Malvinék nagy üzlete a pornóval

Építészet és ösztönzene között első bekkre merésznek tűnik párhuzamot vonni, az A38-ról hazafelé sétálva mégis valami hasonló járt a fejemben. Az építészet tudatos, következetes és az utolsó részletig alapos matematikai tervezés útján működik. A hétfő esti három előadóban két dolog közös. Az egyik az, hogy mindhárom együttesnek van olyan tagja, amelyik a másik kettő valamelyikében is zenél (ez már eleve egy matekosan szép mondatrész!); másrészt az egyetlen biztos pont szerzeményeikben az új szerkezetek konstrukciójának igénye. Egyrészt tehát tudatosan fordítják ki a megszokott kereteket, másfelől mindezt “csak” azért teszik, hogy aztán saját kedvük szerint újjáépíthessék azokat.

Hogy nevesítsük is a gyereket: 22-én a Porn, a Big Business és a The Melvins koncertjén jártam.

A Hajó ruhatárában a 35-ös sorszámú bilétát kaptam. Később mint kiderült, a játékidő szempontjából az est kitüntetett száma pont a harmincötös volt.

Elsőként a mostanra letisztult, egytagú nevet viselő Porn lépett színre. Az addig halkan a háttérben futó loop hangja felerősödött, aztán megjelent egy hosszú szakállú, sapkás goblin és kütyük tekergetésének segítségével gitárkínzásba kezdett. A Tim Mossként beazonosított fazon bő tíz percig egyedül uralta a színpadot (a szintén állandó tag Billy Anderson most nem volt jelen), utána viszont csatlakozott hozzá Dale Crover dobos. Elemi erővel szólt játékuk, ami konstans feedbackelésen alapult, kiszámítható alapok nélkül. Mégsem volt kaotikus vagy élvezhetetlen, egyszerűen más hozzáállással közelítettek a hangszerek adta lehetőségekhez, mint amivel a könnyűzene mindennapjaiban tapasztalunk. A változatosság kedvéért rövid ideig beszállt Coady Willis és mindkét dobbal nyomták, ami csodálatos hangzás eredményezett. Harmincöt perc után, ráadás nélkül ért véget műsoruk, ami leírva rövidnek tűnik, de az intenzív élmény miatt akkor és ott elegendőnek bizonyult.

Rövid szünet után a klasszikus power trio felállást idéző Big Business következett, akik egy hajszálnyival közérthetőbb zenét játszottak elődjüknél. Persze nem kell slágerparádéra gondolni, mert ők is formabontóan kezelték saját számaikat. Lemezen hallható szerzeményeik legfeljebb nagyvonalú útmutatásként szolgáltak a nagyobbrészt szabad felfogású interpretációhoz. Az összélmény még így is bőven rákenró-közeli volt, Jared Warren basszer pedig olyan hangokat és úgy csiholt ki négyhúrosából, hogy az állam folyamatosan a padlót fogta. Sajnos számukra is csak bő félóra állt rendelkezésre, pedig még szívesen hallgattam volna őket.

Közben a kora este még csak lézengő “tömeg” eddigre már jelentősebb méretet ért el, ami kellemes, átlagos népsűrűségnek felelt meg. Aztán elérkezett a várva-várt pillanat is, mikor a The Melvins csapott a bőrökre és húrok közé a tavaly óta elhíresült két dob, basszus, gitár összeállításban. Álmodni sem mertem róla, hogy valaha is élőben láthatom őket itthon és a közeli találkozás jócskán felülmúlta várakozásaimat. Leginkább az utolsó két lemez nótái kerültek terítékre, fergetegesen előadva.

King Buzzo eszement zseniként vezette csapatát, a dobosok játéka lenyűgöző volt és Jared – mondanom sem kell – továbbra is remekelt választott hangszerén. Az ütősök hol szimultán játszottak, hol egy kis eltolással egymáshoz képest, néha pedig egymásra kontráztak rá, de mindvégig őserővel bombázták hangszereiket. A Melvins jelenlegi négyfős legénységén, a két dobos játékán pedig kifejezetten érződött, hogy az (A) Senile Animal megjelenése óta eltelt időben sikeresen idomultak egymáshoz. Túlzás nélkül állíthatom: Dale Crover és Coady Willis kezei alól hipnotikus, törzsi hatású ritmusok törtek elő folyamatosan. Buzzo és Jared énekeltek, húrokat nyűttek, belakták a színpadot. A koncert hangzása vetekedett a nyári Helmetével, amiért külön köszönet jár az A38 hangmérnökeinek.

Az előadás utolsó blokkjában elnyomták a Who My Generation-jét melvinszesítve, aztán A History of Bad Men és a Star Spangled Banner a capella verziója következettm, végül az utolsó számban Boris című nótájukat véltem nyomokban felfedezni. Majd amilyen hirtelen kezdődött, úgy is fejeződött be a koncert: kereken hetven percnyi játék után éjfélkor lámpaoltás következett és a Melvins köddé vált.

A fülzúgás hazáig kísért, de már elmúlt.

  • tavaly londonban sem volt kutya (bár a big business ott nem volt)