Les Touffes Krétiennes az A38-on

Elképesztő erejű rézfúvósok, fanfárok, dobok, groove-ok, igazi vérbő francia lüktetés, jazz és underground hangzás, azaz szerelem első hallomásra!

Nincs abban semmi meglepő, ha a Les Touffes Krétiennes zenekar tagjai ismerősnek tűnnek. Minden 2001-ben kezdődött. Az eredeti ötlet az volt, hogy összeállnak próbálni páran egy barcelonai fellépés kedvéért. Majd az elhatározás hirtelen sok barátra tett szert, és ez a nem éppen hétköznapi fanfár olyan turbulenciát keltett, amely megmozgatta még a Hurlements D’Léo, Fils de Teuhpu, Ogres de Barback, Pellos, Quiches Lorènes, Kestaï, Chevals, Babylon Circus, Chihuahua turbináit is.

Egy örömtelien bolond és pimaszul groovy fanfár-kollektíva jött létre, melynek felállása változatlanul folyamatosan változik. Amióta leszakadtak a Clash, Kinks, Lounge Lizards cumisüvegről pokoli és szexis saját számaikhoz a legforróbb purgatóriumból merítenek ihletet.

Egy sokkoló felállás, amelynek köszönhetően soha nem látható kétszer ugyanaz a koncert. Túl vannak több mint 300 fellépésen, játszottak már neves fesztiválokon, bejárták Franciaországot és Európát, első albumuk 2007. áprilisában jelent meg.

A rájuk legjellemzőbb mondat: “A színpadon a Les Touffes Krétiennes, amelynek látása és hallása azonnali függőséget okoz.
linkek:

www.myspace.com/lestouffeskretiennes
www.lestouffeskretiennes.com

2009. július 19., vasárnap 21h
Belépő: 1000 Ft. amiből 500 Ft. lefogyasztható

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Mi, merre, hogyan? Pénteki ajánló a Balaton Soundra Aki a pénteket Zamárdiban tölti, annak valószínűleg nagyon jó lesz. Zenei téren biztosan. Amennyiben az időjárás is a kegyeibe fogadja a fesztivált, és még párkapcsolati vonalon is pozitív lesz a mérleg, akkor tényleg az egyik legjobb napnak ígérkezi...
Szerintem Sound – Az első nap Striguláztunk, visszaszámláltunk, és végre itt vagyunk. A tegnapi nappal kezdetét vette a 3. Balaton Sound fesztivál Zamárdiban, ahol az elektronikus zene, a jazz, a techno, house és a chill legjobbjaival találkozhatunk.  Fesztblog különítményünk c...
Szerintem Sound – Harmadik nap Ahogy már tegnap megállapítottuk, a Sound halott esőben. Ellenben ha süt a nap, több se kell, csak egy csepp fény, és már mindenki vetkőzik, megőrül,vél, és éltet. A lányok egy szál semmi divatbemutatóban gondolkodnak, a fiúk a csajozós énüket rángat...