Sztárok a Moziünnepen!

Idén szeptember 25-28., csütörtök és vasárnap között a Moziünnepen a mozik tárt kapukkal várja mindazokat, akik szerint filmek nélkül egyszerűen elképzelhetetlen az élet. Ilyenkor a néző bepótolhatja a nyári lemaradásokat, megnézhet olyan filmeket, melyeket a mozik már egy ideje nem játszanak, számos premier és premier előtti filmből is válogathatnak, de a filmeken túl a Moziünnep páratlan alkalom arra, hogy a közönség sztárokkal is találkozzon. A Moziünnep két nagykövete, Kamarás Iván és Cseh Laci mellett színészekkel, sportolókkal, tévés sztárokkal és zenészekkel együtt ünnepelhetjük idén is a Mozit!

Kamarás Iván, a Moziünnep már-már örökös nagykövete idén is szívesen vállalta el ezt a posztot, különös tekintettel arra, hogy két olyan film is fut majd, melyekben szerepel. Láthatja őt a közönség Fazekas Péter Para című vígjátékában, mely premier előtt kerül a mozikba, illetve a Hellboy II-ben is, melyre szeptember 25-én, csütörtökön jegyet is fog szedni a színművész 16.45-kor a budapesti Cinema City Arénában.

Cseh Laci mozizással piheni ki magát az olimpia után, ezért is döntött úgy, hogy immár másodszorra elszegődik Moziünnep nagykövetnek, no meg jegyszedőnek. Vele szeptember 25-én, csütörtökön 19.00 órakor, valamint 27-én 19.00 órakor találkozhatnak a moziba igyekvők a Cinema City Arénában. Nem ő az egyetlen sportoló azonban, aki a Moziünnep mellé állt, Barta Nóra olimpikon Farkasházi Rékával vállalt jegyszedést pénteken este 6-kor a Sugár moziban. Idén a zenészek közül az Animal Cannibals várja majd a nézőket szeptember 25-én este 6-kor a Corvin Filmpalotában a Star Wars előtt.

A Moziünnep alatt több televíziós sztár lép a képernyőről a közönség közé: pénteken 18.15–kor Horváth Éva és Kembe Sorel szednek jegyet a Cinema City Arénában, 18.40-kor a Corvinban a Barátok közt néhány szereplőjével találkozhat a közönség, vasárnap pedig Szily Nóra és István Dani ellenőrzi este 6-kor a nézők jegyét az Aréna Plázában.

Idén is meghallgathatja a közönség, hogy egy-egy esztéta vagy színművész hogyan konferálja fel kedvenc filmjét. Beleznay Endre kétszer is vállalt felkonfot és jegyszedést a Trópusi vihar című film előtt, csütörtökön és pénteken 17.30-kor a Cinema City Arénában, míg Réz András konferálja a Hullám című alkotást vasárnap este 8-kor az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

A hagyományoknak megfelelően az idén is találkozhat a közönség a magyar filmek alkotóival: csütörtökön 20.30–kor a Művész moziban, illetve pénteken  este 7-kor a Bem moziban Tabló-ankét Dettre Gáborral, pénteken este 18.30-kor Márió, a varázsló-vetítés és közönségtalálkozó a Művészben Almási Tamással, szombaton 18.30-kor Nyomozó-vetítés és ankét, míg vasárnap a Delta alkotóival beszélgethet a közönség ugyanott.

A sztár-programokon túl számos egyéb meglepetéssel várja a Moziünnep a közönséget, melyekről a Moziünnep weboldalán lehet tájékozódni.