A Coke Club bemutatja: MTV Icon

Még tinédzser éveim közepén járhattam, mikor utoljára a siófoki nagystrandon (vagy, ahogy régi nevén hívták Coca-Cola Beach House) voltam, talán Ladánybene 27 koncerten. Nos, akkor élte fénykorát a beach, így sok ember megfordult ott, főleg szerda és szombat esténként, amikor is híres zenekarok koncertjeit hallhatta, láthatta a nagyérdemű. Azóta telt, múlt az idő, kb eltelt tíz év, s, ahogy mindenen az életben, ezen a bulis strandon is változtatni kellett, hogy ma is fel tudja venni a versenyt a riválisokkal, például a nyári fesztiválokkal. Az új név Coke Club lett, de ez még nem elég az üdvösséghez, új programokat, másfajta koncepciót kellett kitalálni a szervezőknek. Amerikai példára a Music TV-vel összefogva megalkották az “MTV Icon“-t. De mi is ez…?

Az “Ikon” szenteket szigorú szabályok alapján ábrázoló táblakép a görögkeleti egyházakban – írja a lexikon. Jó, jó, de, hogy jön ez most ide, hogy kapcsolódik a zenéhez, a popszakmához…? Úgy, hogy az eredeti ötlet alapján, a Music TV műsorában híres amerikai zenekarok, zenészek előtt tisztelegve, a kortárs könnyűzene legjobbjai adják elő az adott legenda leghíresebb dalait. A versengés, a zsűrizés, továbbjutás vagy kiesés kizárva, ez nem arról szól, hogy ki a legjobb, legügyesebb. Egyszerűen minden “mai” előadó saját zenei stílusában – amit egyébként is képvisel, játszik – mutatja be az általa választott megkerülhetetlennek is nevezhető ikon slágerét. Aztán meglátjuk mi sül ki belőle.

Követve a nyugati mintát a magyar Music TV is megcsinálta, “Tisztelgés a legnagyobbak előtt” szlogennel, csak éppen nem a tévében, hanem erre a legalkalmasabb helyen, a Balaton-parton. De kik is a legnagyobbak és kik a kortársak? Nos… Ugyan az első fellépés már megvolt (Júl. 5.), de még kettő hátra van (Júl. 19, Aug. 2), így aggodalomra semmi ok.

A soron következő koncerten, Július 19-én az LGT zenekar (Ugye senkinek nem kell bemutatni őket) leghíresebb slágereit adja elő többek közt a Paso, Jamie Winchester, Belmondo, Heaven Street Seven, Lovasi András, Kovács Kati és még sorolhatnám… Minden együttes két dalt fog játszani vagy énekelni az LGT repertoárjából. A fellépők névsorát úgy igyekeztek összeállítani a szervezők, hogy ne csak az adott ikon zenei stílusához illeszkedő művészeket halljon a közönség. Mondhatom kicsit szokatlan lesz a dolog, viszont új, soha nem hallott verzióban ismerhetünk rá a dalokra, hiszen a fellépők saját szájízük szerint alakíthatják, hangszerelhetik a számokat. Érdekességként a kiválasztott hírességek a nézőtéren foglalnak helyet, hogy örömükben sírjanak vagy nevessenek a tapasztaltakon.

A lustábbak, vagy azok kedvéért, akik éppen nem érnek rá elmenni, az MTV összefoglaló műsort fog sugározni a koncertről! De ugye ilyen ember nem lesz…?!?!? Miért is? Mert INGYENES!!!

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Nem lép fel többé az LGT A mai napon hivatalossá vált amit sejteni lehetetett az elmúlt hetekben. Somló Tamás halála után nem lép fel többet az Locomotiv GT. Az együttes közös közleménye Presser Gábor facebook oldakán olvasható. Ennek értelmében, az együttes utolsó fellépésé...
JÁTÉK! Nyerd meg az LGT dedikált DVD-jét és plakátját! Nyerd meg az augusztus 18-án Alsóörsön koncertező LGT dedikált DVD-jét és plakátját a Fesztbloggal! A játék részleteit a hajtás után találod!   Öt év szünet után 2013 elején egyedüllló sikerrel, négy teltházas Aréna koncerttel  tért vissza m...
készül a készülődés a következőre tulajdonképpen a fesztivál zárását követő második napok kezdődik. akkorra elmúlik a fáradtság, teljes a kijózanodás, kezdenek jelentkezni a hiány tünetei. következő lépésként bekerül a naptárba a szabadság jelölés, amint bi...
  • pumok

    szetkerestem a netet hazirendbol kifolyolag… azon tul hogy ingyenes, lehet bevinni uditot pl. ?

  • És az üdítőben például egyebet? Pumok, na ne tettesd! 😉

  • kira

    Tényleg ingyenes lesz a most szombati (aug.2) mtv icon? Engem csak a zanzibár érdekel.Kérlek irjatok!