Piros sapkában a sárban: a Limp Bizkit a VOLT-on

Élmények egy olyan koncertről, amiért hajlandó voltam leutazni Sopronba és vissza. Ez önmagában még nem nagy durranás. De ha belevesszük, hogy a Limp Bizkit az egyik legkedvesebb együttesem, és amúgy meg melóból VOLTam, majd VOLTról melóba vissza, akkor már érdekesebb. De arról majd egy másik bejegyzésben inkább. Most szorítkozzunk szigorúan inkább arra, hogy mekkora királyság volt a LIMP BIZKIT a VOLT nagyszínpadi koncertje.

A Limp Bizkit 2004-ben jött először Magyarországra. Akkor is hatalmas koncertet tartottak a Budapesti Sportarénában. Most a 17. VOLT Fesztiválon léptek fel és bizony rendesen megmozgattak mindenkit a második napon. A nu-metál nagyágyú frontemberére sokan mondták, hogy elég kényes rocksztár hírében áll, illetve, hogy az első pár sikeres albumuk után már nem nagyon tettek hozzá semmit a nu-metál zenéhez. Ezt nem tisztem eldönteni, viszont az biztos, hogy az amerikai zenekar 50 millió eladott lemezzel és számtalan emlékezetes slágerrel rengeteg embert tud a színpad elé csalogatni. Így remek választásnak tűnhetnek egy ilyen nyári fesztiválra, mint a VOLT. Pláne, hogy ha már úgy is itt voltak a szomszédba a NovaRock miatt.

Zenéjükre jellemző a dinamizmus, erőteljes kiállások, a lassú felvezetésből kirobbanó felpörgetett zenei és szövegrészek, kemény refrének, egyszóval egy olyan felépítésű műsor, ami beszippant a koncert legelején és a legvégéig nem enged, majd a visszatapsolás után sem akarsz nyugodni és még attól a lendülettől hajtva állsz tovább. A VOLT második napján mindenki részese lehetett ennek, ahogy Fred Durst vezetésével az idén újra összeállt Limp Bizkit hatalmasat zúzott a nagyszínpadon.

A meglehetősen pontos kezdés után színvonalas intro, majd sorban megjelink az együttes ismerős arcai. Elsőként a többnyire piros baseball sapkában fellépő Fred. Az első szám a “My Generation” volt, ami dinamikáját és mondanivalóját tekintve is remek számválasztásnak tűnt. Koncert előtt még a többség óvatosan csoszogott a színpad felé a délutáni esőzés miatt sárossá vált talajon, de amikor a fiuk belecsaptak rögtön megélénkült mindenki és akkor már minden-mindegy alapon volt ott a pogózástól az ugrálásig minden. A nagyszínpad előtt leterített műanyag lapok egyik hátránya amúgy, hogy rajta ugrálva a köztük lévő réseken elég durván felpumpálódik a sár és így olyan helyeken is mocskos lesz az ember, ahol nem is gondolná. A dallistát figyelembe véve egy részről nem lehetett panaszunk mert a fiuk majdhogynem a legutoljára megjelent best of albumukat játszották el. Ebből adódó probléma viszont, hogy egy új számot sem hallottunk a már beharangozott nyár végi új lemezről. Pedig szerintem egy közönség tesztnek elmehetett volna egy-két demo. Viszont akik a koncert előtt azon síránkoztak, hogy a csapat mostanában nem nagyon találja magát a színpadon, azoknak nem volt igazuk. Jól felépített színpadi show-t kaptunk, mindenki érezte a helyét, mindenki hozta a stílusjegyévé vált elemeket (Wes például megint elég durva testfestét rakatott magára, nézzétek csak meg a képeket). Egy momentum volt koncert közben, amit nem igazán értettem, illetve nem tudtam eldönteni, hogy megrendezett volt, vagy a véletlen műve, ami valakinek az élete egyik legjobb napja lesz. Egy metálos srác jelent meg az egyik szám előtt a színpadon és nagy pacsizásba és ölelkezésbe kezdett Freddel, sőt meg a mikrofonba is belekiabálhatott. Azt, hogy szám végén mi történt vele nem láttuk.

Nekem, és gondolom sok más társamnak is, nagyon nagy élmény volt a Limp Bizkit koncert a VOLT-on. És csak remélni tudom, hogy majd az új albumukkal is megtisztelnek minket egy koncert erejéig, amint kijött.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Limp Bizkit ma robban a VOLT-on A Puha Süti már egyszer járt hazánkban, és akkor rendesen megzúzatták a Sportaréna első sorait. Most az azóta szétment, majd idén újra összeállt banda megint eljön hozzánk, hogy jó pár régi számmal és remélhetőleg néhány újjal megint megmozgassák haz...
És te készülsz már? Moby, Röyksopp, Nouvelle Vague, Guru's Jazzmatazz, Kyoto Jazz Massive, csak néhány név a már untig ismert nagyszerű listából, amire szinte kihirdetésüktől kezdve ácsingózunk. A balatoni nyár legnagyobb és legszínesebb fesztiváljának kezdetére pedig ...
Ingyen tequila és hiphop: a Delinquent Habits a VOLT-on   Latin hiphop, ingyen tequila, napsütés. A legjobb hívószavak lehetnek ezek egy fesztiválon még azok számára is, akik nem annyira szeretik a hiphopot. A Delinquent Habits megmutatta ismét, hogy bárki élvezni tudja a koncertjüket, mindegy, hogy...
  • marc

    A koncert bejött,de rohadtul idegesítő volt,h nem voltak kivetítve…nem értem miért.Akik hátul álltak szinte lófa..t sem láttak az egészből..