It’s only rock’n’roll (Primal Scream a Szigeten)

A Primal Scream kapcsán gyakran szokás a legendás/kultikus/fontos/stb. kifejezéseket használni, ami nem meglepő, tekintve, hogy az elmúlt két évtized egyik legizgalmasabb és leginnovatívabb bandájáról van szó. A hajdani Jesus And Mary Chain-dobos Bobby Gillespie vezérletével sikert sikerre halmozó skót formáció tegnapi nagyszínpados koncertje a zenekar számtalan arca közül csak egyet mutatott meg, azt viszont rendkívül erőteljesen.

Az igazság ugyanis az, hogy dacára a sok-sok kísérletezésnek, az elektronikus hangzásokkal való kacérkodásnak (lásd az ezredfordulón megjelent XTRMNTR kérlelhetetlenül zajos alapvetését), azért  Primal Scream élőben mégiscsak egy vérbeli rock’n’roll-banda, a műfaj minden szeretnivaló manírjával és elnyűhetetlen gesztusával. A Rolling Stones-párhuzam szinte magától értetődően adja magát, hiszen Gillespie – a szó klasszikus értelmében – ugyanúgy “nem tud” énekelni, mint Jagger, viszont meglehetősen korlátozott hangterjedelmét egyrészt teljes mértékben kihasználja, másrészt olyan elképesztően szuggesztív egyéniség, hogy simán megbocsátja neki az ember az elmaradt énekórákat. Ha pedig egy stabil zenekar is van mögötte (benne minden idők egyik legjobb ritmusszekciójának egyik felével, a hajdani Stone Roses-basszer Manival), szinte mindenre képes.

Az is igaz, hogy a Primal Scream nem feltétlenül az a tipikus könnyed, délutáni blokkba való zene, kellett egy kis idő, mire a közönség — és a zenekar — bemelegedett, Gillespie is kissé fáradtnak tűnt, ám az idő előrehaladtával egyre többször jelent meg az a bizonyos halvány mosoly a szája sarkában. Bár a koncert a Primal Scream pályájának csak egy egészen kis szeletét fedte le (persze a mélyebb merítéshez jóval több idő kellett volna), azért az olyan nagy slágerek, mint a “Rocks” kanos gyökér-rockja, a már-már spirituális élmént nyújtó “Movin’ On Up”, a kihagyhatatlan ‘Loaded’ vagy a kaotikus “Miss Lucifer” természetesen most is sorra kerültek (utóbbi egyébként rockosra hangszerelve elég gyengécskének tűnt, ezt el kell ismerni). Furcsa volt hallani, hogy a közönségből szinte kizárólag Mani nevét kiáltozták, az autószerelő-külsejű legenda pedig abszolút vevő volt a dologra, mutogatott, visszaszólt, nevetgélt – viszont amikor hozni kellett a lüktető alapokat, csak a játékra összpontosított. A két gitáros — főleg a koncert vége felé – igazi effekt-hullámot zúdított a közönségre, a hosszan elnyújtott, monoton témákat mindig feldobták egy-egy jól eltalált dinamikai váltással, fura kis zajjal vagy dögös szólóval.

Amit a Primal Scream megmutatott tegnap, annak nem feltétlenül az volt a lényege, hogy mennyire fontos és nagy hatású zenekarról van szó. A PS igazából sosem hatott direkt módon senkire, mert a zenekar saját kis mikrokozmosza annyira egyéni és folyton változó, hogy lehetetlen lemásolni. Nem; Bobby Gillespie és társai azt mutatták meg nekünk, hogyan kell sallangmentes, egyszerű rockzenét játszani 2009-ben, anélkül, hogy egy pillanatra is anakronisztikusnak vagy parodisztikusnak hatna a végeredmény. Az előttük fellépő Jet is valami ilyesmit szeretett volna, ami félig-meddig sikerült is, de itt azért sokkal nagyobb tétre ment a játék. És persze aki végignézte, elmondhatja, hogy látta a legendás/kultikus/fontos/stb. Primal Scream koncertjét, ami ráadásul jó is volt. Ennyi bőven elég.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Hogy a söröm öröm legyen: minőségellenőrzés a Szigeten  Nyilván vannak különbségek a magyar és a külföldi fesztiválok között, azonban a sör mennyiségi és minőségi jellegzetességi egyaránt kardinális kérdésnek számítanak a határon innen és túl. A Dreher sörgyárak szakemberei tegnap érzékletesen szemléltet...
Két évtized margójára: a Tankcsapda a Szigeten Az idei Sziget fesztivál első napja (ami hivatalos keresztségben ugye a mínusz egyedik) a Tankcsapda jegyében telt. A 20 éves debreceni brigád körül forgott minden, amit egy monstre fellépéssel háláltak meg. Ami ráadásul talán az egyik legjobb Nagysz...
“Utáljuk a rasszistákat!” A címben szereplő paradoxonon röhögtünk tegnap egész este. Kínunkban talán, meg hogy legyen min szórakozni. Mert a Sziget nulladik napján annyira nem lehetett. Hiába a mega-giga-szuper koncert maraton, és a kismillió fellépő, a Zene A Rasszizmus Elle...