A nagyszínpad nagyfőnöke: Bóna Márk, a VOLT nagyszínpad színpadmestere

Ha az ember egy fesztivál valamelyik színpadán fellépő zenészekkel szeretne interjút csinálni, legelőször is a színpadmesterhez küldik. Ez az elhivatottság első tesztje, mert a színpadmestert nagyon nehéz elérni, pláne egy nagyszínpadon. A VOLT-on beszélgettünk a nagyszínpad színpadmesterével, Bóna Márkkal arról, mi is az ő feladata, akadnak-e gondok rajongókkal, és kit várt legjobban a fesztivál vendégei közül. A VOLT nagyszínpad színpadmestere, akiről hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ő az atyaúristen, halk szavú, kedves, de határozott srác. Bóna Márkkal a Vad Fruttik fellépése alatt beszélgettünk, és szeretnénk azt gondolni, ezzel mi is tettünk érte valamit, ugyanis így végre leülhetett egy tíz percre az egész napos rohangálás idegőrlése közepette. Fesztblog.hu: Nyilván mindenki azt kérdezi először, mit csinál a színpadmester egy ekkora bulin, egy ekkora színpadon? Bóna Márk:  Ezt a feladatot hivatalosan “színpadi ügyelőnek” is hívják. Az embernek figyelnie kell a programra, fogadnia kell a zenekarokat, megmutatni nekik az öltözőjüket, és amennyire csak lehet, kielégíteni az extra igényeiket. Mindig tudnia kell, ki jön be, mikor megy fel a színpadra, mennyi ideje van – aztán szólni, hogy jöjjön le. Ezek az alapfeladatok, de van még bőven: a technikai stábokat összehangolni, megtudni az ilyen irányú igényeket, és koordinálni őket, hogy könnyebben tudjanak együtt dolgozni. Fesztblog.hu: Itt, a napi 4-5 fellépő közt a technikai átállása legnagyobb ilyen feladat? Bóna Márk:  Sok nehézséggel jár, az biztos, de szerencsére nagyon profi stábunk van erre. Több csapat is tartozik ide, a hangosok, a fényesek, és persze az úgynevezett stage hand-ek, akik kizárólag a kezüket-izmaikat kell használják, áttoljanak, átrakjanak, lehúzzanak, felhúzzanak dolgokat – nagyon fontosak, ahogy a pontos koordinálásuk is. Ezek azok a dolgok, amiket nekem át kell látnom és gondolnom, aztán mindenkinek kiosztani a feladatokat, mi is fog történni az elkövetkezendő öt-hat órában. Fesztblog.hu: Hogy lesz valakiből színpadmester? Hogyan kezdi ezt az ember? Bóna Márk:  Szerintem ezt kizárólag gyakorlatban lehet jól megtanulni. Iskolában legfeljebb színházi ügyelő-tanfolyamot találsz, de ott olyasmikre fektetik a hangsúlyt, mint a poroltó-készülék elhelyezése a színpadon, vagy hasonlók. A praktikus és hasznos dolgokat csakis gyakorlatban lehet megtanulni. Ha ezt szeretné csinálni az ember, akkor beáll valaki mellé: először rábízzák az apró, csip-csup dolgokat, ezt fogd meg, vidd oda, ezt mondd meg annak, vidd el kicserélni ennek az akkumlátorát. Onnantól aztán ő is tudni fogja, hol van a rádiós konténer, ahol az akkut ki kell cserélni, és következő évben, ha esetleg megkapja egy kisebb színpad vezetését, már könnyebben tudja. Egy kisebb színpadot, amin gyengébb technika működik, ami eleve kisebb méretű, nincs akkora stábja, egyébként sokkal nehezebb is koordinálni, mint egy ekkora színpadot, ahol azonnal megtörténik, bármi is kell. Fesztblog.hu: Számodra mi ennek a munkának a legérdekesebb része, mit szeretsz legjobban csinálni? Bóna Márk:  Én az egészet nagyon szeretem. Iszonyatosan fárasztó, agyilag, fizikailag, mindenhogy: reggel tíztől éjjel kettő-háromig folyamatosan állok, talpon vagyok, most is hosszú órák óta nem ültem le. Mindig menni