csekdisz Sound

“Nekem a Balaton, a riviéra, napozni ott szeretek, a homokon…” Hülye vagy? Majd biztos megyek Hegyaljára, mikor Balatonon rajtol a Baywatch! Zamárdiban senkinek nincs takargatnivalója, villan a fenék, cicik a kirakatban, és olyan menő dj-ék fogják keverni a zenét, hogy az odaba*!

Tény ami tény, elővételben kelt el minden jegy a Balaton Sound fantázianévre keresztelt puccfesztiválra. Így volt, aki nem szégyellte az amúgy 16.900 forintba kerülő négy napos bérletét 70-100 ezer forintért, a 6.990 forintba kerülő napijegyet meg 20.000 forintért kínálni a “jegyet veszek” táblákkal érkező döntéshalogató (főként külföldi) partihiénáknak, s bár nem tudni, hogy ez a tisztességtelen haszonszerző üzlet megkötött-e, de hogy ezen a 88.000 fővel számoló teltházas bizniszen sokan és sok pénzt kaszáltak, arra fejemet…

“Józsi hol vagy, Józsi hol vagy?”, üvöltött még a klasszikus mulatós sláger egy lehúzott autóablakokkal utazó társaság frappáns búcsúüzeneteként a fülünkbe VOLT fesztivált elhagyva. Mi valahogy már akkor sejtettük, hogy a Sopronban elvesztett Józsikból Zamárdiban alig bukkan fel néhány a habokban, mert a programokkal megszólított célközönség nagyon más, amolyan egyfesztiválos brigád, akik szívesebben járnak a hétköznapokon Beach House-ra, Dokkba, Jam-be, Romkertbe és Rióba, pl. “White Partykra”.

No de azért a Massive Attack és Fatboy Slim nem az a két túl gyakorta Magyarországra érkező sztárelőadó gárda. Csak illik már miattuk kitekinteni egy nem mellesleg vízpart mellett fekvő fesztiválra, ahol ha minden egyéb program teszem azt unalmas is, még mindig orrba-szájba lehet fürcsizni, napcsizni, tökvakarászva dögleni és bámulni ki a fejből nyálcsorgatva.

Reményemnek is hitet adó eszmefuttatásomtól kísérve parkolt le kis pesti különítményünk egy széles, ámbátor zsúfolt utcában. De még be sem léptünk, mi már rettegtünk, hogy az árak az igényeknek megfelelően hogy
el lesznek szállva, vagyis ha gátlástalanul italozni akarunk, egyszerűen muszáj lesz megoldanunk a történetet költséghatékony módszerekkel a kisboltból okosba, mert az durván nem járja, hogy minden 1 deci csapolt sörért legomboljanak rólunk 100 forintot, és akkor még szia drágább langyos dobozos, mely így simán beleillene bármely divatos fővárosi szórakozóhely itallapjába.

Fortunának hála, a megoldás azonnal kínálta magát! Tudniillik a sátorhelyek a kordonbontásokról ismerős mobilkerítésekkel voltak csak az utcafronttól elválasztva, így az alatt be lehetett postázni bármi a szabályoknak meg nem engedettet, sőt hogy én konkrétan még embert is láttam bekúszni alatta.

A körülményeket figyelembe véve nem is találhattunk volna sátrunknak jobb helyet, mint ahol az végül is meg lett találva. Örök árnyék, dögös és jófej szomszédok, Tiszabusz megállóhely, bejárathoz közelség – mindez a már említett mobilkerítés vonalában, így alaposan felvillanyozva vágtuk magunk bele kollektív már nulladik napon a mulatozásba, noha az Irie Maffia, Péterfy Bori és a Love Band, meg a Colorstar a fedett Red Lounge sátorba (belépés még mindig csak 18 éven felülieknek és hosszú sorban állások után) áramló tömegek emberhőjétől odabenn elviselhetetlenül levegőtlen volt, így a rutinos öregebbek kivonultunk táncolni mellé a kisképernyős kivetítőkkel és plusz torz hangfallal felszerelt teraszra.

És itt, ki érti ezt, ezen a ponton egy velem kacéran kokettáló szép leánynak szívem diktálta kénytelen bevallottam, hogy “barátnőm van”, mire úgy faképnél hagyott, mint büdüsbogár a parfümériát, mintha ettől értéktelen kis senki lennék, aki nem vehető jó társaság számba?

