Belépő Szerbiába

Később kiderült, hogy a fehérorosz fiú szinte belépő Szerbiába, némi szláv párbeszéd után „csontnélkül” mehettünk tovább. A stoppos fiúktól Topolyánál megváltunk, irány Kishegyes, a Dombos Fest.

Tavalyhoz képest csak annyi változott, hogy a színpadot a löszfal felé fordították, de a sör idén is olcsó volt, a 150 dínáros belépő miatt pedig nem volt pofám regisztráltatni magam. A népek nyugodtan beszélgetnek, igazából senkit sem izgat, hogy csúszik a kezdés.

Sötétedés előtt Palya Bea és Dresch Mihály ének-furulya kettőssel megnyitja a fesztivált, majd az autentikus roma zenét játszó Romengi Zor szórakoztatja a nagyérdeműt. A löszfalon fényfestészet, a színpad előtt táncoló gyermekek és fiatalok. Boban Markovicsék miatt jóval több szerb beszélgetést hallani, mint tavaly, de igazából itt mindenki barát, és ez így van jól. Az idő teltével a várakozás egyre érezhetőbb, pedig a két gitár, ceglédi kanna és énekhanggal dolgozó négy zenész nagyon jó zenét játszik. A rövid technikai szünetben érkeznek még nézők, de nincs akkora nyüzsgés, mint vártam. Bobánék beállnak, s kezdenek is. Marko átvette a hatalmat apjától, a zene inkább ráépül, virtuóz trombitaszólók, de nem az, amit vártam. Gyakran nézek az ég felé, mikor jön már a légtornász. De nem jön, helyette Palya Bea jön, szépen énekel a tíz fúvósból és a három ütősből álló bandával is. Mi lassan szedelőzködünk, Szeged messze van, és igazából csak bele akartunk kóstolni kedvenc fesztiválom hangulatába.

Feleségem szegény, akit röpke tíz nap alatt elrángattam kétszer Csongrádra, egy rockfesztiválra, két gyulai Shakespeare előadásra és végül Kishegyesre, éjfélre fizikailag lenullázza magát, összecsuklik az anyósülésen, úgy kell „átcsempésznem” a határon.

Pedig hol van még a nyár vége?

2 thoughts on “Belépő Szerbiába

  1. Kedves János – most olvasom hogy újra itt voltak Kishegyesen. Sajnálom, hogy nem találkoztunk!!!
    Legközelebb keressen meg – a lángossütők mindig tudják kinn vagyok-e és ha igen éppen merre…
    Üdvözlettel
    Zsidai Erzsébet

  2. OK. Valamelyik napra, amikor irodalom van, még megyek, ha megtudom melyik nap, akkor jelzem. üdv. pj

Comments are closed.