Nagyszínpad, feszültség, Telecaster: Likó Marcell (Vad Fruttik) a VOLT-on

Likó Marcell, a Vad Fruttik énekese nagyjából olyan, mint egy rajzfilmfigura, irgalmatlan arcokat vág, irgalmatlan mozdulatokkal közlekedik színpadon és azon kívül is, és Geszti Péter által szinkronizált
rajzolt sztárokat megszégyenítően viccesen beszél. A zenekar VOLT fesztiválos fellépése után kérdeztük mindenféle dologról, ami minket érdekelt.

Akármilyen extrákat is kért a Vad Fruttik a backstage-be a nagyszínpados fellépés után, helyette minket kapott. Likó Marcell rövid szervezkedés után ki is vonult velünk az épp a Limp Bizkitnek előkészített sajtótájékoztató szettbe, de előbb megkérdezett mindenkit, aki csak hallótávolságon belül volt, hozzon-e neki valamit inni. “Nekem ingyen van”,
mondta, és mutatta a nyakában lógó Artista pass-t. Fred Durst közelben várakozó biztonsági emberei nem kértek semmit, így csak nekünk hozott sört, és végül a tempósan beboruló ég alatt helyet foglaltunk a szabadban álló kanapékon és foteleken. És oldódtunk.

Fesztblog.hu: Kifelé nem nagyon látszott rajtad a koncert alatt, de most úgy tűnik, eléggé feszült dolog ez a nagyszínpad.

Likó Marcell: Tényleg nem látszott? Nekem annyira rossz volt belül, hogy elképesztő. Ennyire rosszul az utóbbi iksz évben nem éreztem magam, mint most. Mert annyira különös az egész: nézd meg, mekkora a nagyszínpad, vagy tíz méterre vannak az emberek, közöttük van ez az elválasztó valami… nem jó érzés. Mi tök pici klubokban szoktunk játszani, ahhoz vagyok szokva. A végére azért oldódtam, mert képzeljétek el, az elején annyira sütött a nap, hogy énekeltem, énekeltem, és úgy 30-40 másodperc után valami szorító érzést éreztem a mellkasomban, és alig kaptam levegőt. Nagyon-nagyon nehéz volt. Persze, a Rolling Stones-nak könnyű, akik este tízkor játszanak, akkor már nem süt így a nap… de ez az időpont annyira kegyetlen és hálátlan, azt hittem, meghalunk. A cipőm az konkrétan
olvadt, annyira meleg volt.

Fesztblog.hu: De ha a közönség reakcióját nézed, mégiscsak hálás egy kicsit?

Likó Marcell: Persze, persze, az nagyon jó. Én otthon külön készültem erre, jártam futni, hogy karban legyek tartva; fekve nyomni ugyan nem tudok, de vannak súlyaim, azt felrakom a lábamra, és futok azokkal… na, ugyanez van a
színpadon. Marha nagy a színpad, meg fekete, összegyűjti a hőt, és úgy érzed, hogy elájulsz. Nincsenek propellerek, mi nem vagyunk még Tankcsapda: ha a nagyszínpadon játszol, viseld el minden terhét.

Fesztblog.hu: És érdemes?

Likó Marcell: Hát persze! Valamikor el kell ezt kezdeni. Egy ideig hezitáltunk, hogy a nagyszínpadon játsszunk vagy az MR2-n, de aztán egy veszprémi barátunk mondta, hogy próbáljuk ki, lehet, hogy nem lesz többet ilyen lehetőség. Ráadásul mindenféle bizniszen keresztül még a Balaton Soundra is megyünk fellépni.

Fesztblog.hu: Az újonnan nagyszínpadra került magyar zenekarokhoz hogy viszonyultok? Kiket hallgattok, kiket szerettek?

