Így szeretjük: SZIN 2009

Tavaly mindannyian nagyon jól éreztük magunkat a Szegedi Ifjúsági Napokon, reméljük ez idén sem lesz másképp, főleg, ha a mostanában igen szeszélyes időjárás is kegyes lesz hozzánk. Ugyan van még időnk augusztus végéig, de érdemes át- és visszatekinteni, mi történt, és mi fog történni Szegeden.

A 2008-as SZIN tulajdonképpen végig remek volt (lásd akkori tudósításainkat), az egyetlen kényelmetlenséget a sajtókonténer/sátor hiánya jelentette, ennek köszönhetően viszont e sorok írójának alkalma nyílt megtapasztalni, milyen is hajnalban, részegen szalonspiccesen, egy szinte kezelhetetlen laptop közreműködésével beszámolót írni (priceless), illetve minden délután hazarohanni a város másik végébe egy-egy színes cikkecske kedvéért. Ha akarnám, a komplett tavalyi felvezetőt bemásolhatnám, annyira nem változott semmi, a változatosság pedig, ugye, gyönyörködtet, főleg, ha Európa az ország egyik legkedvesebb — és legzöldebb — fesztiváljáról van szó.

A szintén rendkívül barátságos EFOTT-ról frissen szabadulva elmondható, hogy a két fesztivált csupán pár, nemzetközileg is jegyzett előadó különbözteti meg egymástól. Gabriella Cilmi személyében idén még a tavalyi Mattafix-nél is aktuálisabb produkciót láthatunk, hiszen a ‘Sweet About Me’ csak nemrég tűnt el a slágerlistákról, az ausztrál csalogány ráadásul igen csinos teremtés, így duplán megéri megnézni. Macy Gray ugyan mostanában kissé kevesebb médiafigyelmet kap, a hangja viszont még mindig csodálatos; szintén kihagyhatatlan, főleg, ha szeretnénk kicsit összeborulni aznapi választottunkkal. Ugyanez az elnyűhetetlen Sandra Nasic és a Guano Apes zenéjéről már nem mondható el, de valamiért Kelet-Európában máig töretlen a népszerűségük, ráadásul igazi vadulós fesztiválzenekarról van szó, így egy-két korsó sör (vagy egy kis Fény…) segítségével könnyen átérezhetjük, milyen lehetett a kétezres évek elején izzadva pogózni a ‘Big In Japan’-ra. Bár a tavalyi “nagyszínpad!” kántálás úgy tűnik, nem hallgattatott meg, azért a Russkaja szinte biztosan megtáncoltat majd mindenkit, akárcsak a legutóbbi alkalommal, és természetesen a !Deladap is melegen ajánlott akut fáradtság-rohamok ellen.

A hazai felhozatalt nagyjából mindenki fejből fújja, aki az elmúlt években legalább egy fesztiválon megfordult, nincs is ezzel semmi baj, a kedvencek mindig kedvencek maradnak. Kár lenne újra felsorolni a honi fellépőket, aki szemezgetni akar, itt megteheti, csak az nem talál köztük kedvére valót, aki komolyan eldöntötte, hogy idén zsebre tett kézzel, a keverő mellől ócsárol majd minden zenekart. Jó hír továbbá, hogy aki nagyon szeretne, vélhetőleg Michael Madsennel is összefuthat, bár ezt hiszem, ha látom (mindenesetre ha látom, meghívom egy sörre és megpróbálom rávenni, hogy reprodukálja a Kutyaszorítóban felejthetetlen táncos-kínzós jelenetét). A sör ára ezúttal remélhetőleg egy helyben marad, nyár végére úgyis elfogy a pénz, kínos lenne már második nap üres zsebbel lézengeni.

A végső konklúzió persze az, hogy a SZIN még mindig nem elsősorban a zenéről szól (és bár Bede Márton némileg jogosan kesergett a dolgok ilyetén állásán nemrég, mi azért tudunk alkalmazkodni), hanem a szabadságról és a szerelemről, neadjisten az egyéjszakás kalandokról, emlékezni pedig, tetszik, nem tetszik, ezekre fogunk. Feleim, gyűjtsetek hát Ti is minél több szép emléket, hogy a szürke őszi hétköznapokon legyen min mosolyogni. Lam kolléga szavaival élve: aki felismer, meghívhat egy sörre.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

A “Magic Boys” és Jamelia a SZIN-en Szegeden forgatott Koltai Róbert új filmjének stábja. A „Magic Boys" címet viselő angol-magyar-kanadai koprodukciós vígjáték több külföldi sztárt is elrepített a dél-alföldi városba: többek között Jamelia, Michael Madsen (akit a Tarantino-filmekből j...
Nem csak a sláger – Gabriella Cilmi a SZIN-en Az idei SZIN legaktuálisabb külföldi sztárfellépője tegnap a nagyszínpadon adott ízelítőt első lemezének anyagából, pár feldolgozással és egy új dallal megspékelve. A kezdetben meglehetősen gyér közönség létszáma idővel azért vállalható lett, bár nyi...
Sötét optimizmus: Halász Feri (Depresszió) megszólítja az embert... A Depresszió nekem mindig is vicces zenekar volt, nem feltétlenül szándékolt módon (lehet, hogy ők nem akarnak úgy viccesek lenni, ahogy én annak látom őket), de mindenképp élveztem hallgatni még a leggimis-egzisztencialistább dalaikat is. A ’Nem aka...