Elindult a Depeche Mode jegyértékesítés!

Október 28-án, kedden délelőtt 10 órától indult a Depeche Mode június 23-i, budapesti koncertjére történő jegyértékesítés.

A belépők 9 900 és 18 500 Ft közötti áron kaphatóak. A Puskás Ferenc Stadion ülő- és állóhelyeinek kiosztását ábrázoló képen láható, melyik szektorba mennyiért lehet megváltani őket.

A Ticketpro hálózata a cég előzetes bejelentése szerint felkészülten várta az AC/DC-hez hasonló rohamot, az interneten keresztül is zavartalan és folyamatos jegyeladást ígértek.

A legnagyobb jegyirodák előtt az értékesítés megkezdésének napján
reggel óta hosszú sorok álltak: az első 1 000 jegy 32 perc alatt talált gazdára. Miután ennél a bulinál is a leggyorsabb 3 000 vásárló tud(ott) a színpadhoz – azaz a zenekarhoz – legközelebbi helyeken állni, így természetesen ezek fogytak a leggyorsabb ütemben.

Mostanra körülbelül 20 000 boldog rajongó mondhatja el magáról, hogy biztosan ott lesz kedvencei következő budapesti fellépésén, ugyanis eddig nagyjából a belépők fele kelt el – azaz még nem késő hozzájutni jegyükhöz azoknak, akik nem tették ezt meg.

A jövő évi Depeche Mode turné kifejezetten stadionkoncertekből áll, erre a méretre megépített színpaddal, technikával és gigantikus látványelemekkel.

Az együttes jelenleg az utolsó simításokat végzi a tavasszal megjelenő új albumán.

  • SJK

    Úristen!!!! Ezévben MUSZÁJ vagyok eljutni végre a koncertjükre!!!

  • hűdejó, hogy szóltatok, rohanok! 🙂

  • frissült a hír

  • haha

    Felkészült, na ja. 10 órakor nem töltődött be a honlap, azóta meg nem tudok bejelentkezni.

  • haha

    Miután tegnap egész nap nem tudtam bejelentkezni, meló után elvánszorogtam a TicketPro fő irodájába. A véleményem ugyanaz, mint a honlapról: F.O.S.
    Egy kis lyuk az iroda, kb. 15 várakozó odabent a 40 fokos oxigénmentes helyiségben és egy pultos, aki egy embert kb. 10 perc alatt szolgált ki. Gondoltam egyet, elmentem a Kavics jegypénztárához, ott legalább levegőn várhatom ki a soromat. Levegő tényleg volt, de sor szerencsére nem, így megvannak a jegyek!!! 🙂
    Hajrá TicketPro, csak így tovább!!!

  • A ticketpro.hu-n rendeltem szerdán, egy regisztráció alatt csak 4 db jegyet lehetett foglalni, a jegyiroda információja szerint ez a zenekar kifejezett kérése volt.
    Ismerőseim nagy része már vásárolt a koncertre jegyet, van köztük, ki 20 darabot (nem üzérkedés céljából:)
    A jegyirodás kontakt elmondta, nem számítottak ekkora érdeklődésre, kb. két hétbe fog telni, mire kihozzák a jegyeket, míg pl. Kylie koncertre már másnap itt volt a futár.
    Most mondja épp egy kollegám, hiába próbál, nem lehet foglalni jegyet interneten, egyfolytában lefagy a rendszer.