Ez a kurva nagy óriás: Kispál és a Borz Big Band a VOLT-on

Utoljára négy éve voltam Kispálon, utoljára ’93-ban hallgattam végig az új Kispál-lemezt. Tegnap ismét megnéztem őket, és semmi kétségem nem maradt, hogy a Kispál az a középpont, ami körül mind a mai magyar “rockzene”, mind a mai magyar közönség meghatározza magát. És mint ilyen, definíciószerűen mindig jó.

Tudom, koromból adódóan nekem azt kellene gondolnom a Kispálról, hogy lelassul, unalmas lett, túlhangszerelték, túlspilázták, és így tovább. Kezdem kicsit érteni azokat, akik elmondják, mekkora élmény is volt, mikor ez vagy az a (mára “klasszikussá vált”) lemez megjelent és éppen új volt, tehát még nem lehetett tudni, klasszikus-e vagy micsoda. Ahogy elnézem, az utóbbi évek mellékprojektjeivel, az eredeti felállású koncertekkel, a Csíkkal való együttműködéssel, a Kiscsillag gőzleeresztésével együtt a Kispál épp annak határán áll, hogy valami nagy változáson menjen át, és valami egészen más legyen, mint eddig volt. Ha ez megújulást jelent majd, akkor jó; ha nem, nem, de abból a szempontból mindegy, hogy a Kispál és a Borz a mai magyar zene kurva nagy óriása, és ezt nem elismerni nagyjából olyan, mintha a Sex Pistols vagy a Joy Division alapvető voltát kérdőjeleznénk meg.

Szerintem valahogy úgy kellene a Kispált hallgatni koncerten, hogy az ember (azzal együtt, hogy esetleg konkrétan emlékszik az első három lemez megjelenésére és az akkori izgalomra) egyszerre próbálja fejben olyanná konvertálni, amilyet még annak idején szeretett, és befogadni azt, amilyen most. Már ’94-ben is fanyalogtunk a Szigeten, hogy gusztustalan, divat lett ez, már nem lehet hallani Lovasit a koncerten, annyi kispicsa üvölti vele (inkább helyette), hogy “finomutalásféle-KÉÉÉÉPPEN”; ’94 óta én arra jöttem rá, hogy ez egy jó dolog. Tegnap este én magam sem átallottam szövegeket kiabálni, vajon mit szóltak a mellettem állók. Mert meg lehet állni beszállás nélkül az olyan régi számokat, mint a “Kényszer, érdek, ösztönélet“, vagy az “Autók a tenger felé“? Hát kurvára nem, a kurva nagy óriás tényleg elásta ezt a zenét és megette az összes hallgatóját reggelire. És akármilyen sokszor láttam már Lovasit lemenni hídba a mikrofon mögött (ennél kúlabb éneklős póz csak James Hetfield óriásterpesze) a “Zsákmányállat” betétjénél, nekem bizony ez most ugyanolyan megrázó valahogy, mint mikor gimisként csendes világfájdalmas magányomban hallgattam. Ez a zene a hiteles, nem a bármilyen előadása, nem a bármilyen közönség bármilyen más közönségre fanyalgása.

Persze a paranoiám is tovább növekedett: maga Kispál András is része a Telecasteres összeesküvésnek, és csodálatosan használja: néha nagyon komolyan fejbe tudott vágni a hangzás, amit kihoz belőle; Kispál pengetése és témái meg még mindig bárhonnan felismerhetők. Ahogy Lovasi szövegei is: minél többen próbálnak “Lovasis” szövegeket írni ma, vagy “Lovasisan” énekelni, annál durvább a kontraszt, mennyivel gördülékenyebben, testesebben csinálja mindezt maga Lovasi. Ezek a számok elvisznek majdnem bármilyen hangszerelést, ahogy a Csíkkal bemutatták a “Csillag vagy fecské“-n. Ahogy a ráadásban dob-gitár-basszus-ének felállással bemutatták megint a “Húsrágó hídverő“-n, utána pedig a teljes zenekarral a “Ha az életben” nyomulásán. Szóval amikor csak tehetitek, továbbra is menjetek el koncertre, ne szégyelljétek, ha szeretitek a Kispált. A Kispál jó. Tegnap is jó volt.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

A hangya és a tankok: Tankcsapda a VOLT-on A sátrunk előtt reggel egy hangya igyekezett egyenes vonalban a járda felé. Aztán ott elkanyarodott. Csak a vak nem látta, hogy az esti Tankcsapdára megy a nagyszínpadhoz, hogy jó helye legyen. Ez az ő története. A hangya sokat hallott már a Tankcsa...
A Borzon túl – akiket semmiképp ne hagyj ki az idei Fishing On... Kereken két hét múlva veszi kezdetét a legcsaládiasabb, legélhetőbb, legalterebb magyar fesztivál, a Fishing On Orfű. A nulladik napi Kispál és a borz koncertre gondolva természetesen nekünk is összeszalad a nyál a szánkban és a program legérdekesebb...
Ennyi VOLT – 4 nap Szombaton az 1 négyzetméterre jutó emberek száma elérte azt a szintet, ami tűrőképességem határát átlépi. Valamiként meg kellene oldani, hogy a fesztiválokra a szombati – és kisebb mértékben a pénteki – napokra ne tóduljon ki az is, aki egyébként az ...
  • Mert kell egy rendszer, ami nem mozog…