Likó Marcell: Azt szoktam mondani, hogy én nem hallgatok magyar zenét, de ez nyilván hülyeség: hallgatok magyar zenét, csak nem sokat, mondjuk annyit, mint bármilyen általában véve “zenehallgató” ember. Annyit, hogy tudom, a
Kaukázusnak, a 30Y-nak, vagy a Kispálnak milyen számai vannak. Meg persze személyesen is ismerjük őket, zenéltem én már a Janival a Kaukázusból, de egyébként a Lovasi is olyan, hogy oda szokott jönni hozzánk koncert után, és szoktunk beszélgetni nagyon sokat. Odajön mondjuk, hogy Marci, ezek a szövegek szarok, ezt abba kéne hagyni – én meg mondom neki, hogy miért, olyat írjak, mint te? Sok-sok magyar zenekar a Kispálból indul ki, én viszont inkább csinálnék valami sajátot. Oké, lehet, hogy nem vagyok akkora, mint egy Lovasi, de én legalább mást csinálok. Azt sem én teljesen találtam ki, de legalább nem magyarországi. Lehet, hogy találhatsz mindenféle zenekart, mint a Nine Inch Nails vagy a Pink Martinis, akik olyanok, mint a Vad Fruttik, de nem Magyarországon. A magyar piacon nem érdemes kurvulni. Én már tiniként is az olyan zenéket kedveltem, amikről elhittem, hogy az van amit a színpadon látsz, mint a Nirvannál, a Pearl Jamnél, Stone Temple Pilots-nál, vagy a Kispálnál, tőlük is tanultam énekelni, meg az énekkarban. Aztán ahogy egyre többet ballagtunk a rock ösvényein, úgy láttunk egyre inkább bele abba, mihez kellene tartanunk magunkat, hogy ez a hitelesség valóban az is legyen ami – ne csak egy máz. Nem megyünk el haknizni – nincs napi 2 fellépés, nem megyünk el hülye reggeli műsorokba két celeb közé zenélni, nincs playback, nincs politizálás, nincs főzős műsor, nincs bulvár, nincs Győzike… magyarul nincs hírnév-hajhászás, médiahackelés, halálhírem terjesztése. Nálunk valami ilyen a hitelesség.

[Ezen a ponton kezdett zuhogni az eső, mint az állat, így bevonultunk most már tényleg a Limp Bizkit- sajtótájékoztatóhoz előkészített kanapékra.]

Fesztblog.hu: Látom, sok magyar zenekarral együtt ti is egy régi, klasszikus Fender-gitárt, Telecastert kezdtetek használni. Ez valami összeesküvés?

Likó Marcell: Gergő, a gitárosunk, alapvetően a dupla hangszedőket szereti, de ha egy ilyen, ún. humbuckeres gitárt betorzítunk, olyan szintű mélyek jönnek elő, hogy azt már nem lehet jól meglovagolni. Úgyhogy nagyon sokáig kerestük, mi legyen a megoldás, és a Radiohead gitárosa, Jonny Greenwood példájára Gergővel elgondolkodtunk, és ebből lett a Telecasterre váltás. Neki amúgy az is fontos, hogy a gitár nyaka illeszkedjen a kezébe, hogy ne legyen luk a keze és a nyak között. Amúgy a hangszedők állításával el lehet itt is érni egy kis humbuckeres hangzást. Ezektől a hangszerváltásoktól főként energiát és még több teret kap a zene. Most már nem kell elgondolkodnunk azon, hogy egy téma vajon hogyan szólalna meg  szintibaszussal, vagy egy tökös gitárral, mert ott lesz helyben, ki lehet próbálni, és ez nagyon jó dolog ám. Gergő meg rendesen beleszerelmesedett a Telecasterbe, ezért aztán most olyan dalokat ír, amelyek kihasználják a villanygitár adottságait – gondolok itt játéstílusra ugyanúgy, mint a torzításokra, gerjesztésekre. Ha egyszerűen akarok fogalmazni, akkor azt mondom, hogy így rockosodunk.

Fesztblog.hu: És te miért váltottál gitárt?

Likó Marcell: Kicseréltem ebben a Fender Squierben a hangszedőket 80-valahányas Fender hangszedőkre, és így már nagyon benne van az a píííííííííííííííí! Az a húzós hangzás, ami ezeket a gitárokat minden mástól megkülönbözteti. A fekete Les Paul is megvan, csak ahhoz át kellene állítani az erősítőmet – egy Fender Twin erősítőt vettem most, ami meg inkább a szimpla Fender hangszedőkre van kihegyezve.

Fesztblog.hu: De ugye lesznek még dalok, ahol te is gitározol?

