Vágtázó Életerő koncert: a világösztön kiugrasztása a Mátrában

Augusztus 7-én a Sástó melletti Fekete Zaj Fesztiválon tovább folytatódik az álom, az utazás az élő Világegyetembe, a szenvedély végtelen, megalkuvás nélküli mélyrétegeibe, méghozzá a Vágtázó Életerő zenekar koncertje révén. Az áprilisi VHK-idéző estnek a Pecsa ódon falai adták meg a keretet – most azonban a Fekete Zaj Fesztivál helyszíne, vagyis Mátra erdőségei és a csillagos ég szab majd határt a világösztön kiugrasztásának. A szabadtéri koncert felidézi a legendás VHK emlékét – ez az a magyar zenekar, amelyik először vált Nyugaton igazán kultikussá, és megkapta a címet: minden idők legjobb etno-punk bandája. Az öt egykori VHK tagot soraiban tudó Vágtázó Életerő azért jött létre, hogy kilenc év után újra a Földre hozza a VHK örök lángokban fürdő zenéjét.

A Vágtázó Halottkémek bemutatására
időt szánni talán nem is érdemes, annál fontosabb azt kiemelni, hogy az
1975-ben létrejött, 2000-ben feloszlott, majd idén Vágtázó Életerő néven újra működő alkotóközösségnek van
mondanivalója a 21. század emberének, fiatalságának is. Grandpierre Attila, az
együttes énekese így mutatja be a régi-új zenekart, és az árpilisi koncert óta
megszerzett élményeket.

A mai fogyasztói
társadalom a túlvilági, lelki és szellemi élet és a földi, testi létezés
közötti határt nagyon alacsonyan szabja meg, a béka egy bizonyos testrésze
alatt körülbelül. Ez azt jelenti, hogy kényszeréletet él az ember. Minél
alacsonyabban szabják meg azt a határt, annál jobban, annál több embernek
szüksége van rá, hogy beleszagoljon, milyen az élet valójában, igazából. (…)
A Vágtázó Életerő a földi világ, evilág és a túlvilág közötti határt nem a béka
feneke alá teszi, hanem az egek magasába röpíti, így lesz a tetszhalott
kényszer-életből teljes erejű, emberhez méltó élet. Az élet sokkal több, és
sokkal fontosabb, mint amit a modern világ szemellenzői között látni lehet
belőle. Kaput nyitunk a sorsszerű teljességben fürdő életre.

Mi azért zenélünk, hogy ezt
megmutassuk, és belepillantsunk abba, hogy az élet eredeti magassága mit jelent
a számunkra, mert a túlvilág és a földi világ egy és ugyanazon világnak két
része, amely ráadásul szerves, egységes egészet alkot. A földi világ és az
úgynevezett túlvilág valójában a Mindenséget alkotja, benne minden sorszerűséggel, amit érdemes átélni,
és azért érdemes élni, hogy ezt a sorsszerűséget megértsük és megvalósítsuk. A
fogyasztói világban papírvékonyak a hétköznapok, kiüresednek az ünnepek,
kifakul, elfonnyad az ember. Megtöltjük ezt a világot a legnemesebb túlvilági
erővel.

Az a Vágtázó Életerő zenekar
lényege, hogy mi társak vagyunk abban, hogy mi kutatjuk az életben rejlő
sorsszerűséget. Valami világrengető, egetverő, felfedezetlen titok lappang az
élet sorsszerűségében, és mi a társainkkal ebben a világrengetésben vagyunk
társak. Kutatjuk a Világegyetemben rejlő olyan varázserőt, amiről egyszerűen az
embernek az a benyomása, hogy ez maga a végső bizonyosság, és valami olyan
törvényszerűség tud a varázserőben megjelenni, ami a mai világban teljesen
szokatlan és váratlanul ér még olyan edzett harcosokat is, hogyha mondhatom
így, mint amilyenek mi vagyunk.

Mert mi a világ végső
bizonyosságainak kutatócsoportja vagyunk. Barátságunk ereje világítja meg az
utat az életreszóló élmények minden
valóságnál valóságosabb ereje felé. Rengetjük a világot, úgy, hogy még
teljesebb csodaerővel töltődik fel. Társak vagyunk a végső világvarázslat, élet
és a halál túlvilági egységének felkutatásában, az emberiség gyönyörű jövőjének
megálmodásában. Minket is meglep és óriási érzéseket szabadít fel az, ami
velünk történik, mert ami velünk történik, az sorsszerűen történik, mert ez a
zenekar, a Vágtázó Életerő a sorsszerűség zenekara, ennek van értelme, nem is
akármilyen.”

A Vágtázó Életerő koncertjére
augusztus 7-én kerül sor a Fekete Zaj Fesztivál színpadán – a fellépés az
együttes egyetlen nyilvános szereplése lesz ezen a nyáron. A VHK-rajongóknak a
környezet és a fesztivál többi szolgáltatása, no meg sok-sok többi koncert –
köztük Justin Sullivan (New Model
Army) – fellépése kínál további programlehetőségeket, melyekről a www.feketezaj.hu oldalon tájékozódhatunk. A
fesztiválra bérletek és napijegyek még kaphatók országszerte a Ticketportal
jegyirodáiban, valamint a www.ticketportal.hu
oldalon.

a Negative Art bemutatja:

Fekete Zaj Fesztivál

2009. augusztus 6-8.

Mátrafüred-Sástó, Mátra kemping

Fellépők: VHK (Vágtázó Életerő),
JUSTIN SULLIVAN (New Model Army), The Last Days of Jesus (SK), Negura Bunget
(RO), Agregator, Dharma, The Moon and the Nightspirit, Reason, Scivias,
October, Flop, Isten Háta Mögött, Harvester, Garden Of Eden, Solar Scream,
Angertea, Aebsence, Autumn Twilight, Locust On The Saddle, Pozvakowski, Salvus,
Sunday Fury, Land of Charon, Nulladik Változat, Ruse, The Dethroners, Sollen,
Haw, Shapat Terror, OneHeadedMan, Dyas, Variola, Dreamgrave, MZ/X, Viative,
Vostok Room, Virrasztók, Sentio Ergo Sum, Neverland, City of Moon (Opeth
tribute), Boogieman Coming, Pornography (The Cure tribute), Los Obudas és
számos DJ.

Belépő: 7500 Ft. Napijegyek: 3600 Ft. Szállásjegyek:
1500 Ft/fő/éj, 2-3-4 ágyas szobákban.