Már a programokat olvasgatva sejtettem, nem leszünk annyian a fesztiválon, mint az elmúlt években. Ezt persze a Balaton Sound nagyban befolyásolta – valljuk be, sokkal nagyobb tömeget vonzott mint a Hegyalja Fesztivál. Míg a Balaton Soundon több, mint nyolcvanezren vettek részt, a Hegyalján „csak” hatvanezer látogató volt.
A fesztivál területén arányosan eloszlik a tömeg, szóval nincs zsúfolt Sziget- vagy VOLT-feelingje az embernek, aminek bevallom őszintén, személy szerint nagyon örülök.
Az elmúlt évek hagyományait megszakítva, idén csak szerdán kezdtük a fesztiválozást.
Az első nap az alkoholé és a Jim Beam színpadé volt. A fesztivál tökéletes nyitása egy Rómeó Vérzik koncert, legalábbis a tömegből ítélve nagyon úgy tűnt. Évről-évre egyre nagyobb rajongótábora van a zenekarnak, tavaly elég volt besétálnom az első sorba, idén már inkább belökdöstek oda.
Rómeóék után futás Fish!-re, még épp sikerült elkapnom a koncert utolsó 2 dalát. Nagyon tehetséges banda, pár éven belül megérnek a Nagyszínpadra…
Sajnos ennyi volt a fesztivál aznapra, kedves borsodi vendéglátóimmal addig-addig nézegettünk a felespoharak aljára, hogy jobbnak láttuk, ha aludni megyünk. Igen, a bor mellett a pálinka örvend nagy népszerűségnek Tokajban.
A második napot Road koncerttel nyitottuk az MTV színpadnál. Ez a zenekar is egyre nagyobb népszerűségnek örvend, elég hamar nagyszínpadosok lettek, merem kockáztatni, nem véletlen..
Nem mentünk messzire Road után, maradtunk Deák Bill Gyulán, aki hatalmas koncertet adott, még a 60. születésnapján is. A hazai bluskirályt sok fiatal megirigyelhetné: csupa élet volt a színpadon, rengeteget mozgott. Szóltak régi és új nóták egyaránt, s a Bill kapitány többször hangoztatta elégedettségét a közönséggel és zenészeivel. A show végén a rajongók együtt elénekelték a „Boldog Születésnapot”, végignéztem a tömegen – teljesen meghatott a gesztus.
Ezután se mentünk tovább, következett a Depresszió. Egyre nagyobb tömeg gyűlt össze – talán idén is sikerült megdönteni a headbang-rekordot. A színpad tele volt élettel, a Depisektől megszokott módon, Zoli és Ádám még mindig nagy párost alkotnak.
A Quimby koncert sajnos kimaradt, sürgős pálinkáznivalónk akadt.
Irigy Hónaljmirigyre azonban visszaértünk. Az első olyan koncert, amely tényleg hatalmasra dagasztotta a tömeget. „Ezek nyolcan” képesek bármilyen állatságra, és ezt minden alkalommal bizonyítják is. Két szám között könnyes nevetés töltötte be az étert. Kellemesen csalódtam a srácokban.
A pénteket a DeWalt színpadon játszó Magor zenekar nyitotta meg számunkra, s bár ez a kemény, zúzós irány nem tartozik a kedvenceim közé, minden elismerésem a srácoké. Kis közönségnek, de annál nagyobb lelkesedéssel zenéltek.
…és akkor menjünk is vissza az MTV színpad deszkái elé, kezdődik a 30Y. Először láttam a pécsi fiúkat zenélni, s egy picit pörgősebb koncertre számítottam, de így is élvezhető volt. Az adu ászt a végére hagyták, Bogozd ki című számukkal hatalmas közönségsikert arattak.
Kíváncsian vártam Juliette Lewis fellépését, bár a tömeget eltekintve, nem sokan gondolkodtak hozzám hasonlóan. Nagyon meglepett a színésznő aktivitása a színpadon: eszméletlen, őrült viselkedésével óriási show-t csinált, kérem szépen, így kell ezt csinálni! Nem tudom, hol voltak a fesztiválozók, de – a későbbiekhez viszonyítva – elég „kis” közönsége volt a Juliette & The Licks-nek.
…ellenben az utána következő Kispál és a Borznak. A fesztivállátogatók itt alkották a legnagyobb közönséget a 3 nap alatt. Ezen nincs mit magyarázni, Lovasiék örökzöldek.
A szombatot teljes egészében az MTV színpad előtt töltöttük. Kezdtük Alvin és a mókusokkal, ami nekem nem tűnt annyira mozgalmas produkciónak, de Viki akciója a koncert vége felé nagyon tetszett. Ez a fajta közvetlenség sajnos csak kevés zenekarnál figyelhető meg.
Alvinék után nagy kedvenceim léptek a színpadra: Kowalsky meg a Vega. Lassan 5 éves a zenekar, de iszonyatos tempóban növelik rajongótáborukat. Ez persze köszönhető a rettentő populáris daloknak, a zenekar közönségbarát mentalitásának, és persze Kowalsky évtizedes zenei pályafutásának.
Vega után a fesztivál második nagy dobása következett: The 69 Eyes. Itt már nagyobb tömeg gyűlt össze, zselézett hajú igazi punk-figurák. A hangulatkeltéshez a finn csapat is ért, bár Juliette zenekarát nem tudták hajazni. Ez a zene se teljesen az én világom, úgyhogy a véleményezést kihagynám.
A 4. nap végére érkeztünk, már csak egy Tankcsapda koncert maradt hátra. Talán írnom se kell, ez volt a fesztivál – szerintem – leglátogatottabb produkciója. Fiatalok és idősebbek, elől vagy hátul – de mindenki ott volt. Ősnóták és új szerzemények is akadtak dögivel, minden rajongó megtalálta a maga korszakának dalait.
Még alig fejeződött be a koncert, már érezhető volt, a fesztiválnak lassan vége. Takarítók álltak munkába hogy megtisztítsák a területet 4 hosszú nap után.
A sláger Hegyalján idén is a bor, a pálinka, a gyros és a pizzaszelet volt. Bár akadt, aki a közértben reggel megvett zsemléjét kente meg némi májkrémmel, hogy nyugodt körülmények között elfogyaszthassa ott, ahol a part szakad. Fürdőzőkben és a kajak-kenuzókban idén sem volt hiány.
Nagyon szeretem ezt a fesztivált – sokkal több lehetőség adott, mint más nyári programokon. Mindemellett a táj felfedezése is külön programot nyújthat a délelőtti/délutáni órákra. Lehengerlő kedvesség jellemzi a borsodi lakosokat, ekkora vendégszeretettel más fesztiválok nem igazán fogadtak.
Remélem kijelenthetem: találkozunk jövőre ugyanitt, ugyanekkor!