Intenzív osztály

A Filter Club több szempontból is kellemes hely. Egyrészt a Belvárosban van, ezért a jó megközelíthetőség rögtön adott. Másrészt a pinceklubban a zeneszoba a bejárathoz képest szeparáltan, illetve a lehető legmesszebb található. Így a “zajongás” nem hallatszik ki az utcára és a pult környékén normál hangerővel lehet beszélgetni.

Bevallom, dacára a három előzenekarnak, az utóbbi lehetőséggel éltünk mi is. Nyolc óra körül megközelítettük a helyet, aztán hosszasan beszélgettünk az egyik, a bejárattól nem messze lévő asztalnál. Később egy rasztás lány és a haverja csocsózni hívott minket. Mondtuk nekik, hogy nem vagyunk nagy játékosok, de jófejnek tűntek, így a kedvükért vegyes párosban lenyomtunk két meccset – a végeredmény pedig borítékolható volt.

Az izgalmas előzmények után negyed tizenegy után pár perccel szólt a tulaj, Toncsi Cox, hogy kezd a banda, amire vártunk. Sörrel a kezünkben támadtunk be az “arénába”, ahol bő másfél tucat embert, illetve a zsebkendőnyi színpadon éppen a húrok közé csapó svájciakat találtuk. Gyakorlott klubberként alkoholos italomat az egyik erősítő tetején helyeztem el, felszabaduló kezeimet pedig fényképezés és csápolás keretében hasznosítottam.

Az Unhold pedig jött, látott és döngölt. Az élő zenét imádók két sarokköve, a hangosítás és a keverés abszolút rendben volt. Régi és új számokat vegyesen játszottak a lelkes közönségnek, mi pedig a nóták között tapssal és ujjongással jeleztük tetszésünket. A gitárok vastagon szóltak, a ritmusszekció pontos és feszes volt, Thomas Tschuor énekes pedig morózus Télapóként kántálta szövegeit a mikrofonba. A zenekar mögötti falra vetített mozgóképek segítettek a dalok hangulatának felerősítésében, ami remek ötletnek bizonyult, bár azt hiszem, mindannyian a fellépőket figyeltük. Hossz tekintetében a kedd este igazi klubbulinak bizonyult: az utolsó koncert alig negyven perc után ráadás nélkül véget is ért. Abban a pillanatban azt gondoltam, hogy három lemezzel a hátuk mögött azért még eltolhattak volna pár számot.

Azóta persze ülepedett a véleményem. Rövid és ütős dalestet láttam tegnapelőtt az Unholdtól és az előadást másfél órásra nyújtva valószínűleg a kevésbé intenzív élmények osztályába sorolnám. Két gitáros-énekes, dob és basszus, jó dalok, és fejszakító bólogatás. Ennyi a recept, ami után nem maradt bennem hiányérzet. Várom a következő találkozást velük.