Először VOLTam és nagyon tetszett – folyamatban

Nem voltam még VOLT-on ez előtt. Tudom tudom, de így legalább még nagyobb büntetett az egész.
Találkozás haverokkal 19 előtt a Keletinél, majd a felhalmozott földi
javakkal elfoglaltuk a helyünket. Légkondi ON és mi megindultunk Sopron
felé. Hogy behozzuk a már szerda óta ott fesztiválozó spanokat ezért
már a vonaton elkezdtünk ismerkedni Sopron híres folyékony kenyerével.
A vonatút kényelmesen telt, még egy új arccal is sikerült
összebandázni, mint kiderült ő is csak 1 napra, és csak a Limp Bizkit
miatt.

Sopronba megérkezéskor sajnos elkezdett csöpögni az eső, és a taxis
sem tudott vigasztalóbb infókkal szolgálni, állítólag nap közben is
többször eleredt. A fesztivál bejáratánál pedig kifejezetten ijesztő
volt, hogy minden második ember poncho-ban volt. Az szemerkélés eddigre
ugyan elállt, de a talaj sajnos eléggé fel volt már ázva és igen szép
számmal voltak kisebb nagyobb pocsoják is.

Bent igyekeztünk a Limp Bizkit koncert előtti rövid időben
minél jobban körbenézni, majd a hosszú sort kivárva (sehol nem
lehetett 8-10 percnél hamarabb sörhöz jutni) megindultunk a Nagyszínpad
első soraiba. Itt a többi sajtóssal együtt vártunk hogy kialudjanak a
fények, majd egy nagy bummal berobbanjon a LB a köztudatba. A 2003-as
budapesti koncert miatt magas elvárásaim voltak a mostani fellépésükkel
kapcsolatban, de nem kellett csalódnom. Ez a Limp Bizkit egy energikus,
összeszokott és tényleg kirobbanó formában felálló banda volt, és
lehetett látni, hogy a fiuk is nagyon élvezik az egészet. Egyetlen
dolog amit sajnáltam, hogy a beígért új számok közül nem nagyon adtak,
vagy talán egyet sem adtak le, kár. Ja és ki kell emelnem West-nek a
durva testfestését, az egész csávó feketére volt kenve, a feje a
szokásos fehér maszkban, és a felsőtestére pedig a belsőszervei voltak
felkenve. Kész.

Koncert után lehűtöttük magunkat majd átnéztünk a Cool teraszra a
Neoton Família koncertre, ami várakozásaimon felűl teljesített. Így
lehettek ezzel azok a félmeztelen punk-ok is, akik hatalmas
bodysurfingelésbe kezdtek a “Szandokááán” közben. Innen átmentünk az
Unicum Bootleg sátorba, majd onnan Party Ben féle mashup kavalkádba, de
már csak levezettünk. Sajnos a pénteki meló miatt el kellett érnünk a 4
órai vonatat, hogy aztán ott próbáljuk elhitetni magunkkal hogy az ott
töltött alvás is pihentető. Majdnem sikerült.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Jó lett: Vad Fruttik a VOLT-on Az első alkalommal nagyszínpadon játszó magyar zenekarok közül tegnap délután a Vad Fruttik mutatta be, hogy egy Telecasterrel a latinos-jazzes zene is üt. Nem csak a kánikula miatt izzadtunk le a bulijukon, hanem a ritmusok és a fíling is megugrálta...
Feloszlik a Kaukázus? A nagyszínpad backstage-éből hallgatva tegnap délután a zenét, nekem bizony gondot okozott eldönteni, ez most már a Kispál, vagy még a Kaukázus. Végül az óra és a program segítségével sikerült megválaszolni a kérdést, de ez nem változtat azon, hogy ...
Limp Bizkit ma robban a VOLT-on A Puha Süti már egyszer járt hazánkban, és akkor rendesen megzúzatták a Sportaréna első sorait. Most az azóta szétment, majd idén újra összeállt banda megint eljön hozzánk, hogy jó pár régi számmal és remélhetőleg néhány újjal megint megmozgassák haz...