Környékbeli kitekintés

A világzenei színpad szombati műsorából három társulatot ajánlok mindenki figyelmébe. Közülük ketten mondhatni a szomszédból érkeznek hozzánk, a harmadik előadó pedig a kicsit távolabbi Örményország szülötte.

Délután öt órakor Picasso Gyermekei veszik birtokukba a színpadot, hogy örmény etnorockot hintsenek el a hallgatóság hallójárataiban. A Moszkvában megalakult Deti Picasso egy ideje legalább annyira magyar, mint amennyire örmény származású zenekar, pár éve ugyanis Budapestre költöztek. A tíz éves bandának idén jelenik meg negyedik, Turbo Mairik című nagylemeze – a korábbiak: Mesjac Ulybok, 2002; Ethnic Experiments, 2004; Glubina, 2006 –, melyen az előzőekhez hasonlóan a hangszeres zenekari betétek fölött Gaja Arutyunján énekesnő erőteljes hangja szárnyal. Aki egyszer is találkozott már Gaja egész színpadot beragyogó, elbűvölő jelenlétével, az nehezen tudja varázsos lényét elfelejteni. Szombaton jó eséllyel újabb adagot kapunk majd a folk-pszichedeliából.

A nyolc előtt negyedórával kezdő Enzo Avitabile már nem kezdő és nem is először jár Budapesten. A nápolyi születésű énekes-szaxofonos lassan negyedszázados zenei múltra tekinthet vissza, ám bankot csak 2004-ben megjelent Save the World című korongjával robbantott. A felvétel munkálataihoz hasonlóan 16-án Enzo társa az Itália legjobb ütősegyütteseként (rossz szóviccel élve ütős együtteseként) számon tartott Bottari lesz. A kollektíva maga a megtestesült hagyomány: nagy átéléssel fahordókat és dézsákat püfölnek, amelynek technikája apáról fiúra száll körükben. A szombati naplementét búcsúztató koncert több mint érdekesnek ígérkezik.

Goran Bregović első sikereit a tucatnyi albumot megért Bijelo Dugme nevű jugórock zenekar tagjaként aratta, melynek feloszlása után a kilencvenes években Emir Kusturica filmjeinek zeneszerzőjeként vált közismertté. Az este záróakkordjaként az ősszel megjelenő, Alkohol című hangzóanyagának műsorát adja elő Wedding & Funeral Bandje kíséretével. Ha hihetünk a pletykáknak, a végeredmény Goran eredeti bandájának nótáit transzformálja át balkáni életérzést árasztó, muzikális élménnyé.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

-1? rendben! utoljára azt írtam, "rövidebb, de alakul". még 2006ban azt, hogy "már első találkozásunkkor tudtam, hogy kedvelni fogom. éreztem szeret engem" - állításomat a sziget a nulladik napon már tavaly igazolta. idén pedig kezdem úgy érezni, hogy hízelegni a...
Metál, korhatár nélkül "Amíg a Föld kerek, mindig lesznek rockerek", szól a nóta. Hát, lesznek. Vannak. Sokan. És ha valaki azt gondolta, hogy egy nulladik napon Iron Maidenen nem lesz más, csak a 20 éves bőrnadrágot szekrény mélyéről előtúró, abba kisebb pocakot beleszu...
Repcirkusz Történt, hogy a Sziget szervezői úgy gondolták, hogy a hiphopnak szentelnek egy napot a fesztiválon, és ennek helyszínéül a Converse Wan2 színpadot nézték ki. Volt ott minden: magyar underground és külföldi mainstream, sör, lányok, móka, kacagás. Ma...