Nem is nosztalgikus – Morcheeba a SZIN-en

Az ember soha ne akarja előre megmondani a tutit, mert abból holtbiztos lebőgés lesz. Bevallom, unalmas, izzadtságszagú múltidézést, öreges nyenyergést, múltjából élő utazó cirkuszt, tét nélküli, gyenge haknit, fogd a pénzt és fuss típusú Best Of-műsort vártam. Én örülök a legjobban, hogy nem lett igazam.

Skye Edwards kilépése óta a Morcheeba tulajdonképpen megszűnt létezni. Na ez az a zsurnalisztikai panel-mondat, amit nagyon gyorsan el kell felejteni. A Morcheeba a Godfrey-tesók gyermeke, ők pedig még mindig itt vannak, még ha kicsit mackósabban (Ross), illetve… izébben (Paul) is. Bradley Burgess sem egyszerű turnébasszer, több dalban is énekel, a John Martyn-feldolgozás Run Honey Run például épp az ő hangjától lesz megkapóan bensőséges.

És hát Manda. Skye volt a Megközelíthetetlen, a Mystery Woman, Manda viszont maga a Tánc, a Mozgás, igazi időzített bomba, egy pillanatra sem ereszti el a közönséget, óriási show-t csinál, jól néz ki, ráadásul a hangja is teljesen rendben van. A srácok az első sorokban csak őt nézik; gyanítom, azt is elfelejtették, hol vannak. Igen, Manda a titka annak, hogy a Morcheeba ma, 2008-ban még mindig több, mint holmi össznépi karaoke-party. És persze az, hogy a szellemi vezér Ross Godfrey jól láthatóan élvezi, hogy a szegedi közönség mérhetetlenül hálás (meglepően hálás, talán a leghálásabb, amit e sorok írója eddig látott), mosolyog, hülye vigyorral szólózik, jól érzi magát. Igaz, a dj ezzel szemben holtfáradt és kedvetlen, egyik cigiről a másikra gyújt, még az sem különösebben villanyozza fel, amikor Manda csak neki táncol , de biztos csak a jetlag.

A dalok? Onnan lehet tudni, hogy mennyi Morcheeba-sláger volt az elmúlt tizenpár évben, hogy a felét el sem játsszák; még egy (kettő) koncertprogramot össze lehetne állítani azokból az ismert(ebb) szerzeményekből, amik ezúttal kimaradtak. Az itthon is agyonhájpolt Enjoy The Ride élőben még jobb, mint lemezen, a Part of the Process, még bensőségesebb, a Trigger Hippie…hát, az lemezen is ugyanilyen jó, viszont a Be Yourself/Rome Wasn’t Built In a Day zárópáros mindent visz, tánc, büfé hajnalig.

Aztán vége, ők gyorsan elköszönnek, minket pedig a hanghullámok szépen kisodornak a valóság partjára és lágyan letesznek a homokba.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Vissza se nézz – SZIN 3. nap Úgy repült el ez a négy nap, mintha négy feles fröccs lett volna a Tóth-féle sarki kocsmában. A gyomor még rakoncátlankodik kicsit, a lábak még zsibbadnak, a szív még fájdolgál, az agy viszont már tudja, hogy vége. Tudósítás a fesztiválszezon hivatal...
Nevetni a sötétben – Esélyek Háza a SZIN-en Próbált már valaki kerekesszékkel legyőzni egy enyhébb emelkedőt? Láb használata nélkül röplabdázni? Vaksötét szobában botorkálni, esetleg bekötött szemmel ping-pongozni? Mi kipróbáltuk. Esélyek Háza a SZIN-en - immár negyedszer. A Csongrád Megyei...
Az élet nem Atomtorta A harmadik (negyedik) napra erősen közelítettem a Lemezek nektek nicken publikáló bloggerünk meghatározása szerinti harmadik típusú fesztivállátogatóhoz. Nem rohantam sehova, de nagyjából ott voltam, ahol. Közben üldögéltem itt és ott, ártéri fák ár...