“Mi mindig inkább kívülállók voltunk”

Az A38-as fellépés előtti utolsó pillanatokban sikerült “interjúvégre” kapni Page Hamiltont, a Helmet gitáros-énekes vezérét. Következzék a szösszenetnyi csevely frissen, ropogósan az emberrel, aki a sisak mögött van. Izé, alatta. Vagy valami ilyesmi.

Nem kérdés, hogy milyen nagy számú előadóra hatott a Helmet zenéje. Érdekesebb azonban, hogy kik hatott rád zeneszerzőként és gitárosként?

Elsősorban és mindenekfelett a Led Zep. Miattuk fogtam gitárt a kezembe. Később jött például Ted Nugent, az Aerosmith, majd egy teljesen más angol vonal olyan poszt-punk bandákkal, mint a Killing Joke, a Buzzcocks, vagy a Gang of Four. Amikor a zenei tanulmányaimat folytattam, értelemszerűen fordult az érdeklődésem a jazz és a klasszikus zene irányába. Többek között John Coltrane és George Benson mellett kedvencem Mozart és Beethoven is. Ma például éppen Bartókot hallgattam, akinek a munkásságát huszonöt éve ismerem és szeretem.

Oregonban születtél és nevelkedtél, de aztán New Yorkba költöztél. Annak ellenére, hogy nem tősgyökeres helybéli vagy, New York-inak tartod magad?

Megmaradtam oregoni srácnak, de egyúttal nagyvárosi “New Yorker” is lettem. Amikor a Nagy Almába kerültem, eszméletlen mennyiségű új élmény zúdult rám a lakhelyemen és az iskolában. Egyszer összeszámoltan és körülbelül hét kultúrkört tudnék felsorolni a latin amerikaitól kezdve a lengyelen és a bangladesin át a kínaiig, amelyekkel kapcsolatba kerültem, bár az anyanyelvemen kívül csak németül beszélek. Ez a sok zenei, gasztronómiai, vagy bármilyen más értelemben vett multikulturális hatás mind-mind alakította az ízlésemet és a személyiségemet.

A Helmetet zeneileg az úgynevezett “New York-i szcéna” részének tartod?

Nem igazán, mi mindig inkább kívülállók voltunk, a színtér mostohagyermekei. Ennyi erővel említhetnék közös pontokat a velünk egy időben, a kilencvenes évek elején indult, bármilyen nemzetiségű együttesek közül bárkivel, mondjuk a svéd General Surgery-vel, de ha mindenképpen New York-i csapatot kell mondanom, akár az Unsane-t is ide sorolhatnám. Inkább az elődök voltak a meghatározók, mint a belga Honeymoon Killers.

Sablonkérdés, tudom, mindenki felteszi, így én is: mi vett rá arra, hogy újraindítsd a Helmetet?

Rengeteg dal született meg bennem, amelyek kikívánkoztak. Muszáj volt újra alkotnom és ezt csak a Helmet keretei között tudtam elképzelni. Borzasztó szerencsés módon kaptam egy kiváló ajánlatot az Interscope Records kiadótól és kiadhattam magamból a felgyülemlett energiát. Előtte persze folyamatosan dolgoztam, például David Bowieval, vagy Trent Reznorral (Nine Inch Nails), illetve filmzenét szereztem.

Ezek szerint a Size Matters tipikus visszatérő album?

Egyfelől igen, hiszen hosszú kihagyás után jelent meg. Másrészt minden egyes album önálló egységet képez és nem lehet őket összehasonlítani. Sosincs koncepció az elkészítésükkor, tehát nem tervezek tudatosan ilyen, vagy amolyan lemezt felvenni, hanem csak zenét írok, ahogyan az jön és adja magát. Emellett a fellépések jelentik az igazi örömöt.

Tehát nincs értelme feszegetni, hogy melyik a kedvenc Helmet-albumod?

Bizonyos értelemben van, hiszen a Strap It On mindig különleges marad, mivel az volt az első, mindennek a kezdete. Azon kívül az Aftertaste áll még közel a szívemhez. Annak a rögzítésekor aggódtam a legkevésbé és utólag nézve az jelenti az átmenetet a régi és az új Helmet között, mintegy hídként kötve össze a múltat és a jelent.

Produceri munkát is végeztél, azaz valószínűleg igen fontos számodra a saját, egyedi gitárhangzásod. Mi a helyzet az énekléssel?

Igen, a sound sok minden előtt előnyt élvez. Az éneket, valamint a dalszövegek írását pedig inkább költészetként, asszociációs játékként fogom fel. Nem hiszem, hogy érdekes lenne, ha a “naplómból olvasnék fel”, ha a magánéletemet boncolgatnám a dalaimban a nagyközönség előtt.

Ha előre tekintesz a jövőbe, látod az együttest öt, vagy akár tíz év múlva?

Á, dehogy! Azt sem tudom, este mi fog történni. Akár baleset is érhet, meg is halhatok még ma. A pillanatnak kell élni, azt kell élvezni.

A zenekar nevének története Jim Jarmusch Éjszaka a Földön című filmjének éppen a New York-i epizódjára, az Armin Müller Stahl által alakított, NDK-ból bevándorolt taxisofőr nevével való viccelődésre emlékeztet.

Igen, pontosan. Szerintem nem túl érdekes, de elmondom. A másik gitáros, Peter Mengede akkori barátnőjének az ötlete volt a Helmut keresztnév használata, amit félreértve felcsillant a szemem és tudtam, hogy ez hangzik igazán jól.

Mikor fogtok a következő anyaghoz?

Leghamarabb augusztusban, de akkor még legfeljebb az írási fázisról lehet szó, az ötletek összeszedéséről, végiggondolásáról és megfogalmazásáról. A megjelenésről ne kérdezz, arról fogalmam sincs. De ráérünk, a turné után az első a pihenés lesz, hogy minél inkább távol legyünk Los Angelestől, a zeneipartól.

Magánemberként hogyan szoktál kikapcsolódni?

Gitározom! Jó sok jazzt. Na jó, az a szórakozás mellett munka is. Igazából ha a feltöltődésről esik szó, első a család. Bár nagyjából fél napos autóút meglátogatni őket, évente négy-öt alkalommal sort kerítek erre. Néha hajlandó vagyok emiatt akár repülőre ülni. Emellett sportolok, rendszeresen futok. Most is futócipő van rajtam.

Volt rá időtök, hogy körbenézzetek Budapesten?

Csak nagyon kutyafuttában. A budai oldalon voltunk, a Várban és környékén. Meg kell mondanom, ilyen csodaszép helyen még nem jártam és hidd el, nem mondok ilyesmit minden interjú végén. Fő az őszinteség!

  • ahogyan az tegnap este kiderült, iszonyat jó emberekből áll a helmet. semmi pózolás, jó értelemben vett lazaság és humorérzék…egyszerűen szeretnivalóak mind a négyen.