„Olyan még sosem volt, hogy valami ne lett volna”

Amikor alig egy hónapja először írtunk a pécsi The Crybabies asztalborogatós rakenrolljáról, magunk sem gondoltuk volna, hogy ilyen rövid idő alatt ennyi minden történik majd a zenekar háza táján. Interjú a virtuális térben.

Októberben megnyertétek a rendkívül rangos Budapest Underground tehetségkutatót, a fődíj 30 óra stúdióidő és lehetőség egy videoklip elkészítésére. Gondolom, nem unatkoztok…

Hát nem. Gőzerővel dolgozunk, hogy a stúdióban minél zökkenőmentesebben menjenek a dolgok, közben számokat írunk, agyalunk, megfejtünk sokat. Hirtelen annyi mindenen lehet agyalni, amin eddig nem kellett.

Tudjátok már, hogy melyik dalhoz készül videó?

Mindenképp egy új dalhoz szeretnénk leforgatni a klipet, de még sokat kell egyeztetnünk a radiocaféval, a stúdióval és a klipes stábbal. Az idő és a lehetőségek is szorítanak, sajnos egyáltalán nem olyan könnyű megvalósítani az elképzeléseinket mint gondoltuk volna, de reméljük a végeredmény majd mindenkinek tetszeni fog.

Legutóbbi cikkünket úgy fejeztük be, hogy ha valaki, hát ti mindenképpen megérdemelnétek egy rendes nagylemezt. Az elmúlt hónap eseményei azt mutatják, mások is hasonlóan gondolkodnak. Mennyit kell várnunk az első Crybabies LP-re?

Még azért sokat kell aludni (30 óra alatt nem lehet felvenni egy egész albumot), de új hangzóanyag jövő év elejére már várható, nagylemez pedig a második felére.

Bár az elmúlt években indult alternatív zenei médiumok térnyerésének köszönhetően egyre több fiatal, feltörekvő zenekar kap esélyt a bemutatkozásra, azért a színtér még mindig elég belterjes; tulajdonképpen pár „nagy név” kivételével szinte senkinek nem sikerül huzamosabb ideig megkapaszkodni az élvonalban. Láttok esélyt a változásra?

Olyan még sosem volt, hogy valami ne lett volna. Nem tehetünk mást, minthogy megteszünk mindent ami tőlünk telik.

Pécsi zenekar vagytok. Okozott valaha nehézséget a sokat emlegetett vidék-Budapest ellentét?

Természetesen. Budapestre sokkal nehezebb leszervezni egy koncertet, mint Pécsre, de igazából nem bánkódunk nagyon emiatt, idővel az ilyen jellegű kapuk is kinyílnak. Számunkra a vidék meghódítása egyenrangú feladat a fővárosba való betöréssel.

Külső szemlélőként úgy tűnik, Pécsett újra elindult valami, fiatalodik, frissül a színtér. Vannak helyi kedvenceitek?

SzigorIgor, Creep, ők hasonló vizeken eveznek mint mi.

Természetesen szeretjük a 30Y-t, a Kispált és a Kiscsillagot, nem feltétlenül azért mert pécsiek és sikeresek, hanem azért mert jók. Pécsett amúgy jelentős punk szcéna is van, reméljük a Hétköznapi Csalódásokat nem kell bemutatni senkinek. Szeretünk még a korai Brigáddal is nosztalgiázni.

És a külföldiekkel mi a helyzet? A zenétekből a kilencvenes-kétezres évek gitárpop-trióinak hatása mellett szinte süt a klasszikus, bulizós rock’n’roll-életérzés. Tényleg ilyenek vagytok?

A Bukkake EP számai másfél-két évvel ezelőtt íródtak, a zenekar hangzását négy ember formálta, ráadásul akkor még nem nőttünk ki teljesen a kamaszkori klasszik-rock korszakunkból, ezért az oldschool-hatás még erőteljes volt. Akkoriban sok Velvet Revolvert meg Audioslave-et hallgattunk, volt G’n’R-korszakunk is mint minden normális embernek, a régiek közül a Led Zep-ért és az AC/DC-ért éltünk-haltunk. Bizony a metált sem vetettük meg, a Metallica szintén alap volt. Ha kijön az új anyagunk, ezekből már vajmi keveset fogsz érezni, viszont érzel majd sok mást. Hogy mai együtteseket is említsünk: mindhárman nagy Arctic Monkeys-fanok vagyunk, a Muse-t is nagyon szeretjük, de ugyanúgy kedveljük a Foo Fighters-t vagy az RHCP-t is…de akkor már a RATM-ot se hagyjuk ki. Meg a Klaxons-t se. Meg a Pendulumot se. Meg Mr. Fastfingert se. Meg a Boban Markovic Orkestart se. Na jó, a Billy Talentet és a Green Day-t se. A Mars Voltát és a Radiohead-et is meg kell említenünk. 

A Crybabies történetében viszonylag sokszor fordult elő tagcsere. Úgy érzitek, ez már tényleg a végleges formáció?

Kevesebben már csak nem leszünk, maximum többen…

Három kívánság a jövő évre?

Sok jó szám, sok jó koncert, egyre több mosolygó arc.

Kapcsolódó oldalak: