akkor a halláskárosodás is garantált, meg az is, hogy letapossák őket. Utólag kiderült, hogy beálltak ugyan, de mikor megindult a tömeg látták ők is, hogy ezt kár erőltetni és még időben kiverekedték magukat. Az egyik srác határozottan állította, hogy percekig nem tudta eldönteni, áll-e a földön, vagy csak a tömeg tartja?
A végén a tömeg lassan oszlott, talán nem akarták elhinni, hogy a banda tényleg majd 10 perccel 11 előtt lement a színpadról és vissza sem jött.

A pihenős napot vizipipával és részemről egy kis didergéssel zártam. Amennyiben valakinek lennének összeköttetései, úgy azt kérem, intézkedjen, legyen kicsit melegebb a hátralévő két szigeti éjszaka! Elég csak annyira, hogy a leheletünk ne látszódjék.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Alternatívák a Szigeten: 08001  Mai főszereplőnk egy zenekar, ami nem is zenekar, egy helyről, ami nem is létezik. Aki a hipertrendi Ting Tings nagyszínpados koncertjét túl hipernek és túl trendinek találja, jobban teszi, ha belekukkol a 08001 fellépésébe. Nem is feltétlenül a zen...
Ha túléltük az szerdát: A második nap a Szigeten Ha túléltük az első napot, és valahol aludtunk néhány órát, akár sátorban, akár otthon, a puha ágyban, már indulhatunk is vissza a Hajógyári szigetre, hogy újra belevessük magunkat a porfelhőbe, és a zenei kavalkádba. Mi várható csütörtökön? A mai n...
Hardcore Szigetkór Tegye fel a kezét az (ha még bírja) akinek legalább egy kicsit fáj a torka! Ez a minimum egy ilyen hét után, még ha nem is toltad meg annyira. Pláne, hogy a számtalan elfogyasztott hideg fröccs, meg a leizzadás, aztán szaladgálás, és a soha nem elege...