kell, nézni, figyelni, mi történik: ki jött be, mi érkezett meg, ki ment föl, ki meddig játszik, mikor jön le, adtam-e belépőkártyát, akinek kell, lemerül-e a rádió, keresnek a rádión, a telefonom folyamatosan csörög, iszonyú a pörgés. Elég nagy RAM-nak kell lennie az emberben: rengeteg információ jön be, amit nagyon sok helyre kell továbbítani nagyon rövid idő alatt, és folyamatosan priorizálni — ez az igazi feladat. Ez olyan hobbi-szerűség nekem, egyébként a Sziget Fesztivál programkoordinátoraként dolgozom: ott meg az egész fesztivállal csinálom ezt. Ez itt kicsit más. Ott viszont nem vagyok helyhez kötve, lehet mozogni. Fesztblog.hu: A backstage is olyan problematikus terület, amire neked kell felügyelned? Bóna Márk:  A backstage igencsak vonzó egy hely: mindenki szeretne ide bejutni, azt gondolván, hogy itt még a kerítés is aranyból van. Valójában azonban a backstage munkaterület, ahol a zenészek ideális esetben jól érzik magukat, de itt alapvetően munka folyik: öltözők vannak, technikai személyzet, folyamatos pakolás, jönnek-mennek a teherautók… azért sincs itt helye olyanoknak, akik nem tartoznak ide, mert csak útban vannak. Az is a munkánk része, hogy ha valaki olyan álldogál itt, akiről tudjuk, hogy nincs itt dolga, szólunk neki, hogy menjen ki. A színpad oldaláról nézni a koncertet nagy divat manapság, azt mindenki nagyon szeretné: pedig ott még csak nem is szól igazán jól. Csak közelebb lehet az ember a zenekarhoz, láthat olyan dolgokat, ami a háttérben történik, és az menő. Fesztblog.hu: Voltak furcsa élményeid az ide bejutók hülyeségeivel? Bóna Márk:  Én azokat szoktam beengedni, akik kicsit meg is illetődnekattól, hogy itt lehetnek, és ezért egyszerűen csak megállnak valahol, megkérdezik, állhatnak-e ott, és onnan nem mozdulnak egy tapodtat sem, nehogy kiküldje őket valaki. A másik fele, akinek dolga van, vagy legalábbis úgy érzi, hogy dolga van, ők hajlamosabbak elmászkálni. Fesztblog.hu: Semmi oldalról beugráló rajongó? Bóna Márk:  Ha rajongó, akkor jól tudja, hogy az ilyesmivel a saját backstage-ben tartózkodását veszélyezteti, meg a saját kedvenceinek a koncertjét, és ezek közül egyiket sem akarja. Fesztblog.hu: A most nagyszínpadon fellépők közül kit vártál a legjobban, kivel volt a legjobb dolgozni? Bóna Márk: A színpadmesternek szigorúan véve persze nem kell szeretnie azokat, akik fellépnek nála, de én személyesen mondjuk nagyon szeretem a Delinquent Habits-t. Nagyon örültem, hogy találkoztam velük, és tök jó barátok lettünk egy perc alatt, ami eléggé megkönnyítette a dolgom. Őket vártam, meg a Freestylers-t is, akiket meg nagyon rég láttam, és szeretem a zenéjüket. Marilyn Mansonra persze kíváncsi vagyok, de azt már előre látom, hogy annyi probléma lesz velük, hogy mikor elkezdődik, akkor aztán biztos le fogok ülni. Igazából itt nem az a feladat, hogy élvezzük ezeket a dolgokat. Mikor tehát arra gondolunk, milyen jó volt ez vagy az idén a VOLT nagyszínpadán, abban óhatatlanul benne van egy csendes köszönet Márknak és az ő keze alatt dolgozó stáboknak is, az utolsó stage-handig. Mert lehet, hogy neki nem az a feladata, hogy élvezze a produkciókat, de a munkája nélkül több tízezer ember nem élvezhetné ennyire a Franz Ferdinandot vagy a Quimby-t. Ha nagy a RAM-otok, szeretitek a zenét, menjetek színpadmesternek, és legyetek olyan hatékonyak, ugyanakkor kedvesek és közvetlenek, mint Márk.