Tanítani lehetne: Kowalsky meg a Vega évzáró a Dieselben

A Kowalsky meg a Vega a Diesel Clubban zárta a 2008-as évet, a szándékok szerint majd baráti közösséggé kovácsolódó közönségével. Ez (mármint a kovácsolódás) persze kicsit illuzórikus, de a hangulat jó, még ha a rakenroll távol is marad. Két dolog, amit lehetne a Vegán tanítani.

Mikor legutóbb odanéztem, a Kowalsky meg a Vega még öltönyben-napszemüvegben-akusztikus gitárral Fun Lovin’ Criminals-oskodott élvezhetően vicces videókban. Aztán most meg azon kaptam magam, hogy az új lemez kötelességtudó előhallgatása közben Gangsta Zolee- és más hiphopperek tetkói látszanak legjobban, a koncerten meg maga Big Daddy Laca is színpadra lép, akit meg legutóbb tíznél is több éve láttam, a Kartell első szegedi JATE Klubos koncertjén. A “Fekete lepke” videójánál annak idején épp az ragadt meg, hogy milyen kellemes kis laza gitározásos dolog ez, meg szövegmondás, meg minden. Eltelt azóta négy lemeznyi idő, és a legújabb videós dallal, a “Jövünk mint a hunok”-kal (ezzel kezdett egyébként élőben a csapat vasárnap) már egyáltalán nem tudok azonosulni: a népiesch jajázás meg a sírós hegedű kb. annyira hiteles, mint a Noxban vagy a Crystalban. Na, az első dolog, amit nem tanítanék ezen a koncerten, az a kezdő szám kiválasztása.

Mire laza fél órás várakozás után feljött a zenekar este 10 körül, már szépen megtelt a Diesel (ahol meg legutóbb akkor voltam, mikor 1994-ben a Nevergreen indult a Marlboro Rock-In-en); az előttük játszó (végtelenségig komoly) Mátyás Attila Band alig öt sornyi közönséget ha mozgatott. Arra kiválóan alkalmasak voltak, hogy a Vega egy nagy-nagy pozitívumára felhívják a figyelmet: Kowalskyék viccesek. Nem mindig úgy, ahogy akarnak (pl. sokszor nem a szövegtől), de szórakoztatóak. Hiába nem tanítanám ezen a zenekaron sem a dalszerzést, sem a szövegírást, az élő fellépés köztudottan nem csak akkor működik, ha az embernek jók a dalai és jók a szövegei. Ezek a dalok az utóbbi két lemez óta legjobb esetben közepesek: nem az a baj, ha valaki egész lemezeket ír különböző módon hangszerelt és transzponált Am-C-F-G akkordmenetekből, hanem az, ha ebbe semmi dinamikát, semmi olyat nem visz, amitől minimálisan érdekessé válhatna. Az viszont már baj, ha valaki veszélyesen sok ugyanolyan szöveget ír, amik megint csak legjobb esetben is közepesek, és tele vannak banálisan semmitmondó aranyigazságokkal (a “Szemenszedett igazság” lemez bármelyik számát lehetne idézni bődületes közhelyekért), sőt, még az “idegen idelenn” kapcsolatot is elsütik. A zenekar koncerten bemutatta, hogy lehet ezen még rontani, de azt is, hogy lehet ebből egészen tisztességes bulit kihozni.

Az első fél órában azért elég magasra tették a lécet: szép lassan már nem hittem volna, hogy vissza lehet ezt hozni. Nem tanítanék rajtuk élőbe áthangszerelést se, az biztos: a bepléjbekkezett akusztikus gitáralapokra (amiket az első refrénre amúgy is lekevernek) torzított-effektezett gitárral dzsüdzsüzés (az edukatív szövegek nagy igazságaival együtt) helyenként egyenesen Hooligans-szintig rántották a produkciót. Gitáreffekteket, kiszámítható behúzásokat, atlétatrikós pózolást kapunk, a kúl akusztikus gitár-basszus lüktetés meg elmarad. Még a “Fekete lepke” és a “Többet érdemelsz” is így szólaltak meg, és jellemző, hogy az első olyan zenei megoldás, amire egy kicsit is felkaptam a fejem, egy finoman disszonáns basszus-felhúzás volt nagyjából egy óra után. És az az igazság, hogy megmondós-edukálós szövegekkel ugyanúgy hömpölygő középtempós alapokban, bepléjbekkelt akusztikus gitárra effektezve ráhúzva ráadásul azt mondani konferanszban, hogy “mi igazából konzervatívok vagyunk”, kurvára nem rakenroll. Ráadásul (ahogy máshol írtam) rockzenében csak két énekesen nem röhögök, ha Istent emlegetik: Nick Cave-en és David Eugene Edwards-on.

