Lego-pop (The Ting Tings a Szigeten)

Az elmúlt évtized fiú-lány duói közül manapság a legtrendibbnek számító, villámkarriert befutott Ting Tings tegnap ékes bizonyságul szolgált a régi igazságra, miszerint a kevesebb néha több.

Akinek netán kétségei lettek volna affelől, hogy vajon a vitathatatlanul tehetséges, ám meglehetősen friss Ting Tings képes lesz-e “bejátszani” a nagyszínpadot, annak Katie White és Jules De Martino frappáns riposztot szolgáltatott tegnapi fellépésükkel. Elképzelhető, hogy a Ting Tings nem több múló hóbortnál, kérészéletű sláger-projektnél, ám ez mit sem számít, amíg ennyire profin összerakott és lendületes koncertet képesek összehozni. A jó csaj/jó pasi-kombó minimalista gyökér-popzenéje tökéletes fesztivál-alapanyag, főleg, ha a körülmények (például a nagyszínpad elmúlt évekhez képest kifejezetten jó hangosítása) is a kezükre játszanak. A tavaly megjelent We Started Nothing slágerparádéja (köztük a koncert csúcspontjának számító ”That’s Not My Name” punkos sodrású közönségkedvencével) alig-alig hagyott helyet a gyengébb daraboknak, csupán pár percre érezte úgy az ember, hogy itt bizony időhúzásról van szó.

A hajdan a TKO nevű csajbanda frontembereként induló Katie White tényleg jól néz ki, kellően trendi és ráadásul élőben is simán el tudja énekelni a gyermekdalok egyszerűségét idéző, fülbemászó dalokat; ha kell, gitárt ragad, ha kell, dobot püföl vagy samplerekkel szöszmötöl, az ő energiái tartják életben a produkciót, keresztül-kasul bemozogja a szípadot. A jóval idősebb De Martino a jobb zenész kettejük közül, szintizik, gitározik, dobol (utóbbi kettőt néha egyszerre), amikor vokálozik vagy néha-néha énekel, akkor is hibátlan az összkép. Egyedül valószínűleg senki nem figyelt volna fel rájuk, ketten viszont összehoztak valamit, ami, ha nem is feltétlenül eredeti vagy progresszív, de működik. Ezek a javarészt egy programozott loop-ra épülő dalok egyből betalálnak, nem akarnak sokat, de a céljukat maradéktalanul teljesítik. A Ting Tings valószínűleg soha nem fogja beírni magát a zenetörténet nagyjainak aranykönyvébe, sőt, lehet, hogy öt év múlva már a nevükre sem fogunk emlékezni, most viszont a csúcson vannak és a lehetőségeikhez mérten szinte tökéletes produkcióval rukkoltak elő.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Vége, de csak erre az évre: az utolsó nap a Szigeten Minden fesztiválnál eljön az utolsó nap, akárhogy is próbálnak tenni ellene - ha nem is a szervezők, mert ők örülnek talán, hogy nyugalom lesz hamarosan, hanem a fesztivállátogatók. De az idei Sziget fesztivál ötödik (de valójában hetedik mint tudjuk...
Sünt osztogat a rendőrség a Szigeten Idén vajon hány szalonspicces baráti társaság üvöltötte bele önfeledten az éjszakába, hogy SÜN-SÜN-SÜN? A SÜN (így, csupa nagybetűvel) szlogen lett, bolond kis vicc a 2009-es év nagy-nagy, felnőttes komolyságában. Az ember persze mindig mások kárára ...
Emberek nagyon messziről (Calexico a Szigeten) Nagyon kevés zenekar van, amire azt mondaná az ember, hogy mindenképpen illik megnézni legalább egyszer -- elég hülyén is hangzik az ilyesmi -- de a Calexico valami ilyesmi. Megnéztük, a várt reveláció elmaradt, de tudjuk, miért. Amikor a Calexico ka...