Szombati underground

Öregszem. Idén az eddig megszokott egy hét számomra egy napra rövidült, köszönhetően a társaság-, pénz-, valamint kedvhiány sajnálatos konstellációjának. A szombati program azonban kihagyhatatlan volt, így a napijegyesekre jellemző módon – “ha már ennyit fizettünk érte” – 4 óra körül ki is értünk.

Valamit nem értek. Minden egyes fesztivál kötelező és állítólag megunhatatlan része egy méretes karaoke-színpad, ahol naponta ötször csendül fel kellően becsípett és fals hangon a száguldásporscheszerelem és az életalegjobbméreg. Miért olyan érdekes ez a vernyogás? Mindegy, ő bajuk.

Kis nézelődés után tásaságunk keményzenei és popzenei részlege különvált, az előbbiekkel még elcsíptük a Turn of Mind utolsó hangjait. Nem ismerem a srácokat, ha karrierjük elején állnak, akkor még bármi lehet belőlük, amennyiben az énekes bejelentkezik egy tanárhoz.

A HammerWorldöt idén áthelyezték, ami rendkívül örvendetes, közvetlenül mellette helyezkedett el a Converse és Wan2 által szponzorált helyszín. Ahogy beléptünk, szinkronban hangzott el a “húúúú, ez olyan mint egy cirkusz”, és tényleg ez lehetett a koncepció, plussz még az említett cipőmárka reklámjai is ott virítottak a színpad körül. Szerintem nagyon eltalálták a látványt, és ami még fontosabb, a hangot is. A német My New Zoo nevű formáció tolta éppen a rakenrollt a lábunk alá és a nyakizmainkba, majd utánuk a – nem tagadom – egyik kedvenc magyar zenekarom, a Fish! érkezett. A hangosítás valami gyönyörű volt, groteszk módon itt nagyságrendekkel jobban hasítottak a garage rockos gitárok, mint a Hammerben a death metal alatt. Örültünk, maradtunk.

Az a vicc, hogy mindig sír a szakma, hogy nincs jó magyar popzenekar, pedig van sok, itt a remek példa: halék profik, jó számokat írnak, kiforrott stílusuk van, és mindig akad némi meglepetés is. Ezúttal a Positivo alatt három hastáncos hölgyemény vonzotta a szemeket, ha esetleg valakinek megvan a jobb oldalon álló telefonszáma, megoszthatná velem 🙂

Némi alkoholizálás és regenerálódás következett, majd a Nagyszínpad felé vettük az irányt, ahol Serj Tankian zenekara már készen állt a kezdésre. Nem is késtek, a pár perc múlva felcsendülő introra bevonult a sok sötét öltönyös cilinderes emberke, végül berobbant Ő is, fehérben. Oly sok sérülés, melkaszúzódás, fogkirúgás és veseleverés után is két másodperc alatt megőrültem, figyelmeztetés és tapintat nélkül vágtam át a tömegen az 5. sorig, pont az örmény úriember előtt sikerült lehorgonyoznom. A modern rockzene iránt érdeklődők számára a System of a Down munkássága gyakorlatilag megkerülhetetlen, konstans szünetük alatt pedig Serj bácsi egy igen korrekt lemezt dobott össze. Kissé vicces volt hallani a több, mint egy órás műsor után, hogy ez nem is volt olyan pörgős, és jajj. Csupán az lenne a kérdésem, hogy az illetők hallották-e valaha az Elect the Deadet, mert aki igen, annak egyértelmű volt, hogy nem lesz semmiféle őrült zúzás, sem pedig pogó, csupán dallamok, mondanivalók, eklektikusság. Megkaptam mindent, amit vártam, kivéve persze a mindenki által hőn óhajtott System-számot, de sebaj. Talán egyszer…

Oly sok helyen írtak már róla, hogy nem ragoznám feleslegesen, csupán beállnék a sorba: a hangosítás színvonala körülbelül a mucsaröcsögei falubálnak felelt meg. Nagyban ront az élményen ugyanis, ha nem hallod a gitárt és az éneket.

Ezt a produkciót már tényleg ki kellett heverni, az REM-hez túl fiatal vagyok, így padon ülve és méregdrága, továbbá ultrazsíros pizzaszeleteket majszolva élveztem őket. Dolgunk végeztével áttipegtünk a Zúzda színpadhoz, ahol az Isten Háta Mögött épp belekezdett a műsorukat nyitó Közelítő Távolítóba. Az írásos beszámolókban mindenki oda volt az áradó energiáktól, szóval vagy én vagyok rosszul bekötve, vagy pedig az említett írókkal ellentétben túl sok IHM-en voltam már, mindenesetre szerintem alulmúlták magukat.

Vissza a keményzenei szekcióba, a Superbuttra a VOLT-os mindent elsöprő bulijuk után a szokásosnál is jobban vártam. Ezúttal egy apró hajszállal kevesebbet nyújtottak, de így is világszínvonalon kaptuk arcunkba a súlyt. Az első másfél számban en bloc maradt ki az ének, köszönjük, kedves túlképzett hangmérnök kollegák! Hallottunk új számot, volt örömködés rendesen. Apró szépséghiba csupán, hogy állandó rajongójukként kezdem kicsit unni a műsort, a koreográfiákat. Remélem hamarosan beújítanak.

Utánuk a másik underground szupersztár, a Subscribe következett. Természetesen a nézősereg kicserélődött olyan jó 6-8 évvel fiatalabbra, de sebaj, legalább a mai tizenévesek is hallgatnak jó zenét. Lehet róluk ódákat zengeni, meg is érdemlik, de ezt már annyiszor megtettem, hogy már nekem ciki az önismétlés. Lényeg a lényeg: hozták az elvárhatót. A koncert végén felhangzott a “Nagyszínpad! Nagyszínpad!”, amit ugyan nem támogatok, de tökéletesen jellemzi a minőséget. Most kéne a marketing, fiúk!

Bár még másik 3 (!!!) koncert volt betervezve, de ahogy az elején is említettem, öregszem. Kimerülten, fájó torokkal, mégis boldogan battyogtunk a HÉV-megállóig. Köszönjük.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

a nagy sziget beszámoló ...helyett inkább csak schlagwortosan, ahogy azt a hosszában és - nem csupán ezáltal, de - jelentőségében is megkurtított sziget megérdemli. azt az 50 éves forma figurát kellene megkérdezni, hogy vélekedik a tizenhatodikról, aki szemlátomást a kezdet...
Sziget szombat Nagy nehezen sikerült rávenniük a többieknek, hogy kimenjek szombaton Szigetre. Még a pénteki pálinkázós lagzi és az időjósok által beígért szar idő sem bírta ellensúlyozni ismerőseim invitálását. Az időjósok szerencsére hazudtak, én meg láttam pár ...
Leningrád Előre bocsájtom, hogy az előző két Leningrád koncertet kihagytam, tehát teljesen szűzként kerültem be forgatagba, és ebből kifolyólag az újdonság ereje megsokszorozta az egyébként felülmúlhatatlannak tűnő élményt. Ami viszont még így is feltűnt, h...