“Amíg a Palotai nem kezd, menjünk éjszakai fürdőzni”, kiadtam ukászba! Hoppá! Na de ez volt az a dolog, amit Balaton ide vagy oda, itt nem lehetett, a part mentén a sárga mellényes In-Kalosok folyamatosan elemlámpával grasszáltak, de még a vízben is motorcsónakkal, nehogy valaki “buliból meghaljék”, állítólag rossz fényt vethetne a Sziget Kft. legjövedelmezőbb prémium kategóriás fesztiváljára.

Pénteken kezdte igazi arcát mutatni a Balaton Sound. Amíg nulladik napon elvétve találkozgattam koncertre menet olyanokkal, akik itt is vannak, és (fokmérőként) ott is voltak VOLT-on, addig az első nap zavaros sodrása és a “face kontrol off” olyan arcokat is beengedett, hogy azoknak a kiegyensúlyozott gyerekkorára nem esküdnék, az a tipikusan butára kigyúrt nyak, ujjnyi vastag aranylánc, mérges tetoválás, több diplomás törékeny szőke nyomában utána tangában és magassarkúban tipeg, kezében rózsaszín póráz, annak végén egy mikroszkópnyi csivava – és körülöttük a döbbenetükben állukat ejtett part.

Az efelé kirívó jelenségeken innen az átlag is más volt, mint a szokott. Meglátásom szerint ez a zamárdi buli már a 25-30 éves középosztálybeli réteg szórakozása (bezzeg két éve ugyanitt a csillám porverte EFOTT), akik közé ritkán keveredek én (a Gerendai nyilatkozata mögött egy vágóképen egyszer egy nálam határozottan szélesebbnek a soron kívüli beengedésemről érvelek) vagy a csóró diákok, de hát ugye a legtöbbször az ár, megközelíthetőség és a húzónevek döntenek a széles fesztiválrepertoárból – azt valamelyest klimatizálódunk.

A különleges ügy érdekében több érdekes “csak itt, csak most” lehetőség is adódott. A már-már szokásos nagy ötlet ‘MOL Body Wash’-on túl a part mentén hívogatták könnyű lounge zenével az ilyen-olyan koktélbárokhoz tartozó babzsákok, függőágyak, vagy épp fehér műbőr kanapék, fotelok süppedésbe kényszerítve kényeztették a rászorulók
seggét, amik között… hmm. Valamint finom homokos strandröplabda pálya adott lehetőséget a tespedő izmok átmozgatására, profi fodrászokkal dolgoztató ‘hajmeresztő zónában’ extrém bulifrizurákat tupíroztak ingyen és kiscsoportos rapid randikat vezettek le a “fesztiválszerelem” jegyében többesélyes lehetőségben: “csak ismerkedem” / “ismerkedés és barátkozás” / “minden megoldás érdekel” / “négy nap a világ”, hol is egy alkalmi pár a szabad karszalag jelzést látva azonnal lecsókolta egymást, a Playboy/Joy(!) sátorban a “Happy Rabbit” órák keretében az italok felszolgálását képességeikhez mérten intézték nagymellű playmate-ek, egy kereskedelmi tévé szervezésében, ahol is egy kameramanus olyan szöveggel csajozott, hogy “minket itt arra tanítanak, hogy előbb vedd fel az élőképet a haldoklóról, és csak utána nyújts elsősegélyt”, pedig ki lehetett próbálni a ‘skimboard’ nevű extrém förmedvényt, vagy lehetett ügyeskedni (stand up paddle) valami játékos zenegépen.

És ha jót is akartunk volna tenni, nem csak kellemeset? Közvetlen a bejárat után lelkes fiatalok egy a “petíció az erőszak ellen” kezdeményezésüknek igyekezték meggyőzni a gyanútlan járókelőket, írjanak alá egy ívet, mert attól a világ biztosan szebb lesz.

A Goldfrapp művésznév alatt vonagló nimfás, hárfás, hegedűs és akusztikus gitárokon játszó hippik (szarvasagancs és tömött varjú többek között a díszlet) beszédes című “Ooh La La” slágere után úgy döntöttünk, az a biztos, ha keverünk egyet. Így a lakósátraink előtti pokrócos barkács mixer társalgónkban ki-ki fröccsnek valót, ki ouzo-kólát, ki metaxa-gyömbért, ki gin-tonikot élesített, hogy aztán a Quimby unalomig ismert muzsikája már garantáltan mindenkinek jól essen, a következő bristoli sztárzenekar és a Koop előlegeként a szélben mindenütt kavargó fűfüstben.

