Füst a szemében

Az örök vadászmezőkre költözött ő, akinek füst volt a szemében. A dal nélküle már sosem lesz ugyanaz.

Tőle tanultuk milyen a világ. A dalai voltak a tükrök, mutatták milyen országban élünk. Nem mondhatja senki, hogy mindent tud a mögöttünk lévő évekről, hogy tévedhetetlenül eligazodik a körülöttünk lévő világban akkor, ha még egyetlen egyszer sem hallotta énekelni őt.

Nagy valószínűséggel ez volt az utolsó interjú, a bakonybéli díszpolgárság okán. Egy beszélgetés, ami majd mindent elárul arról, hogy milyen is volt ő. A mozdulatban, ahogy botját eldobja – számomra – egész lénye benne van:

Cseh Tamás elment, de dalai maradtak. Örökké élni fog.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Felzárkóztató képzés a Sziget előtt Mint minden fesztiválra, a Sziget fesztiválra sem lehet csak úgy kimenni. Főleg, hogyha egész hétre megy az ember, de ha csak néhány napra, akkor sem mindegy, hogy miképpen készül fel rá az egyszeri fesztiválozó. Ebben segítünk nektek egy rövid kis c...
Vámpírok bálja (Plészbu a Szigeten) Ha már az Every You Every Me Sziget himnusz lett pár éve, nyilvánvaló, hogy a Placebo-nak a Nagyszínpadon a helye. Nekem meg az első sorban. Lett volna, ha nem pogózom ki magam 4 szám után. De annyira jó érzés az, amikor facsarod magadból a vizet és ...
Az edzőtáborok megvoltak, jöhet a Sziget! A Szigethez köthető élménytáram, mint a Sziget programkínálata, hullámzó. Egyik évben csak 1 nap, másik évben egész hét, aztán megint csak 2 nap és így tovább. Míg 2-3 évvel ezelőtt az össz fesztiválozás csak augusztusban jött el számomra, addig az u...
  • Lam

    Cseh Tamás halála a legnagyobb veszteség, ami most a magyar zenét érhette. Titokban bíztam benne, h talán mégis ő győz. Hát Isten áldja, Cseh Tamás, én aztán sosem felejtem el, az k élet.

  • Nagyon szerettem, a magyar zenei élet kiváló alakja ment el. R.I.P.

  • Sírni lenne kedvem, hatalmas emberrel lettünk kevesebbek. Mindannyian.

  • Kata

    Csendebb lett a csendnél…most hogy elment…