ez volt az a fesztivál, ahol pontosan azt kaptam, amit vártam. se többet, se kevesebbet. két nap lazítás, mérsékelt tempó, napsütés, barátságos emberek, még a faluban – bocs! – városban is.
a legnyugisabb pörgés, amiben valaha részem volt.
két nap, amire szükségem volt.
pénteken érkeztünk és miután megküzdöttünk a parkolóhely találás, karszalag átvétel és sátor felállítás – persze kempingen kívül – feladataival már sétáltunk is befelé én pedig lépésről lépésre éreztem, ez lesz az!
2kor indultunk, korábbra terveztük, de a pálinka miatt plusz kört kellett tenni nem éppen gyors közlekedés barát fővárosunkban. miskolcon egy hálózsák felvételének erejéig megálltunk, és egyúttal kinyújtóztattuk lábunkat, is majd irány tokaj. meglepve láttuk, hogy az utat immár táblák mutatják, két éve ez még nem így volt, tovább is tartott megtalálni a város kezdetét jelző téglalapot.
tokaj olyan mint volt, csak kicsit több benne a szakadt fiatal, de a lakók ugyanolyan barátságosak, a rendőrök és egyéb secusok csoportosan állnak sorba gyrosért és néznek rettentő komolyan, kissé fenyegetően a melletük elvonuló csapatokra. egy rendőrlány, na az ő tekintete vitte ezen a hétvégén a pálmát. rám nézett és én rögtön éreztem, meg kell fontolnom minden lépésemet.
dégenfeldékhez tévedtünk be, hogy valami normális kajához jussunk alapot teremtve a pálinkáknak és megállapítottuk, dégenfeldék sem változnak. mert bár külön – olcsóbb – menüt állítottak össze a fesztiválozóknak, de ugyanúgy meglepődnek, ha valaki leül, beül hozzájuk, ugyanúgy nem kapkodják el a rendelés felvételét, sőt a teljesítését sem. volt aki 10 perc ücsörgés után feladta, de mi nem voltunk ilyenek. egyszerűen bementünk és az életmentő folyadékot megrendeltük a pultnál, majd az azt kihozó pincért meglepetésszerűen megtámadtuk az étel rendeléssel. olyan határozottak voltunk, hogy nem volt mersze ellenállni.
a végén fizetni már 10 perc alatt sikerült, bemenve a pulthoz, természetesen.
félelmetes profizmussal vertük fel sátrunkat a kempingen kívül, kicsit csálén ugyan, de két napig kibírta. kiderült még egyikünk sem állított sátrat, a telefonos segítséggel sem mentünk sokra, így megérzéseinkre alapoztunk, sikeresen.
8 óra körül léptünk be a fesztivál területére. szemrevételeztük a programot és megállapítottuk, tényleg nem a zenei kínálat vonzott minket tokajba. persze volt mit választani, de semmi olyasmi, aminek kihagyása akárcsak enyhe fájdalommal is járt volna, vagyis semmi ami miatt órát kellett volna figyelni, pálinkát gyorsabban legurítani, mondatot félbehagyni és szaladni. stresszmentes, könnyű lazítás. na ezért mentünk tokajba.
az első pillanatoktól kezdve élveztem, hogy kevesen vagyunk. mármint például a szigethez képest kevesen. mert egyébként egyáltalán nem. ez az ember mennyiség az, ami nekem még pont élhető, élvezhető. ezért szerettem meg a hegyalját.
no meg azért, mert itt sokkal kevesebb kötözködő, agresszív emberrel találkoztam. hegyalján még akkor is barátságos mindenki, mikor éppen elé tolakodom az egyébként egyáltalán nem hosszú sorban. mert ha sor és fesztivál, akkor azt én nem bírom, muszáj előre kerülnöm, muszáj gyorsan rendelnem. na itt legalább furdalt érte a lelkiismeret, sőt, másnapra már sikerült arra is rávennem magam, hogy kivárjam míg engem szólítanak.
és hegyalján a napok óta robotoló pultmunkásnak még arra is van ereje, hogy barátságosan, alázás nélkül kérje meg a kislányt arra, mutasson ugyan már neki egy személyit, mert ilyen finom kis arcocska hótziher, hogy nem múlt még el 18.
kft – a péntek – számomra – legnagyobb és tulajdonképpen egyetlen koncertje. sőt, az utóbbi idők legjobb koncertje. most ugyan színház nélkül, de versekkel, hosszú, végtelen jelzős mondatokkal és örömükben zenélő zenészekkel. meg jó adag, egyhelyben, karba tett kézzel ácsorogni nem bíró közönséggel. ennyire őszintén és régimódian már rég nem üvöltöttem a falkával együtt, hogy vissza, vissza!
kispált a kocsma mellől követtem, élveztem, hogy tökéletesen látok és hallok ülve is mindent, áldottam megint a fesztivál méreteit. néha, néha azért felpattantam, mert teljesen ülve és tánc mentesen azért nem múlhat el kispál, főleg nem az orrom előtt, de minden aggódót biztosíthatok, ügyesen ugráltam, az asztalon lévő tároló edények tartalmában nem esett kár.
aztán úgy alakult, hogy az összes többi tervezett koncert elmaradt (hiába no, van ez így ha az egyetlen és tuti fixre tervezett program a szabadság). helyette volt séta, tisza part, heverés és csillag bámulás, volt minden, aminek eredményeként fél5, vagy talán fél6 tájban, már nem is tudom, de az biztos, hogy teljes világosságban sikerült megtalálnom csinos sátrunkat.
bekúsztam és eltettem magamat péntekre. a napra, amikor először veszek majd szemügyre egy fesztivált nappal.