Elkészült a Pici ház klipje

Új íz a hazai folk és/vagy rock zenében. Igazán nem is lehet tudni, hogy a Napra zenekar rendkívül izgalmas muzsikájában melyik stílus termékenyítette meg a másikat. Az azonban biztos, hogy egyedülálló és elementáris, amit a Fonogram díjas albumukon hallhatunk. És már láthatjuk is, hiszen a Pici ház című pörgős dalnak elkészült a klipje.

“A tradicionális magyar népzene és a zúzós rock friss és meggyőző szintézisével a 2006-ban tűnt fel (a Barbaróban is gitározó) Both Miklós zenekara, melynek ígéretességét az is jelzi, hogy a világszerte elismert angol producer, Ben Mandelson irányításával vehette fel lemezét.” – írta a zenekarról a világzene legjobb hazai ismerője, Marton László Távolodó. A Fonogram díjjal jutalmazott zenekar neve mellé nem csak az “ígéretes”, de az “egyedülálló és elementáris” jelző is minden túlzás nélkül leírható.

Ahogy egy korábban megjelenő kritika írta: “Kiemelkedő hangszeres tudásuk, virtuozitásuk, lendületes elõadásmódjuk teszi zenéjüket sajátos erejűvé. Az elektronikus és az akusztikus hangzás elegyítése, az elektronikus hangszerek – dob, basszusgitár, gitár – a népiekkel: hegedűvel, brácsával, cimbalommal, tangóharmonikával együtt megszólaltatva eredményezi a Naprára jellemzõ egyedi hangvételt.”

A Pici Ház című dalra készült klip F. Kovács Sebő és Vígh Dávid keze munkáját dicséri.

A zenekarral a fővárosi közönség szeptember 23-án találkozhat a Gödör Kubban.

Napra – Pici ház

  • Kis kiegészítéssel ez még “Serceghetne” is…
    A klip régen fut. Ez miért most hír? Egyébként a harmonikás srác (Bobi) osztálytársam volt általános isiben, így szaftos részletekért akár hozzá is becsöngethetek. 😉

  • mert most(=tegnap) küldte a sajtósuk

  • Ana

    Rajta van a Sercegő listán. Kapd el a Bobit 🙂