Goldfrapp

Negyedórás késés, gyors befejezés = 45 perces koncert, ami nem tudott kibontakozni rendesen. Tekintsünk el attól, hogy hol halkan, hol normálisan, hol magas hangerőn szóltak. Érezhetően többször nem kapott reflexet magából az énekesnő (Alison), a rosszul indított, majd gyorsan helyre zökkenő hangszínekből. Nagyszínpad premiereknél ez belefér, lapozzunk.

Na, de amikor Alison megjelent, csak lestem ezt a galmouros ABBA style-t. Hatalmas fehér felsője, buján lebegett körülötte, teljesen megigézve a közönséget. A hárfától, hegedűtől és a tetőtől-talpig fehérbe öltöztett csapat miatt a fejemben folyamatosan küzdött a hippi korszak a maga pasztoriális elszállásaival és a 70-es évek glamouros diszkó korszaka.

Majd a hangszereket lecserélve belekezdtek egy erőteljesen rockos műfajba, szintikkel és elektrogitárral, amely az énekesnő bivalyerős hangjával tökéletesen szólt, de nehéz volt ráhangolódni erre a csapongó műfaj-arzenálra.

Egyedül az Ooh La La c. slágerük alatt sikerült elhessegetnem a kényszerképzeteket, és helyén értékelni a Goldfrappet. Összességében jó kis koncert lett volna, ha tovább tart és blokkokba szedik a különböző műfajú dalaikat.