Ex Pistols

1. “Csinálják már lassabban, mert nem tudom ilyen gyorsan nézni“. Éljen a Színház és Táncsátor, főleg a Danza Contemporanea de Cuba előadása miatt. A közönség percekig állva tapsolt a végén. Életem legintenzívebb élménye, gyönyörű, megrázó, erotikus (nyilván), dimanikus, eszméletlen zenével, azóta ezzel az előadással álmodom. Az együttes 3 tagja egyébként szerdán és csütörtökön is a partizóna környékén jött-ment. Természetesen vettem nekik egy-egy mézes barackot a gratuláció mellé.

2. A Jamiroquai-koncert alatt teljesen üresek voltak a Sziget egyéb részei! Ilyenkor a legélvezetesebb minden, egy jó kis nyújtózás a Cöxpónban, kajálni is lehet sorbanállás és tömeg nélkül, lehet kényelmesen barangolni, felfedezni. Nyilván ez lesz most a Sex Pistols alatt is.

3. Alanis Morissette, bár szintén a “feledésbe kevésbé belemerülő legenda” kategóriába tartozik, azért csak odavonzott a Nagyszínpad elé. Nagyon tetszett, hogy az Ironic c. szám szövegében abból a sorból, hogy “it’s meeting the man of my dreams, and then meeting his beautiful wife”, lecserélte az utolsó szót “husband”-re. A koncertet záró Thank U az egyik legszebb szövegű szám a világon, most is kb. a könnyekig átszellemültem tőle. A szöveg nemroszz magyar fordításban itt van.

4. Tegnap volt Brutkó Diszkó a Magic Mirrorsban. Amellett, hogy a magas elvárásokat felülmúlva volt jó, csináltam közben néhány erotikus fotográfiát, amiket ide inkább nem szúrok be, csak linkelek a 18 éven felüliek kedvéért. Nekem ennyi szexpisztoly idénre elég is volt.

5. Péterfy Bori továbbra is Egy Jó Csaj. (A koncertjére viszont sajna nem igazán fértem be, de nem baj, mert pár hete láttam a Zöld Pardonban, és ott legalább akkora hőség sem volt.)

6. Nekem eddig mind a kétszer pont az orrom előtt ment el hajnalban a HÉV, de mindig roppantkevés (kb. 5) percen belül jött utána a következő!

7. Nincs olyan nagy por, mint tavaly első nap volt. Nem értem, hogy miért, de azért rosszat nem fog tenni a ma éjjel érkező vihar. Aki még nincs ott, de megy, az vízhatlanba öltözzön!

8. Ez a Fatboy Slim – The BPA Toe Jam klip az MTV-s tévén való megjelenéskor spontán partit robbantott ki, ami természetesen röhögésbe fulladt. Kötelező nézni, ha valaki nem látta még.

9. A Combino tejbárban kapható dobozos tejeskávé 200 Ft-ért. Ez az összes többi helyen kapható Nescafénál 1. min. 50 forinttal olcsóbb 2. összehasonlíthatatlanul finomabb, mivel igazi tejet tartalmaz. Viszont a koffein ugyanúgy megvan benne. Aki Nescafét vesz, az szerintem rosszul teszi.

10. Továbbra is csak 100 Ft a fehér folyó bor decije, ami 1-1 arányban gyömbérrel vegyítve kitűnő hűsítő, be is lehet rúgni, másnaposság azonban kizárt.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

szigetmérleg itt a vége, vonjunk mérleget. rajzoljuk meg a sziget ívét. szubjektívét. társaság: ki gondolná, hogy a legnagyobb buli az, amikor az ember a fiával nyomja végig a hetet? persze nem egy 7 évessel, hanem egy 17 évessel. mert vele már buli az egész. ...
Az a szombat… a Szigeten Serj Tankian koncertjéről kis utánjárással azért annyit lehett tudni, hogy nem szinezik a programot System dalokkal és az alulinformáltság is csak egy hátsófertáji "Chop Suey" bekiabálással képviseltette magát. Mit mondjak, valóban tisztességesen han...
Hidd el, megleszel nélküle… Sebtapaszt, testápolót, hasonló haszontalanságokat, plüss-, és főleg valódi állatot ne hozzon senki. /kaptárlakó/ Ne hozd ki a szüleidet, üvegtárgyat, ütő- és vágóeszközt, esernyőt, bármely mások testi épségét veszélyeztető és ún. a közbiztonságra k...