Üzenem anyádnak: Hollywoodoo Festival

A Hollywoodoo szokásos, de nem szokványos nyári tábora augusztus 2-án, szombaton, az örvényesi strandon.

A buli a bandával azonban nem este kezdődik, és nem is ér véget a koncert után.

Már délután beindulnak a társasjátékok. Lesz strandfoci, strandröpi, fogócska, pancsolás, sietős lépések a büféhez, és a két kézben hosszú lépések visszafelé. Az “Árnyék”-ból bámulás “Bele a napba”, majd 20.00-tól bemelegítés a Pigs Might Fly-jal, akiket már volt szerencsém meghallgatni korábban itt. Remélem, az akkori megmérettetés feszültségéhez képest egy még jobb, lazább, őrültebb fellépés várható tőlük.

A P. M. F. után másfél órával csap a húrok közé a házigazda Hollywoodoo, megörvendeztetve a felajzott rajongókat. Már előre látom, hogy elvesztem a maradék eszemet is. “Ördögtánc”, “Körforgás”, csak bátran “Kívánj tízet!”, s talán mégsincs messze “Az Isten lába”.

Zárásként a hangulatról Enikő és ZS.T. valamint Guru san gondoskodik. Belépő: 1000,- HUF.

Tájékoztatásul még annyit, hogy a srácok közben elkezdték rögzíteni hírhedt light! műsorukat, vendégzenészekkel, meglepetésekkel. Az ígéret szerint, ha jók leszünk, ebből is kapunk az arcunkba. A hangzóanyag egyébként ősztől várható, ha eső nem lesz….

Mondd meg, mire vársz?

Örvényes
A nyár lelkesen örvénylik
és a súlyos ég
vízbe vonta vörös fátyolát,
bazári majom zúz, énekel s tombol,
kövér árnyat tol a hullámokon át.
(Radnóti vs. Arif)