Ugyanakkor nyilván több van ebben a zenében, mint technikai dolgokon tökölni, és hát ki mondta, hogy rakenroll, ez “zsivány-pop” az önmeghatározás szerint. A popzene pedig éppen arról szól, hogy az F-G váltás mindig működik, és ha a közönség tudja a szövegeket, akkor teljesen mindegy, hogy azok filozófiai igényűek-e. A hangulatcsinálást, az előadástépp ezért nyugodtan lehetne tanítani ezen a koncerten: Kowalsky ugyan nem mindig koherensen, de sokat beszél a közönséghez, kinéz, kimutat, szemkontaktust tart, kezet fog (amúgy is kézfetisiszta, minden második konferansz “kezeket akarok látni”). Ugrál, mozog. A közönség meg vele együtt. Énekel, a közönség azt is vele együtt. Emblematikus, ahogy látom hátulról, ahogy egy srác felemelt kezének gesztusai a szöveget illusztrálják. A gitáros ChaCha (if that is your real name) pózai is egyre szórakoztatóbbak lesznek idővel; de amit legjobb szívvel tanítanék itt, az a rettentő viccesen basszusgitározás. A zenekar legkigyúrtabb zenésze, Jimmy (if that is your real name) egyrészt bemutatta, hogy sok kisujjal fogott, triolás-ide-oda sétálós basszustémát is lehet úgy játszani, hogy magasan az a zene legdinamikusabb része, mellé pedig a hülye ugrálások, lépkedések és pofák kimerítheten változatait produkálta.

A Mátyás Attila Banddel ellentétben tehát a Kowalsky meg a Vegán úgy lehet röhögni, hogy az jó, nekik is. Ők direkt csinálják. Az új lemez legegyértelműbben fülbemászó dalait, a “Magasban és mélyben”-t, az “Új templom épül”-t (azt a hauberzsoltos elektronikus alapot mondjuk kihagyhatták volna) egyértelműen sulykolják is a közönségnek, később az “Ennyi csak”-ra visszajön Big Daddy is, a “Budapest éjjel”-ben pedig valóban előkerül az akusztikus gitár. És az embert egy idő után nem feltétlenül érdekli, hogy ez rakenroll vagy “zsivány-pop”, mert időnként azért a csontoptimista szövegek is elkapnak valamit, ami nem közhelyes, hanem előrevivő. Leglábbis annyira, amennyire a közönségüknek az jó. Persze, dalról dalra vidáman arról énekelni, hogy “Minden rendben”, az inkább az Emberek asztala, nem rakenroll. Viszont a zsiványság, a lazaság, a basszusgitárral ugráló hülyeség ad neki annyi erőt, amitől még én is meglátom, mi ebben a jó. És szerintem ez aztán valóban teljesítmény.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Két őrült óra az Arénában – Rammstein @ Budapest 2011 A tavaly májusi nagysikerű koncert után ismét ellátogatott hozzánk Németország egyik büszkesége, a Rammstein, most a Made in Germany 1995-2011 turné állomásaként. A hat férfi ember(?) most sem hagyott hiányérzetet a közönségben, keményen odatették ma...
Bük lesz a magyar dal fővárosa! Idén Bük lesz a magyar dal fővárosa, de Szombathely és Zsira is partner. A hamarosan megszűnő Magyar Dal Napja Nonprofit Kft. 2015-ben utoljára hirdette meg pályázatát a cím elnyeréséért. A magyar dal napja szeptember 13-án vasárnap lesz. A fellépők ...
Picsába az iróniával! – Paramore koncertbeszámoló Megmondom őszintén, abszolút a meglepetés erejével ért az a lelkesedés, ami a budapesti Paramore koncert bejelentését követte a rajongók részéről. Ugyanis szégyen, nem szégyen, azelőtt még sohasem hallottam a zenekarról. De miután minden ismerősöm „Á...