Fehér zaj a popzenében: 30Y a VOLT-on

Második nagyszínpados koncertjét adta a VOLT-on tegnap este a pécsi 30Y, amitől jobb nem lett, de durvább igen. Én szeretem a nagyon hangos zenét és szeretem, ha az egyik gitár szinte csak zajt csinál. Azt nem szeretem, ha a hangos zene nem jó.

A 30Y-ról mindenki elmondta már a magáét, hogy valahol a Kispál és a Hiperkarma szellemi (és zenei) örököseiként a mindenkori tinilány- és egyetemistaközönséget fedi le egy kicsit húzósabb, karcosabb zenével, mint ezek. Valószínűleg azt is, hogy a Kispál, a Heaven Street Seven és még valami H betűs zenekarok legidegesítőbb énekléseit gyúrja össze egy nagy-nagy, nagyon idegesítő éneklésbe. Abból a szempontból, hogy a nagyszínpadon ők alapoztak az esti sztár, a Franz Ferdinandfellépése előtt, mindez persze abszolút nem számít. Ne menjen 30Y-ra, akinek ezek a szövegek fájdalmasan kimódoltak és modorosak (márpedig azok, néhány meglepően jó ötlettel időnként); ne menjen az, akit Lovasi, Szűcs Krisztián és Bérczesi Robi éneklése idegesít; ne menjen az, aki nem szereti a nagyon őszintének és szívből jövőnek koncepcionált nagyjából ugyanolyan számokat. De a közönség láthatóan nem ilyenekből épült tegnap este: a 9 órás kezdésre nagyon tisztességesen megtelt a nagyszínpad előtti terület.

Mindezeket elmondva persze egyértelmű, hogy nekem nem kellene 30Y-ra mennem; én viszont kíváncsi vagyok, na. A szövegek vagy az éneklés részleteiben mit sem változtatott a prekoncepcióimon a zenekar; megszólalásban viszont lehengerlően jó volt. Én szeretem a nagyon hangos zenét, szeretem a karcos, visszhangos, delay-es, wah-os gitárokat, csapkodva, csiszolva, disszonáns motívumokkal (na jó, amikor nagyon átlátszóan Kispál, akkor csak azért) – és a 30Y-t nekem csak ezek mentették meg. Az effekthalmokról néha a dEUS jutott eszembe, néha meg csak szimplán az olyan gitárosok, akik csak rakják-rakják egymás mellé a pedálokat. A basszus harap, Beck Zoli gitárját pedig sokszor amúgy sem hallani. De az a második, az szép. Csak néha sok. Egy csomószor megmutatták, mekkora dinamikai váltásokat tudnak csinálni, ha kiáll minden egy gitáron, a dobon és basszuson kívül (és még a közönséget is lehet olyankor énekeltetni, nem mintha magától nem énekelne); sokszor az erősítések épp azért nem mentek egy bizonyos szint felé, mert szinte minden erősítést ugyanolyan módon akartak továbbpörgetni, és nem mindig ment. Amikor igen, akkor nagyon. A 30Y lehet, hogy nem ír jó szövegeket, vagy jó számokat (ezen most nem kezdünk vitatkozni), de élőben, nagyszínpadon, ott nagyon megszólal. Ott hangos, ott erős, ott tudnak a lendülettel és a dinamikával játszani.

Azzal, hogy a popzene ilyen lányoknak-fiúknak szóló megríkató-érzelmes hajtásába (amit valamiért “alternatív rocknak” is szoktak mondani) beemelik a fehér zajt, igazából szerintem nagyon jó felé mennek. A közönségnek, akárcsak tegnap este, valójában mindegy. A koncerttapasztalat alapvetően a dalok és szövegek ismeretére épít (mint a szellemi elődöknél, a Kispálnál vagy a Hiperkarmánál), és a zenéből leginkább a nyomulás és a lassulások az, ami elkapja. Hogy a nyomulásban több Tankcsapda-szerű alap és refrén van-e, vagy szét vannak bonyolítva a dalok többnyire funkciótlan, disszonáns betétekkel, az csak azért nem mindegy, mert az egyik gyorsít és energiát tart fenn, a másik lassít és megállít. Nem mintha a közönségnek bármelyik gond lenne. A közönségnek még azok a túldramatizált, színpadias gesztusok (és egyáltalán nem ironikusan vagy parodisztikusan túldramatizált, mint a The Kolinnál vagy megint csak a Hiperkarmánál) sem jelentenek gondot, amivel a frontember (gitárral vagy gitár nélkül) előadja ezeket a dalokat-szövegeket. Felesleges egyes zenék sikerének “titkát” kutatni, vagy értetlenkedni, mit szeretnek benne mások: a 30Y-ban én tegnap a hangerejét szerettem, a dinamikáját, a hangzását. Mást nem, de nekem azt nem is kell, szeretik helyettem is elegen.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

És te készülsz már? Moby, Röyksopp, Nouvelle Vague, Guru's Jazzmatazz, Kyoto Jazz Massive, csak néhány név a már untig ismert nagyszerű listából, amire szinte kihirdetésüktől kezdve ácsingózunk. A balatoni nyár legnagyobb és legszínesebb fesztiváljának kezdetére pedig ...
Limp Bizkit ma robban a VOLT-on A Puha Süti már egyszer járt hazánkban, és akkor rendesen megzúzatták a Sportaréna első sorait. Most az azóta szétment, majd idén újra összeállt banda megint eljön hozzánk, hogy jó pár régi számmal és remélhetőleg néhány újjal megint megmozgassák haz...
volton innen, VOLT-on túl Éleződő fesztiválszezon, fogyatkozó FOO-fighters csapat - csupán a keménymag maradt, kinek volt még „kedve” kicsengetni a VOLT-ra újabb kemény magyar forintokat. De hol ennyi a program és ennyi a nép? Ott sokért is jelen apuska. Hiszen több régi VOLT...