Magánszférám hathatós érvényesítése végett a Massive Attack nekem tervellenesen rövidre sikeredett. Kár, gondoltam, nem csak az általánosan kevés Balaton Sound-os koncertélmény okán, hanem mert a háttérben futófényként villogó és magyarra fordított nemzetközi bölcseletekben holmi rendszerhiba miatt nem jelentek meg az ékezetes karakterek, így akaratlan olyan keresztrejtvényeket produkáltak a majd mi “helyes utat mutatunk” tanítás helyett, hogy öröm volt találgatni!

Aztán amikor a bulizásra újra ráértem, már a RusSKAaja szólt, de annak meg a zenéje az izzadós Red Lounge sátorban meg csak simán nem jött be. Dj BAL haverom szettje meg annyira ki volt rakva a hajnali bulik végére, hogy
szomszédaimmal addigra mi már inkább a csillagokat vizsgáltuk hanyatt fekve, édes mámorban, a Samsung Parti Aréna mélységes basszusaitól kísérve…

A konzervkaják egyhangúságát megtörve, másnap étterembe mentünk, ki a szitibe. A rendeléstől számítva vártunk rá vagy egy órát, de amilyen ízeket elénk csaptak, azért igazán megérte, dugig béleltük magunk, azt tuti ami tuti, lefojtottuk kis görögdinnyével, aminek következményeként bármennyi alkoholt ihattunk a későbbiekben, az nem szállt a fejünkbe.

Józan parti, csuhajja, tócseppnyi fülledt erotika a Balatonban, majd a beteges José Padilla helyett beugróként a hullámkutya dZihan and Kamien, a béna hangosítás miatt énekéből semmit sem érthető, mégis bájos (akár mereven basszusgitározó szöszke kollegina) Varga Zsuzsa, majd a napi zenei főétel, az idétlen The B-52s bombázó szörfös banda, melyben a vörös énekes csaj messziről tisztára olyan, mint Korda Klárika. És persze az 50-60 éves színpadi korátlag sem akadályozta meg őket a bolondozásban, hatalmas házibuli hangulatot csaptak, hogy minden ismeretlenül csengő dal is legalább úgy szólt (és mind a szerelemről), mint az örökzöld “Love Shack”.

Hogy ezek után hogy sikerült hajnalig elmulatnunk az időt? Annak a totálisan hülye Erdélyi ‘Superman’ Zsolt
(manapság az MTV-n műsorvezető) és dj Mango összeszokottnak látszó párosa a fő megmondhatója. Amit ezek a zenékkel, mint alapanyag művelnek? Az kérem, provokáció! És nem elégednek meg azzal, hogy ismert bulinótákat egy Star Wars indulóba újraöltöztetnek és drum’n’bass ütemekre kifordítanak, hanem még elő is vesznek a köznek totálisan ismeretlen darabokat, és kaján vigyorral a képükön azokkal nevelnek, mint kisegítő osztályban a hülye gyerekeket, okítanak! Ügyeletben működő ízlésrendőrség ez, mint az EST Fm-es időkben, amikor a tömegekhez jutott el a “Ha érted, mire gondolok…” kultúra.

Itt kíséreltünk meg bemenni kíváncsiságunktól hajtva a környék alvászavaraiért felelős, kívülről és belülről is cirkuszsátornak tűnő ‘house disco’ Parti Arénába – melyről képekben beszél a “PartyPhoto.hu” válogatása.

Kőparaszt fiatalok álltak bedrogozva a bejutásért sorba. Egymást taposták, káromkodva üvöltöztek, beszólogattak a mély dekoltázsukkal villantó buta arcú macáknak, de mert még nekünk is jutott szubjektív véleménynyilvánításukból, jobbnak láttuk, ha mindaz, ami odabenn folyik, előttünk örökre titok marad.

Felhős volt az ég, mikor ébredés, reggeli és egy újabb sátorállítás után (legalább 10 felveréséhez volt közöm a régióban) vasárnap odajutottunk, hogy kimenjünk fürdeni a tóba. A hátsó szekció mögötti részre jártunk, ahova nem lehetett bemenni másnak, csak a VIP karszalagosoknak (voltak bőven, mert minden dolgozó, közreműködő, sajtós, szervező barát és fellépő is ilyet kap), de mert nem volt ilyenje mindenkinek a társaságban, egy kerülős csellel (mit lehetett vízen, vagy a Red Lounge bejárata felől) jutottunk be, hogy ott fogainkat vacogtatva csak arra a megállapításra jutottunk, hogy van még cirka másfél liter fehér és fél liter barna rumunk, igyuk magunk jég-, eső-, és golyóállóra!

