borzas manökkenek

félig igaz, vagy tán egészen az? nem tudom csak azt, hogy szombaton este repült a hajó velem és kivételesen a földetérés is kíméletesre sikeredett.

rettentő korán érkeztünk, volt időnk kitapasztalni a fűtött(?) dohányzó hiányosságait. mire kispálra járt az idő alkohol ide, alkohol oda, annyira összefagytunk – teljesen nem ér márciusban ilyen jeges szélnek fújni!! -, h ránk nőtt a kabát amit aztán sikerült nem beadnunk a ruhatárba. még szerencse, h a közönség nem volt lopós – kabátok a pult végén hevertek -, mert ellenkező esetben landolás után fáztunk volna rendesen.

szeretem, ha koncert előtt, közben, után öreg rókák vesznek körül. magamkorabeli rókák. velük be lehet énekelni, össze lehet kacsintani, egy húron lehet pendülni, hangolni a kispál kedvencekkel.
aztán jött a zenekar – mostanában rettentő pontos a kezdés a hajón -, jöttek szarvasok, behunyt szemmel daloltam illéri, a zene átölelt és a koncert úgy ért véget, hogy esküdtem volna, még egy órát sem játszottak.

utózenekarként MAnökken ProlEtarZ-t kaptunk és a basszgitáros lány látványa engem a színpad elé ragasztott. nem kicsit volt szuggesztív jelenség. fél óra szemlélődés után éreztem úgy, hogy ebben az estében már nincs több, megkerestük kabátjainkat és távoztunk.

hideg ide, jeges szél oda, a zenetavasz ezzel a koncerttel vette nálam kezdetét és ennek keretében következik ma egy sosem hallott nevű, senki által nem ismert, kis kezdő formáció, az ac/dc.