három óra blues

amikor egy pillanat alatt kiürült a harmadik félidő, tudtuk, hogy nekünk is indulni kell. Hobo pontos kezdést ígért, meg hosszú előadást és tény, ez utóbbit keményen be is tartotta.

fél 8-kor szinte még üres volt az Aréna, de mikor Cserhalmi 9 előtt nem sokkal betolta a magyar beteget, már tele volt minden. majdnem minden. a pár üres széket leszámítva teltház köszöntötte Hobót.

álltam a tömegben és azt éreztem, hogy ez most valami más. ezen a koncerten nem rajongók voltak. nem volt itt semmi sikítás, önkívület, semmi, ami a rajongóhoz tartozik, csak szeretet. szeretet, ami áradt a színpad felé. negyvenesek, akik szívükből tapsoltak, akik átölelték párjukat és szemüket becsukva dalolták fülébe a számokat.

ebben a tömegben nem mászkált senki. itt nem volt vonulás sörrel, vagy sör nélkül, hátulról előre, elölről hátra, jobbról balra, vagy éppen vissza. itt a tömeg a koncertet figyelte, énekelt, tapsolt, fütyült, együtt élt a színpaddal.

a HBB pedig játszott. ismert és kevéssé ismert számokat – Hobo nem best of koncertet ígért, de azért szerencsére ezt az ígéretet nem teljesen tartotta be. a pár számról, ami – nekem – nagyon hiányzott majd a végén. jöttek a régi tagok, vagy éppen egy régit pótlandóan gyereke, jött mindenki, a zene meg csak szólt.

aki olvas, tudhatja, nem vagyok nagy műértő, a magam egyszerű, amatőr módján élvezem a zenét és élvezetem mértékének függvényében mondom a zajra, hogy jó, vagy közömbös, esetleg rossz. én vagyok az, aki nem ismer fel zenészt stílusáról, de ezen az estén szájtátva figyeltem, hogy mennyire más a hangzás, ha Tátrai ott van a színpadon. a büféből, 5 sör után is megmondtam volna, hogy melyik az a szám, amelyikben penget. csak annyit mondhatok: ég és föld!, valamint fantasztikus!

olyan két órája mehetett a koncert, mikor én nem bírtam tovább és kifurakodtam valami hűvösért és folyékonyért. aztán nem is próbáltam visszajutni előre, mert látnom kellett, hogy a buli, a tánc hátul van. és ahogyan elnéztem magam körül a közönséget, a végén nem csak Hobónak csillogott könny a szemében.

mégsem szólok a végén a hiányzó dalokról. nem illene ehhez a koncerthez, rontaná a felemelő élményt. legyen elég annyi, hogy hazaérve elővettem őket, behunytam a szemem és még a színpadot sem kellett magam elé képzelnem.

boldog születésnapot HBB!

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Szép volt fiúk! – az utolsó HBB Hibátlan búcsú, ez volt szombaton este az Arénában. Egy tökéletes, maga után semmiféle hiányérzetet nem hagyó produkció, ami meglepetésektől mentesen, lazán és természetesen hozta azt amit vártunk, az elmúlt 33 év legnagyobb slágereit. A Bohóc és a K...
Péntek VOLT – 3 nap A napban az egyetlen fix program a Haydamaky volt, akikről pont annyit tudtam amennyit a programfüzet elárult, de akiknek 10 perc elteltével már rajongójuk is lettem. Minden fesztiválon akad egy egy koncertes nap, nekem ez idén sopronban pénteken VOL...
Az erdő utolsó meséje Talán a PaFen hallottam először, nem is talán, egész biztosan. Álltunk a füvön, a kicsit göröngyös talajon, táncoltunk is, óvatosan, hogy a bor se szaladjon ki a pohárból és a bokánk is ép maradjon. Akkor, mikor már kezdtünk belemelegedni, akkor mond...