De kivételesen nem csak úgy hobbiból… A friss híreket szolgáltató életmentők közeledő ítéletidőt jósoltak, Kőszegen ekkor már 130 km/h-ás szelet mértek, így a Balatonból mindenkit kiküldtek, a külső színhelyek minden mozgatható tárgyát lekötötték vagy fedett helyre vitték; mi meg elmentünk utoljára egy nagy adag jégért a poharainkba, s a részegedők nyugalmával nevetgéltünk, hogy a következőt az égtől fogjuk újrakérni.

Narancs jelzés, gyorsan villogó part menti fények, viharra berendezkedő dolgozók… A kemping körzetben az In-Kal biztonsági alkalmazottai javasolták, hogy akinek kocsija van, sátrát és cuccait oda tegye be, így mi csak azt láttuk, hogy kapkod körülöttünk mindenki aki magyar (a külföldi nem érti), s hogy már csak kétféle embertípus létezik, az egyik aki megerősíti a sátrát, és a másik, aki felszedi.

A hirtelen beállt pánik miatt két órás késéssel kezdő, és ezért rövidre szabott Carbonfools és Anima Sound System közben minden maradék töményet – piát haza nem viszünk csatakiáltással – megittunk, megnyerve ezzel a mindenható kegyelmét, megmentve ezzel a fesztivált, a Fatboy Slim koncertet és több ezer életet… Rendes tőlünk.

Majd begázoltunk a Heineken Nagyszínpad elé az itt ekkora számban még sose látott gyülekező tömegbe, és vártuk elől azt a fickót, azt a Fatboy Slim fikciót, akiért jöttünk, aki amúgy polgári nevén csak Norman Cook. 2 órás produkciót nyomott. 2 órán át nyomogatta laptopján az enter gombot, a lábainál heverő 25 ezer ember meg táncolt, énekelt, és mosolygott, ő meg odafenn ugrált, mutogatott, bohóckodott – ha már semmi komoly dolga, legalább mutassa, hogy ő is élvezi, és ettől nem is igazán lehetett otthagyni. De perverz dj-ként játszott ez a saját számain túl
mindenfélét, így volt itt sajátos feldolgozásban Public Enemy, House of Pain, White Stripes és úgy engedett el éjfélkor minket, hogy: Love is in the Air!

Korona volt ez a maga módján, amire egy “fasza lángossal” tudtunk már csak a szeles parton reagálni. Elég volt ebből. Így és ennyi. Lefekvés előtt áldottuk még a szerencsénket, hogy nem az éjféltől “gördülőn sztrájkoló” MÁV gondjaira bízzuk, hogy miképp fogunk hazajutni, majd kívántunk még fejmosásként egy laza viharkárt a dj Kühl trance technójáról kijövő bulizók glóriája fölé, bár lehet, nem kellett volna, mert az áldás minimált kiterjedt, s jutott belőle hajnali 6 óra tájt kis jeges utánérzéssel egy kevéske nekünk is…

Az agresszíven fogyasztó társadalomra méltó vég!

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Fidel Castro forog az ágyában Ha azt a szót, hogy „zene” Castroék Kubájával említjük közösen, szinte mindenkinek a Buena Vista Social Club jut eszébe, a salsa, vagy Celia Cruz. De van a kubai zenei világnak egy olyan szegmense is, amit nagyon kevesen ismernek még, ez pedig a hiph...
beszámoló: balaton sound vol.2 @ zamárdi, 08-07-10/11/12/13 a sziget kft és tsai a balaton sounddal nem titkoltan egy új réteget kívánt megcélozni: csórikámék helyett a jóval fizetőképesebb középosztályt. így jött a képbe balaton parti föveny, a sushi bár, az ilyen-olyan teraszok, playboy nyulak, thai masszáz...
A kilencedik Hegyalja Fesztivál Már a programokat olvasgatva sejtettem, nem leszünk annyian a fesztiválon, mint az elmúlt években. Ezt persze a Balaton Sound nagyban befolyásolta – valljuk be, sokkal nagyobb tömeget vonzott mint a Hegyalja Fesztivál. Míg a Balaton Soundon több, min...