Csapdás-e vagy?

Mindenkiben van egy kis “csapdás”, ez jól kiderült tegnap a Sziget mínusz egyedik napján. Hiszen az apukák, anyukák, kisfiúk, kislányok, kőrokkerek és raszták, menedzser fazonok, diszkókirályok, franciák, olaszok, de még a németek is, együtt villantották a rokkervillát a magasba, hogy “Jönnek a Tankok!“. És amikor a századik kis “lukácslaci” szaladt el mellettem, már tudtam, hogy én is csapdás vagyok. Kezemben a fröccs, szívemben a rock. Aznap este legalábbis mindenképp. És kicsit elkezdtem sajnálni, hogy nincs tankos pólóm, mert hirtelen az lett a divat. És még rózsaszínben is kapható.

Voltam én rocker kiskoromban, és emlékszem én, hogy a boroskólától hányós headbang-mulatságokon sokszor szólt a Be Vagyok Rúgva. És tényleg úgy volt. A Mennyország Touristot pedig unásig nyomatták az iskolabulikon, aztán minden kicsi hínárhajú elsőszámú himnusza lett. A Tankcsapdát nem lehetett megkerülni, és bár konkréten sosem rajongtam értük, azért csak megtanultam a dalokat. Nyilván, hiszen saját meglepetésemre tegnap zsigerből kezdtem énekelni szinte a teljes repertoárt. Hiába no, előbújt belőlem a csapdás. Pedig úgy mentem, ki, hogy na, majd nevetünk egyet az egészen, és viszlát.

Mert az utóbbi két Csapda amit a Szigeten láttam, az vicces volt és erejét vesztett. De hallottam már a legendákat, hogy idén nagyon jól tolják Lukácsék, ez pedig most beigazolódott. És bármilyen más koncerten röhögőgörcsöt kaptam volna a tűz, meg füst effektektől (mert azok voltak bőven, mondom mi ez, Rammstein?), de itt nem, ez most nagyon a helyén volt. 20 évesek lettünk, élvezd! Mert rockerek vagyunk, és mi is élvezzük. Azt igen, hogy az arcodba toljuk a gitárt, aztán jöjjön, ami a húrokon kifér. Így kell ezt, nincs semmi erőlködés, meg ventillátor, ami a Laci haját fújja, hogy metálabb legyen. Csak a rokkervilla van, de az rengeteg. És komolyan, ameddig a szem ellát, csapdások. Fűben fetrengve, pogózva, meditálva, rokizva, csápolva, mindenhogy. Ahogy jólesik. Nekem nagyon jólesett. Hallani ezeket a dalokat, üvölteni ezeket a dalokat, és mosolyogva ugrálni.

Nyilván slágerparádé volt, jubileumi koncerten úgy illik, nyilván új dal is volt, mert ha már nagy az esemény, azt is illik. Nem volt semmi meglepő, vagy hihetetlen. Jól rájöttem, hogy nem nagyon van több pár dallamnál, és a rímek is hasonlóak mindig, de szeretem én ezt. Csak benne van ez a felnőtté válásomban (ha egyáltalán megtörtént már), és ezzel voltak ott még ugyanígy páran rajtam kívül is. Nem csoda hát, hogy megkönnyeztem az Egyszerű Dalt, és azt ahogyan mindenki együtt énekelt. De gyorsan visszatért a rock and roll rugója, mert egy ilyen hosszú koncertbe ugyan kell pihenő, de a Tankcsapda nem hagyta abba a zúzást. Így kellett, egy szülinapos koncertet pontosan így kellet. Komolyan mondom, adjon az ég még ilyen koncerteket, mert jól éreztem magam! És azt bátran kijelenthetem, hogy most egyáltalán nem ciki csapdásnak lenni!

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Hihetetlen, de nem: Woven Hand + Muzsikás a Szigeten Tegnap a Szigeten végre sikerült berúgnom, ittam fényt is, érdekes emberekkel találkoztam, meg még ilyesmi, csupa hihetetlen dolog. Mind közül a leghihetetlenebb, hogy minden előzetes tapasztalat, elvárás és egyebek ellenére a Woven Hand és a Muzsiká...
A ördög maga (Faith No More a Szigeten) Mike Patton, teljes valójában a sátán. Egy hiperőrült energia bomba, aki képes pezsgővel a kezében kisétálni a Nagyszínpadra. És még sok másra is. Én meg csak tátott szájjal bámultam az egészet, és olyanokat hajtogattam, hogy "ezt nem hiszem el, hát ...
Prodidzsáj, csapjad! Az amikor már mindenki"prodidzsájnak", vagy esetleg még "prodájdzsinak" mondja az egyébként Prodigy-t, az hihetetlen. De így visították bele még a telefonba is mellettem. Szerintem normál kiejtéssel már fel se ismerném. Nem úgy, mint a zenéjüket, mer...