Biz Markie NEM jön a városba!

Marcel Theo Hall néven látta meg a napvilágot 1964-ben Biz Markie barátunk Harlemben. A hiphoppal tizenévesen találkozott először, Marley Marlnak segített összekalapálni a legendás Cold Chillin’ Records kiadót. Az első lemeze mégse itt, hanem a Prism Records gondozásában jelent meg, Goin’ Off címmel ellátva. Zajos siker volt underground körökben, de ezzel az albummal még nem ért el számottevő sikert a rádióknál.

De sokat nem kellett várni erre sem, hiszen egy évvel később kijött az ultimate hiphop slágerrel, a Just A Friend-del, ami azonnal mainstream slágerré vált egyszerű zenéje és vicces szövege miatt. Meg sem állt a Billboard Pop top10-ig a single, az album pedig, amin szerepelt (The Biz Never Sleeps) pedig aranylemez lett.

Azóta is megjelentetett néhány albumot, és szerepelt olyan filmekben, mint a Will Smith fémjelezte Man In Black II., dolgozott a Beastie Boys-zal, Canibus-szal, vagy éppen a Morcheebaval. Az ezredforduló környékén egyre több dj-fellépést vállalt, ahol szintén jelentős eredményeket ért el. De reméljük, hogy ezen a bizonyos keddi napon inkább beatbox- és raptudásából mutat be nagyobb szeletet, hiszen – talán mondhatom ezt – erre jobban kíváncsi a nép.

De nem csak ő lép színpadra aznap este, hiszen a hazai freestyle-állat, a Zuboly és az Irie Maffia csapatok tősgyökeres tagja, Busa Pista végre saját albummal jelentkezik, amit ezen az estén prezentál először a nagyérdeműnek. A nem tegnap óta készülő anyag most került olyan állapotba, hogy bemutatható legyen, és ismerve Busa rímfacsaró tehetségét, egészen biztos, hogy nem fogunk benne csalódni.

A lemezjátszók mögött sem akárkik lesznek, egészen pontosan Dj Dermot és Dj Ozon teszik majd a jobbnál jobb oldschool klasszikusokat a tű alá.

Tehát ne felejtsétek, március 24. a dátum, kereken két héttel Biz Markie 44. születésnapja után a Hajón lesz kötelező a megjelenés minden hiphop headnek!

Ki: Biz Markie
Kik még: Busa, Dj Ozon, Dj Dermot
Hol: A38, Budapest
Mikor: 2009. március 24.
Mennyiért: elővételben 3500HUF, helyszínen 4000HUF
link: http://www.a38.hu/?p=programok&id=1638