Likó Marcell: Lesznek hát, csak most nagyon kapkodni kellett, a nagyszínpadon igazából alig egy órája van az embernek. Mikor feltolod magad a színpadra, már öt óra harminc van, te meg tudod, hogy ötkor kellett volna kezdened, akkor bizony benned van a para rendesen. A tetejébe az fogad fent, hogy marha meleg van, és nem működik az egyik pedálom. Pedig abban egy csomó minden van, az ilyen pííí-VÍÍÍÍÍÍ-VÍÍÍÍÍÍ effekt, meg a vovovovovovo, meg a pakapakapahhappa wah-effekt, viszont ebben a melegben meghal. Aztán tök nem szoktunk hozzá még az ilyen méretekhez, és elég kellemetlen, hogy nem tudod felvenni a közönséggel úgy a kapcsolatot, hogy mondjuk leugrasz a színpadról, és benyújtod nekik a mikrofont, hogy “gyerünk, pajti!” Például mert kapsz egy 3 méteres mikrofonzsinórt. Akik itt dolgoznak fent, azok nem ihatnak; mi ugyan ihatnánk, de mi meg azért nem iszunk, mert akkor elrontunk valamit, és ettől mindenki idegben van, hogy úristen, mégiscsak nagyszínpad, meg kell felelni. De aztán persze el kell bódítani magad, mert én azt mondom, hogy marha nehéz elviselni azt, hogy kiállsz a színpadra, és akkor fel kell pörögnöd ebben a pillanatban, RAAAAAJ-TA! Tessék, játszd el a számokat, mintha te lennél Michael Jackson.

[Marci ezen a ponton a sajtótájékoztatóra érkező stábnak azt állítja, hogy ő a Limp Bizkit, és hoz még sört. Nekik is.]

Fesztblog.hu: Akkor utolsónak nem azt kérdezem, hogy a következő fellépés mikor lesz…

Likó Marcell: Hanem hogy honnan a név?

Fesztblog.hu: Nem, azt már megnéztem a site-on. Inkább, hogy most merre tovább a Vad Fruttiknak?

Likó Marcell: Most elkezdtünk direkt szintibasszusokat használni néhány számban, és valószínűleg ez marad is majd, főleg az újabb daloknál. Próbálunk több zenébe is ilyen ihnyinyinyinyi-nyahahahaha-hiphaphiphap [elektronikus effekteket imitál] tenni, nagyobb szerephez jut az elektronika. Csináljuk a harmadik lemezt is, a tervek szerint hogy nyár végéig elkészülj hat-nyolc szám, télre meg tíz-tizenkettő, és januártól tudunk menni stúdiózni. Valószínűleg tavasszal adjuk ki. Nagyon érett lemez lesz. Már a másodikon is sok dal volt, amit tök régen megírtunk, csak nem tudtuk felvenni akkor, amikor az elsőt csináltuk.

[Ekkor Marci hirtelen meggyőzte a kamerás stábot, hogy nyilatkozik nekik. Nyilatkozott is, aztán hozott még sört. Mikor aztán nyilvánvalóvá vált, hogy a Limp Bizkit-sajtótájékoztató elmarad, visszament a zenekarhoz, mi pedig megvártuk, amíg eláll az eső. A Vad Fruttik valóban egyre jobb lesz, Likó Marci pedig biztosan az egyik legviccesebb magyar frontember.]

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

A kirakós összeállt – gondolatok a Vad Fruttik új lemezéről + ... A 3 éve megjelent Fénystopposokkal a Vad Fruttik nagyon sok olyan zenei motívumot és hatást maga mögött hagyott, amelyek egy-egy dalt hallgatva még bájosnak, játékosnak tűntek, hosszú távon (mondjuk egy lemezt egyhuzamban végigpörgetve) azonban fáras...
Vad Fruttik és a sajtos lángos. Nulladik este a SZIN-en Este már azért nulladik napokon is megmozdul valami. Szépen kezdik bejárni az emberek a partfürdőt, kitapasztalni, hol nincs sor, hogy sört vegyenek, a zenekarok bejátsszák a színpadok elé meg a sátrakba a közönséget. Aztán meg szétszéled mindenki mi...
Évzáró koncertek az Akvárium Klubban Három koncertet ajánlunk nektek a szilveszteri mulatságok előtti napokra. Mind tudjuk, hogy az év utolsó napja kicsit túlértékelt bulizás szempontjából, így hát miért ne csapnánk szét magunkat az előtte lévő estéken inkább?! Itt is van pár remek aján...