Az a szombat… a Szigeten

Serj Tankian koncertjéről kis utánjárással azért annyit lehett tudni, hogy nem szinezik a programot System dalokkal és az alulinformáltság is csak egy hátsófertáji “Chop Suey” bekiabálással képviseltette magát. Mit mondjak, valóban tisztességesen hangzik, hogy egy sokoldalú énekes nem az anyazenekar repertoárjából guberálva akarja megcsinálni a tutit, pláne hogy egyetlen árva lemezzel tényleg baromi nehéz kitölteni a műsoridőt. Na jó, azért emlékszem én egy pár évvel ezelőtti Audioslave bulira, ahol a ráadásban kifejezetten üdítően hatott egy Sleep Now In The Fire… Igaz, Chris Cornell mögött háromszoros volt a túlerő.

Serj aszeszoárjában és szintén “szalonképes” kisérőzenekarában kétségtelenül volt valami “Maricza grófnős/megasztáros”, de a dalpark ismeretében reménykedhettünk, hogy mindkét intézményt minél előbb kisöprik a fejünkből. Nem sikerált. Azaz részben, és akkor is csak a számok közti bő lére eresztett agitprop monológokkal. Nyílván nem újdonság hogy a bejruti születésű los angelesi lelkes politikai aktivista, de ezen a szombaton bőven elég lett volna, ha csak a dalokból áradó a szenvedély és a cinizmus hordozza az üzenetet. Ha volt is valami hasonló – akár az áriázós, teátrális mozdulatokkal kísért számokban, akár a harapósabb fajtából –, azt a nosztalgikusan maszatos MK-21 hangzás úgy agyonvágta, ahogy az a nagykönyvben meg van írva!

Nem lett rajtam urrá a harctéri idegesség, mer’ egyébként szivesen diskurálok én olimpiáról, közéletről, bármiről, még a nagyszínpad előterében is, de jobban ki lettem volna békülve egy élvezhető késő délutáni Empty Walls-szal, egy koraesti Unthinking Majority-vel és ami közte van.

Szóval ott és akkor nagyon úgy tünt hogy nem csak a cilinderesen és bandáján úszott el a buli. Mert bár tényleg sok volt a szöveg, ő született enterténer módjára lengette a kalapját, klimpírozott és gitározott. Még a Beatlest (Girls) meg a Dead Kennedyst (Hollyday in Kambodja) is bevetette, sőt a kivetítőről elcsípett közelik alapján, szakmunkásai is fülig érő szájjal élvezték a bulit. Legalább a kontroll hangfalak működtek…

Az átszerelés után következett az R.E.M. és csak reménykedtem, hogy a technika ördöge (legyen az bárki…) nem fog ismét csúfosan kibaszarintani a közönséggel. Jött is a jónép, hogy alaposan felduzzassza a nagyszinpad előtti placcot. Naná, hogy nem az újabb ötezer fő karámolására alkalmas ún. “Gazmentesített Területet”, valahol az alvégen. Katonaviselt emberként még egy gyors hadosztály átcsoportosítás, majd egy azt követő – szigorúan önkéntes – talajegyengetés levezénylésének gondolata is megfordult a fejemben.

Különben meg az Accelerate instant rockzenéjére alapozva, másfél óra pörgös, jó huzatú buliban kalkuláltam. Bejött. Még ordasabb közhelyekben: a hangosítás ugyan még mindíg hagyott némi kivánnivalót maga után, de a zenekar profi hozzáállása fölé nőtt a problémának. A What’s the Frequency Kenneth mikrofon-szkanderes nyitánya láttán érződött, hogy ezt bizony nehéz lesz elrontani. Michael Stipe ezúttal szemfestés nélkül, zakóban izgágáskodott. A dresszkódot csak Mike Mills basszusgitáros törte meg egy viseltes kovbojkalappal. Egyébbként meg remek szerkesztés és kevés pöcsölés. A setlist maximálisan kelégítette a várakozásaimat. A képzeletbeli kívánságlistám szinte egytől egyik kipipálva, a Great Beyond-tól az Immitation of life-on át, a Drive-ig. Meg persze kiderült, hogy az új lemezen is hemzsegnek az instant koncertfavoritok (Living Well…, Hollow Man, Supernatural…, Man Sized Wreath), amelyek patentul illeszkednek a korai eresztésekhez (Orange Crush, Fall On Me...). A ráadásban következő, kétségtelenül remek, de elcsépelt Losing My Religion sem zavart az összképen. Végül is fesztivál volt vagy miafene, ráadásul szombat. Az infantilis Shiny Happy People és a negédes Everybody Hurts azonban pár évre minden bizonnyal taccsra téve, így a zseniális Man On The Moon kézenfekvő lezárásnak tünt.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

kincs, ami nincs? Csóró kis blogger vagyok, aki ott fogja meg a pénzt, ahol lehet. Közben meg imádok félrészegen bulizni. Nehéz kombó, az ilyen életvitelhez trükkös megoldások kellenek, de némi leleményességgel és egy a bejáratnál is átférő gyermek homokozó lapáttal, ...
Hajóval a Szigetre Bár mostanra már éppen normálisan járható a K-híd, felhívjuk minden kedves fesztivállátogató figyelmét, hogy a tömegesen kivándorló, sátorverő ottalvósok torlódása miatt korábban dugulások fordultak elő és szerintünk még fognak is a nap folyamán. Jav...
punks not dead (szgt3) az milyen, amikor a legjobban várt koncertet a tömegen kívül, mondhatni szeparálva, nézed végig, egy széken állva? szégyen. de így legalább láttam a színpadot, mert ha a rockerek magasak, akkor a punkok egészen az egekig nőttek. URH-val próbáltam...