Vissza se nézz – SZIN 3. nap

Úgy repült el ez a négy nap, mintha négy feles fröccs lett volna a Tóth-féle sarki kocsmában. A gyomor még rakoncátlankodik kicsit, a lábak még zsibbadnak, a szív még fájdolgál, az agy viszont már tudja, hogy vége. Tudósítás a fesztiválszezon hivatalos zárónapjáról.

Vannak, akik már reggel sátrat bontanak; őket nem értjük. Dél körül mindenesetre síri csönd és hullaszag. Aki akar, Matinézhat a Malátabárban, bár Kisvakond kalandjai szemmel láthatólag sokkolnak egyeseket. Magyar Népmesék rulez!; hangos tapsvihar kísér egy-egy epizódot. A Sheket ennek ellenére elkezdi a Pepsi színpadon – ők tavaly JATE-tehetségkutatót nyertek – és ha már elkezdik, hát rögtön akkora bulit csapnak, hogy egy ideig nem térünk magunkhoz. Klezmer, folk, etno-jazz; azonmód felverik a port a táncos topánkák. Pofátlanul fiatalok (főleg a hegedűs srác), pofátlanul jók, pofátlanul korán kezdenek. Jövőre tessék későbbre tenni őket.

A 30Y borzasztóan szól a nagyszínpadon, olyan, mintha kartondobozokat püfölnének tompa vasakkal; egyébként is indiszponált az egész produkció, azért ők ennél sokkal jobbak szoktak lenni. Mintha még a setlist sem stimmelne. Persze ez felfogható egyszerű elitista kultúrsznobizmusként is, valójában azért megvan a hangulat, szeretik a lányok a Beck Zoli hadonászását és remegős hangját. Tulajdonképpen teljesen rendben van, de mégis…

Mit lehet írni egy Kispál-koncertről? Ja, náluk a doboscsere versenysport. Egyébként meg képesek egy 22 éves valakit (na kit?) is rádöbbenteni, hogy bizony múlik az idő. Ez most jó vagy rossz? Régi slágerek, Géza a gitárnál, zárásként Ha az életben, mi kell még? Popeye sose kop el. Az elmúlt időszakban volt néhány gyengébb pillanat, mostanában viszont minden megy a régiben. Így simán kihúzzák a nyugdíjig.

A Mattafix annak idején ki lett kiáltva egyslágeres bandának, aztán kijött a Living Darfur, úgyhogy a hozzáértő zsurnaliszták rögtön kétslágeresre módosítottak. Mondanám, hogy ez mekkora hülyeség, de igazából nem: előbb a Darfur…, kicsit később a Big City Life, a kettő előtt/között/után kellemes, táncra ingerlő liftzene. Megint sokan vagyunk, a SZIN-es közönséghez fogható nincs, vagy nagyon kevés. Abszolút pozitív tapasztalatok, Marlon is jól érzi magát, a zenekar profi, érzelemmentes. Körülbelül százszor hangzik el, hogy “pozitív” meg hogy “béke”. A végén lágyan hullámzunk kifelé a nyárból. Méltó zárás, aki még nem fáradt, annak DJ Zöld biztosít garantált szórakozást — mint eddig mindig.

Aztán a hídon nem mer hátranézni az ember, lassan elhalkul a zene, halványabbak a fények, fogynak az emberek. Ennek is vége. Ilyenkor a legérzéketlenebbekből is kiszakad a szentimentalizmus. Jövőre ugyanitt, addig csak kihúzzuk valahogy. Szeged ötösre vizsgázott.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Nem is nosztalgikus – Morcheeba a SZIN-en Az ember soha ne akarja előre megmondani a tutit, mert abból holtbiztos lebőgés lesz. Bevallom, unalmas, izzadtságszagú múltidézést, öreges nyenyergést, múltjából élő utazó cirkuszt, tét nélküli, gyenge haknit, fogd a pénzt és fuss típusú Best Of-műs...
Noni Juice és Guns N’ Roses fotó Nem kisebb és nem nagyobb, pontosan 50 X 100 cm-es törölközőket kér a Szegedi Ifjúsági Napok egyik sztárja a színpadra, ebből is összesen 15 darabot. A zenekar azonban 4 tagú, úgyhogy valakinek kevesebb törölköző jut. Talán övé lesz a bekeretezett Gu...
Van még, ami meglep – Backyard Babies a SZIN-en Elnézve a Backyard Babies koncertjét, az ember nem is érti, vajon miért olyan magas az öngyilkossági ráta a skandináv országokban, miközben – ha eltekintünk a borongós időjárástól, az alkoholturizmustól és a templomgyújtogató metálosoktól – ezek az á...