Gondolkodó hiphop: a CunninLynguists Bécsben

Ez a hiphop koncert pedig a Kentucky-állambeli CunninLynguiststrió európai turnéjának császárvárosi állomása volt, nagyjából tizedik a sorban. Nem voltak már fittek, de szerencsére pont ezelőtt a fellépés előtt volt az egyetlen szabadnapjuk a turné folyamán, így kicsivel kipihentebben érkeztek a publikum elé, mint a sorozat többi állomásán. Bár a publikum szó kissé erősnek hat, hiszen a felvezető fellépő, bizonyos Substantialkoncertje előtt összesen tizennégyen lézengtek a tánctéren. De néhány (keresetlen) hívó szó, és már meg is jött a közönség.

Bár ez inkább a zenének volt köszönhető, hiszen Substantial nagyon jól összerakott, vállalható iparosmunkát mutatott be a színpadon, és a végére már sikerült feltüzelnie a publikumot is. Bár azt nem tudom, hogyan élte meg, hogy Kno, a CunninLynguists egyik tagja a közönség soraiban nézte végig a koncertet, és sokan inkább vele fotózkodtak, minthogy a fellépést nézték volna. Bár ahogy figyeltem, megszokhatta már… A kb. háromnegyed órás műsor után közjáték nélkül (végre!) jött is a CunninLynguists, Kno, Natty és Deacon The Villain hármasa.

Nyugodtan mondhatom, hogy életem hiphop koncertje volt ez, pedig láttam már néhányat. Még a Delinquent Habits műsort is verte, pedig ők se babaszarral gurigáztak a színpadon. Ilyen energiát, és zenei alázatot nem nagyon láttam még hiphop koncerten, mint ami a Szene-ben volt aznap este. Előadtak mindent, amit a közönség elvárt tőlük, de olyan vehemenciával, amivel nem nagyon találkoztam mostanában. Többször is lementek az emberek közé, a ráadás dalt konkrétan onnan rappelték végig, volt is nagy üdvrivalgás, meg ugrálás. Valószínűleg több kilómétert lefutottak a kb. egy órás koncert alatt, pedig nem volt nagy színpad.

Valamint az is kiderült, hogy nekik mindegy, hogy tízezer, ezer, vagy akár csak kétszáz ember előtt lépnek fel, mindenhol ugyanazt a műsort tolják, mert élvezik csinálni, és ezért élnek. Ez a hozzáállás már csak a nem “soldout” hiphopban található meg, legalábbis saját tapasztalataim alapján… Bár mindig vannak kivételek.

Még egy észrevétel, de ez már a hazai koncertszervezőknek szól: hétköznapi koncertről beszélünk ugye, és vége volt éjfél előtt. Budapesten egy csütörtöki buli éjfél előtt nem kezdődik el. Miért? Másnap munka van, helló!

A koncert előtt interjút is készíthettünk a CunninLynguists tagjaival, amit hamarosan elolvashattok a fesztblog.hu-n.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

CunninLynguists interjú Mint ahogy azt már olvashattátok, nemrégiben Bécsben jártunk, méghozzá az amerikai CunninLynguists koncertjén. Volt szerencsénk egy rövid interjút készíteni a srácokkal a koncert előtt (bár főleg Kno beszélt), amit az alábbiakban el is olvashattok. ...