Beszélgetés egy jegyüzérrel

Jegyet vesznek, eladnak, elképesztő üzleteket bonyolítanak le öt perc alatt, mindeközben vadul kiabálnak. A balatoni nyár obligát “meis, bitte!” kiáltása mellé sikerrel zárkózott fel a szigetes jegyüzérek “napi- hetijegyet vennék/eladnék” jelszava. De kik is ők valójában?

Mivel bizonyos előre nem látott körülmények folytán az előre eltervezettnél többet voltam kénytelen várakozni a filatorigáti HÉV-megállóban, kihasználtam az alkalmat, és megszólítottam az egyik, mellém lecsüccsenő szakmabelit. Nevét fedje a feledés jótékony homálya, fáradt arcú harmincas nő, gyerekkel. Villáminterjú következik.

– Mióta vagy kint?

– Kettőkor jöttem, mint mindig. Korábban nem nagyon van értelme, ilyenkor kezdenek jönni az emberek.

– Meddig maradsz?

– Amíg van értelme. Általában késő délután szoktam hazamenni.

– Most épp venni vagy eladni próbálsz?

– Most vennék.

– És, megy a bolt?

– Nem nagyon, az elmúlt években sokkal jobb volt, idén rengetegen vagyunk, most még a németek is vennének, folyamatosan rám állnak vagy tízen. (A közelben ácsorgó két fiatalemberre mutat, nyilván ők a konkurencia.)

– Mennyiért veszed a jegyet?

– A hetijegyért tizenöt-húszezernél többet nem fizetek, napijegyet meg nem szeretem, de ha igen, változó áron jutok hozzá.

– Mennyiért adod tovább?

– Hát, többért (nevet); annyit azért nem szoktam rárakni, négy-ötezret nyerek egy hetijegyen.

– Nem félsz?

– Mitől félnék? Kell a pénz, itt a gyerek (a maszatos szájú kissrác felé bök), mindig jól jön egy kis plusz. Most is épp egy nőt várok, aki megígérte, hogy hoz jegyeket. Csak azok (a konkurencia) az egészet maguknak akarják. Majd meglátjuk, lehet, hogy ma nem lesz semmi.

– Akkor sok sikert!

– Köszi.

Szinte végszóra befut Frikille és a jegyem, én pedig magam mögött hagyom a nőt, a gyerekét és ezt a furcsa kis világot, ami egyszerre vicces és nagyon-nagyon szomorú. Mindegy, bent már szól a Nouvelle Vague és a sátrat is le kell még verni. Az élet nem habos torta, ugye-ugye, Pelikán elvtárs…

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Vámpírok bálja (Plészbu a Szigeten) Ha már az Every You Every Me Sziget himnusz lett pár éve, nyilvánvaló, hogy a Placebo-nak a Nagyszínpadon a helye. Nekem meg az első sorban. Lett volna, ha nem pogózom ki magam 4 szám után. De annyira jó érzés az, amikor facsarod magadból a vizet és ...
Civil – Sziget 1 Egy nap nagyszínpad nélkül, annyira nélküle, hogy még a környékén sem jártunk. De nem is hiányzott. Korán érkeztünk,  csapat szokás szerint az Alig legálisban gyülekezett, majd mikor teljes lett a létszám megtámadtuk a múzeumkat. Természetesen Capa...
sziget 2009 – 1. nap Az idei Sziget első napja nem sok meglepetéssel szolgált: a színpadok, sátrak, elvetemült fesztiválarcok és az ismerős arcok mind ugyanott álltak/feküdtek, mint ahol tavaly hagyta őket az ember. A tömeg talán nagyobb volt egy megszokott első naposnál...