Tekerj a tóra

Belváros hangulat, mert bringás fesztivál, mert tekerj a tóra, mert az arcok láttán az ember úgy érzi, ki sem mozdult a Király utcából. Különösen így volt ez megérkezésünk szerdai napján, amikor szervezőn, önkéntesen és önkéntes szervezőn kívül csak mi néztük még az esőfelhőket, hogy ugyan odébb állnának-e. Persze a sátorállítás jobban vonzotta őket, mint egy bantu esőtánc, de ne vágjunk az események elébe. Kezdődött a történet egy dolgos hét közepére kiharcolt szabadság-adaggal és a felbuzdulással, hogy akkor tekerjünk, a tóra, méghozzá egy nappal hamarabb, hadd süttessük a hasunk. Utóbbi remény hamvában halt, a hirtelen monszunnak hála, de az előbbiből nem engedvén, Vácig vonatozva beelőztük a felhők egy részét és onnan irány Bánk, két keréken, 36 km, mi az. Hát kihívás, az. A penci emelkedő legalábbis mindenképp, de sebaj, mert a „Búfelejtő Italbolt” (sic) útba ejtése nagyban növeli a komfortérzetet és a kitartást a hátralévő kilométerekhez. Amik békében el is teltek, a tábort is sikerült megtalálni – bár inkább ösztönből, mint a nagyfokú kitáblázás hatására. Az egy hetes előmunkálatokkal a jó húsz éve nem használt úttörő-üdülőből kihozták, amit lehet, a szocreál, póklakta faházaknak jót tett a bohém átfestés. Nekünk meg jót tett volna, ha nem esik, de hát mindegy, nagyobb baj volt, hogy áram híján se hűtő, se sör, se semmi.

Reggeli ébresztő viszont igen. A szomszéd faház önkéntes lakóit reggel korán munkába invitálván, szimpatikussá nem vált fő-csinovnyik barátunk az alvásra esélyt nem sokat hagyott, úgyhogy felkeltünk és megtekintettük a megtekinthetőt. Bánk szép, a tó szép, a helybeliek kedvesek és nem utolsó sorban jól főznek, valamint baráti áron mérnek hideg sört. Ami a fesztivál területén csak nagy sokára, egy aggregátornak köszönhetően lett, egy időre, mert szervezettségnek hála, az aggregátorból is hamar kifogyott a nafta… De a hangulatot épp ez adta, hogy hamarabb volt do-it-yourself megoldás mindenre, mint rendezői változat, az ember a reggeli nélkülözhetetlen kávéját is még jobban értékeli, ha egy órás küzdelem, míg áramot varázsol és hozzájut. Külön gyönyör, hogy fesztiváloktól szokatlan módon, az önmegvalósítást nem nehezítették orkok, alias behemót biztonságiak sem, mégis rendben ment minden.

A felszabadultan kaotikus hangulat érződött a programokon is, amik rugalmasan alkalmazkodtak az időjáráshoz – bringás versenyt mégse lehet esőben tartani. Napközben a lassan szaporodó nép így aztán (br)ingázott oda-s-vissza a tábor (annak színpada) valamint az 5 perc tekerésnyire lévő falu, tó és tó-színpad között. Természetesen azonnal sikerült összeszedni egy defektet (nekem, a szerencse fiának), illetve egy felni-rommá-törést (mert éljenek a sínek az úton). Kis hangulatvesztés és szervizelés után azonban jöhettek a koncertek, amihez a tavi színpadnál kevés ideálisabb hely van. Első esti attrakcióként Dresch Mihályék és a Santa Diver után a Nomada balkáni cigány zenéje visszahangzott a vízen. A lelkesedésük és lendületük irigyelni való, Mókus pedig úgy hegedül, mint egy isten. Ezzel az élménnyel visszatérve, Rutkai Bori és a Specko Jedno koncertjére várt mindenki a cudarrá váló hőmérsékletben, azonban az csak nem jött. Jött azonban egy idő után a kissé zaklatott Borika, aki elárulta, hogy a késedelem oka az esőnek hála életveszélyessé vált színpad. Technikai malőr 1., elhárítása után a hangosítás minőségén még kicsit hisztiző Bori csakazértis koncertezett, nem is rosszul, bár őszintén szólva a szomszédságban lévő sátorból hallgatva volt a legjobb, mert a hálózsák mégiscsak meleg és mégicsak száraz, viszonylag.

Péntekre szerencsére az időjárásnak is végleg elege lett magából, irány a tó, ami ugyan halszagú és zöld, de a miénk. Mindez egy kölcsönzött Camping típusú kerékpárral, amin nem ültem jó 15 éve, de a retro élmény örök, a kontrafék egy csoda, vissza is tért falusi gyerekkorom minden nosztalgiája. Az átlubickolt nap, futárverseny és falusi koszt után sikerült is úgy elpilledni, hogy programból éppen elcsíptük a Zuboly koncertjét, ami szép, mint mindig, énnekem, bolondok és kész, ezért szeretjük őket. Zubolyon felbuzdulva csaptunk is olyan bulit, aminek minden pillanata emlékezetes, csak nem mindet őrzi az emlékezet, az enyém legalábbis… De más is lehet ezzel így, mert reggel 6-kor egyesek még sokadik sörüket szorongatva rögtönzött koncertet tartottak az őrizetlen színpadon, ezzel először elgondolkoztatva, hogy talán mégis hiányzik innen a szekuriti, de aztán inkább felkeltünk és elindultunk szokásos kávészerző körutunkra, a szokásosnál is kiéltebb fejjel, amire csak harsány nevetés és egy „már megint ti” kezdetű mondat volt a válasz. Már megint mi, de már nem sokáig, mert nekem bizony ma haza kell tekerni, mert vár a munka, szombat esti jelenés, szabadságból meg szórakozásból ennyi jutott, a Másfél koncert sajnos csak a többiekre vár. Nekem tekerés hazáig, aztán mivel a kísérleti fesztivál bevált, jövőre tekerünk a tóra újra, mert performansszal és installációval együtt is jó volt és fogyasztható, művészlelkeknek és nem művészlelkeknek egyaránt. Bringásoknak meg kötelező 🙂