Sziget Fesztivál 2. nap

Hogy Rolo kolléga első napi beszámolójára reagáljak, engem még a büdös életbe nem tapiztak le a Sziget-bejáratnál. Ergo csütörtökön is csak a szokásos, háborodottaknak kijáró befele terelő mozdulatsor jutott. (Én ezt a távolságtartó bánásmódot nem is értem, ráadásul szerdán már embertelenül korán leraktam a szeszt!)

A The Ting Tings végére be is estünk ami terepszemléhez is ideális, mert „az alternatív-körökben is elismert…” ugra-bugra pont annyira fajsúlyos mint a hangszerek mögött feszítő alak színes, hárompálcás szemüvege, vagy a szőke lány Flashdances outfittje. Félreértések elkerülése végett ez egy nyári fesztiválon félötkor teljesen rendben van, a végére kipipált That’s Not My Name-el egyetemben.

A Toten Hosennek meg innen is „proszit!” de a kilencvenes évek masszív Oktoberfesztes kalandtúrái és a szintén évekig tartó Nova-Rock-os jelenlét okozta csömör miatt inkább kislisszoltunk. Pláne hogy a felkonf is németül ment, az én PRO 7-en pallérozott nyelvtudásom pedig mindössze olyan örökzöldekre korlátozódig mint „Alles Müller oder was?” vagy „Die Rückkehr der Jedi-Ritter”. Apropó! A gyereknek még mindig sárga a haja?

Itt volt az ideje átcuccolni a tegnap hanyagolt A38-WAN2 színpadhoz pláne hogy Wovbagger időközben lejelezte hogy a Blasted Mechanism képében valami izgalmas „performansz-szagú dolog van készülőben.

A portugálok a „Tervezzünk tárgyakat” című épületes hazai diákvetélkedőn csavarva egyet, a tervezzünk  jelmezeket szellemében  – félórás késéssel – robbantottak. A zsigerekre ható törzsi-techno-ragga-világzenei katyvasz azért korántsem volt annyira eklektikus mint a Boba Fett és a Támad a Mars és az Ötödik elem űrlényeinek  vadházasságát megidéző jelmezbál. De le a kalappal, mert tényleg nem mindennapi látvány nyakig jelmezben és parabola antennával, vagy valami alternatív feszülettel a háton gitározó meg bőrt püfölő alakokat látni.

Vissza a nagyszinpadhoz, ahol Bloc Party-n meg tíz perc után sajnálattal konstatáltam hogy szétesőben a dolog és nincs az az isten hogy kibekkeljem amíg újra összeáll. Sajnálom ,mert egy Like Eating Glass-re, vagy egy Helicopters-re csak-csak megvolt az emberben az igény.  Pótmegoldásként a közelben mulattató Copy-Con tűnt ésszerű alternatívának. Szerencsére a szolnoki csávók még mindig jól bírják torokkal de főleg szuflával.

A végére még bepróbálkoztam az időközben vásári mulattatóvá átvedlett Fatboy Slim-nél. Ahogy az várható volt addigra tömeg is szépen felduzzadt, de a kötelező cinetrip vetítésen túl sok izgalomra itt sem volt ok. Sőt. Persze-persze volt Praise You-s felvezetés, Back To Life, Jump Around és Seven Nation Army basszusmenet is. Azaz csupa olyan biztonsági megoldás, amit egy átlagos ízléssel bíró házibuli félrészeg házigazdája is csuklóból összehoz.

A végére (közepére ?) begyűrűző fantáziátlan szeletelésre aztán tűztünk mint akit puskából lőttek ki. És nem csak a  – tizenháromban – az állandósuló építkezési zajoktól kialakult feltételes reflex miatt…
Ja, és tessék kimenni a Hungaricum-faluba korongozni és ostort csattogtatni, vagy az alapos lerészegedést késleltető, zsírosdeszkát és lekvárt zabálni!

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Prodidzsáj, csapjad! Az amikor már mindenki"prodidzsájnak", vagy esetleg még "prodájdzsinak" mondja az egyébként Prodigy-t, az hihetetlen. De így visították bele még a telefonba is mellettem. Szerintem normál kiejtéssel már fel se ismerném. Nem úgy, mint a zenéjüket, mer...
Alternatívák a Szigeten: Woven Hand A valamikori durván szétcsavart és széttorzított country-ban utazó 16 Horsepower két tagja, a hiperkarizmatikus és hiperkúl David Eugene Edwards és a hiperdurva témákkal operáló Pascal Humbert basszusgitáros formációja, a Woven Hand eddig háromszor l...
Hardcore Szigetkór Tegye fel a kezét az (ha még bírja) akinek legalább egy kicsit fáj a torka! Ez a minimum egy ilyen hét után, még ha nem is toltad meg annyira. Pláne, hogy a számtalan elfogyasztott hideg fröccs, meg a leizzadás, aztán szaladgálás, és a soha nem elege...